A marihuána-fogyasztás az egyik legkényesebb pontja az NFL szabályozási rendszerének. A játékosok, sok orvos és szakértő a szer orvosi célú felhasználásának engedélyezését támogatja, ugyanis a fájdalomcsillapítókkal (illetve egyéb drogokkal vagy épp az alkohollal) ellentétben a fű nem additív és nincsenek káros mellékhatásai. A legfrissebb hírek szerint az új kollektív szerződésben (CBA) a liga, ha nem is legalizálná a fű használatát, de sokkal toleránsabb lenne vele szemben.
Eddig az éves marihuána-tesztet az NFL április 20 és augusztus eleje között végezte. Vagyis a játékosoknak már márciusban le kellett állni a fűvel (egy hónap, míg kiürül a szervezetből) és augusztusig tartózkodniuk kellett a használatától, ugyanis bármikor tesztelhették őket. Az új szabályozás az április-augusztus sávot mindössze két hétre csökkentené, vagyis a kiürüléssel együtt nagyjából 1,5 hónapig tiltott csak a fű használata. Ráadásul nemcsak a tesztelés időszaka, hanem a kiszabott büntetések is csökkenni fognak, leszámítva persze a nagyon extrém eseteket.
Ez persze azokra nem vonatkozik, akik már korábban lebuktak, eltiltást kaptak és ezáltal bekerültek a rendszerbe, őket ugyanis jóval gyakrabban teszteli a liga.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások