Nagyban folynak a tárgyalások és ajánlattételek az új Kollektív Szerződés (CBA) kapcsán, de egyelőre nem tudni, mikor születhet meg a megállapodás. A PFT információi szerint a jelenleg asztalon lévő ajánlatban lenne egy olyan változás, amely segítene egy kicsit a kiváló teljesítményt nyújtó, újonc szerződése végére érő játékosokon.
Nagy probléma szokott lenni a korai éveikben szupersztárrá váló első körös játékosoknál az ötödik éves opció intézménye, amivel relatíve olcsón tarthatja meg a csapat a fiatal focistát. Az új CBA szerint (ha bennemarad ez a pont) azonban kicsit jobban járhatnak az említett játékosok. Ugyanis ha első három évükben kétszer is Pro Bowlerek lesznek, akkor az ötödik éves opciójuk a poszton érvényes franchise tag értékével lenne egyenlő.
Aktuális példát nézve Jalen Ramsey 1/4-es pick volt, top10-esként pedig az ötödik éves opciója alatt a transition tagnek megfelelő összeget, azaz $13,7 milliót keresne. Ehhez képest a cornerbackeknek járó franchise tag $16,4 millió, így az új CBA értelmében 2,7 millió dollárral több ütné a markát.
Ez a szabályváltozás viszont leginkább a nem top10-es pickeknek lehet gyümölcsöző. Tegyük fel, hogy a Bengals cornerbackje, Williams Jackson kétszer bekerült volna a Pro Bowlba első három évében. Ő 1/24-es választott volt, a formula szerint $9,954 milliót keresne ötödik éves opciója alatt. Na ehhez képest már $6,4 milliós ugrást eredményezne az új szabályozás.
Extra előny lenne, hogy ha az ötödik évét követően franchise tagelné a játékost a csapata, akkor az előző évi fizetésének 120%-át kellene fizetni – ez jelenleg is így van egyébként, ha az alap franchise tag olcsóbb, mint a jelenlegi szerződés 120 százaléka. Így pedig mind Ramsey, mind Jackson $19,68 milliót kereshetne, ami ismét csak szép ugrás az “alap” franchise tag számhoz képest.
Ez egy újabb kis előny lenne a játékosok szakszervezete számára, ha belemennek a 17 mérkőzéses alapszakaszba – ami persze egyáltalán nem biztos, de a tulajdonosok nagyon szeretnék ezt elérni, kisebb-nagyobb engedményeket nyújtva a játékosoknak.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week 12 – 6 pont és egy sikeres extra
- Így áll a playoff-harc a szezon kétharmadánál
- Így áll a draftsorrend 12 forduló után: háromcsapatosra szűkült a verseny
- Érdekessé tette az NFC-t a Bears
- Nem biztos, hogy a Bears elleni vereség után Joshua Dobbs megtarthatja az állását
- Myles Garrett megúszta a komoly sérülést
- Elvesztette left tackle-jét a Jaguars
- Josh McCownt is kirúgta a Panthers, Greg Olsen bejelentkezett a főedzői állásra
- Derek Barnettről lemaradt, Jason Pierre-Pault szerezte meg a Dolphins
- Triple Coverage #499 – Eagles-Bills, nyertesek, vesztesek és a Reich-kirúgás
- Justin Jefferson még mindig nem tér vissza a pályára
- BREAKING: A Panthers kirúgta Frank Reich-ot!
- Travis Kelce a leggyorsabb, Watt és Evans legendák nyomdokaiban
- Mac Jones: Fel voltam készülve, csak nem játszottam elég jól
- Jalen Hurts leelőzte, Josh Allen beérte Cam Newtont
Legutóbbi hozzászólások