Connect with us

Hír

Eric Weddle visszavonult

Eric Weddle visszavonult, a klasszis safety a Twitteren jelentette be a döntését. A Rams ezzel a lépéssel 4,2 millió dollárt spórolt.

 

Weddle korábban azt nyilatkozta, nem számít arra, hogy a Rams megtartja, ő pedig nem akart csere lenni. Úgy néz ki, már nem érzi magában az erőt, hogy ennél több legyen bármelyik másik csapatban, így 13 év után befejezi a karrierjét.

 

A safety 2007-ben második körös volt. Kilenc évet töltött a Chargersben, majd három évig volt Raven és egy szezonon keresztül Ram. Összesen ötször választották All-Prónak, 1 179 tackle-lel, 29 INT-vel, 9,5 sack-kel, nyolc kiharcolt- és hét összeszedett fumble-lel, illetve öt TD-vel fejezi be a pályafutását. 201 alapszakaszmeccsen és kilenc PO-meccsen lépett pályára, egyedül a bajnoki cím nem jött össze neki.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!