Tavaly egy új fejezetet nyitott Brian Gutekunst a Packers történelmében, hiszen nem csak új vezetőedzővel, de régen látott agresszív free agencyvel próbált erősíteni csapatán. Matt LaFleur első évében egy hajszál választotta el a csapatot az év meccsétől, de szerencsére egy hajszálat nagyon könnyen lehet manapság pótolni.
Cap space
Az Over The Cap adatai alapján jelenleg $23 700 042-ből gazdálkodhat az offseasonben Gutekunst, de természetesen ezen az összegen lehet – és kell is – növelni.
A Packers GM-ének első és eddigi legrosszabb igazolása egyértelműen Jimmy Graham volt, akit ráadásul posztja legjobban kereső játékosává tett. Messze elmarad a New Orleans-i önmagától, így ideje lenne búcsút venni tőle. Szintén az offense-ben lehet egy újabb távozó Lane Taylor személyében, akinél már tavaly is rezgett a léc, de az újonc Elgton Jenkins körüli bizonytalanság még a rosteren tartotta. Nos, Jenkins bevált, Taylor sérülés miatt pedig a szezon érdemi részét kihagyta, de nincs is rá szükség ennyi pénzért.
Reálisan ezzel a két nagyobb cuttal lehet számolni, Corey Linsley-t aligha hiszem, hogy elküldené a vezetőség, más elküldésével meg számottevően nem nőne a cap. Így nagyjából 36 millióval szabadulhat rá a free agencyre a Packers, de előtte a saját portája körül kell rendet tennie.
Szabadügynökök
A márciusi piacnyitást 15 korlátlan (UFA) és 6 korlátozott (1 RFA, 5 ERFA) szabadügynökkel várja, de szerencséjükre kevés a fejvakaró választás. A fontosabb játékosokkal foglalkoznék bővebben, akik alább láthatók.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Ha a snap countokat és a saját egységükben betöltött szerepüket nézem, akkor ők a legfontosabb játékosok. Mivel a korlátozott szabadügynökök többsége ERFA, ők ha kapnak tendert a csapattól, akkor 99%, hogy maradnak. Egyedül Lazardot érdemes kiemelni közülük, aki játékával könnyen lehet, hogy egy tendernél nagyobb összegű, rövid távú szerződéssel lehet gazdagabb.
Folytatva a kisebb neveket, LaFleur és Hackett újra beépítette a fullback szerepét a playbookba, de Vitale leginkább a special teamben tündökölhetett. Fackrell a két Smith leigazolása miatt alaposan vesztett a snap countjából, de ő rotációs játékosnak volt tökéletes mindig is. Marcedes Lewis is a blokkolásával tűnt ki 36 évesen, számára a visszavonulás is időszerű lehet.
És akkor jöjjenek a kezdők! Crosby a franchise rekordere, nem extra, de megbízható rúgó, aki már hosszú évek óta szolgálja a Packerst. Hasonló státuszban – és korban – van Tramon Williams is, aki 37 éves létére még mindig tudja bizonyítani, hogy helye van a pályán, bár már csak a slotban kap lehetőséget. Allison a második legtöbbet pályán lévő elkapó volt Davante Adams után, de nem igazán tudott elődei magasságaiba elérni, mint ahogy szinte minden WR csalódást keltően telesített 2019-ben.
És akkor zárásként a két legfontosabb játékos. Bulaga a lehető legjobbkor hozta le sérülés nélkül az alapszakaszt, ezzel az értéke is nőhetett valamelyest, a Packers legnagyobb bánatára. Martinez a védelem egyik legfontosabb játékosa lett, a legutóbbi három évben a védősnapek 96,7%-án volt fenn a pályán, és vezéralakká lépett elő.
És akkor eddig tartott az objektív része a cikknek, innentől a saját, szubjektív véleményemet próbálom majd kipréselni a klaviatúrámból.
Újraigazolások
Alapesetben két játékosnak adnék a fenti névsorból szerződést: Lazardnak egy tendert, míg Vitale-nak egy prove it szerződést 2020-ra, minimális garantált tartalommal (de azért hoznék mellé a draftról egy riválist, akivel eldönthetik a TC-ben a kiadó hely sorsát.
A legegyértelműbb “no way” az Martinez, bármekkora kapitány is lett belőle. Gondolom 10 milliónál kevesebbel nem érné be, annyit meg nem ér egy olyan játékos, akinek a jó tulajdonságai szezonról szezonra változnak. Ráadásul az elmúlt draftok, sőt maga Martinez is bemutatta, hogy lehet jó belső linebackereket találni a draft második és harmadik napján is, akik jóval kevesebb pénzért fociznak ugyanilyen hatékonysággal.
Bulaga legutóbb nagyon baráti áron írta alá új szerződését, ezt még egyszer aligha fogja eljátszani. Tekintve, hogy 30 éves, és bár ezt az évet lehozta mindössze egy betegséggel, a kórlapja miatt egyáltalán nem éri meg kockáztatni érte 10+ millió dollárt, akármekkora űrt is hagyna maga után a támadófal jobb oldalán.
Crosby is gyanúsan sokat kérhet majd a piacon, annyit meg nem ér. Noha magabiztos kicker, de semmi olyan extrát nem nyújt, ami miatt bele kéne ölni legalább 4 millió dollárt, én bevállalnám az új rúgókkal való kísérletezést. Williams és Lewis talán a visszavonulás mellett dönt, utóbbi a veterán minimumért akár visszacsábítható, Williams érzésem szerint többet kérne – annyit meg nem ér. Fackrell és Allison könnyen pótolható, ráadásul náluk jobb játékosok kellenének az előrelépéshez.
Ezeket lépném meg én, ami persze sok hiányposztot okozna, de higgyétek el, hogy könnyebb lenne pótolni, mint gondolnátok.
Érkezők
Három kulcsposzt van, amit SOS meg kell oldani a lehető legjobb játékosokkal: jobb oldali tackle, elkapó és cornerback.
Az RT problémát akár házon belül is meg lehetne oldani, ha Billy Turner menne ki RT-be, és mondjuk Taylor vagy egy új guard venné át a helyét, de erre kevés esélyt látok – Turner debütáló éve Sajtfejűként nem a jó passzblokkolásról marad emlékezetes. Így marad a külsős beavatkozás. Ami az elkapókat illeti, mindig is világi baromságnak gondoltam azt a mondást, hogy “Rodgersnek tök mindegy, kinek dobál”. Rohadtul nem mindegy, soha nem is volt az. Nem olyan régen még Adams csak WR3 volt Nelson és Cobb mögött (igaz nem is volt akkoriban kiforrott játékos), most meg jobbára ő és egy futó jelenti a passzjátékot, ami tarthatatlan.
A cornerback kérdéskör elég érdekes. Igen, láttam, hogy a 49ers rommá futotta a védelmet, de egyszerűen nem lehet elég jó cornered a rosteren, márpedig abból kevés van. Alexander és King is hektikus, utóbbi sérülékeny és ráadásul már csak jövőre van szerződése. Egy ideális világban, vagy mondjuk úgy, egy bajnokcsapatban ő csak harmadik számú játékos kellene legyen.
Amióta Gutekunst vette át az irányítást a Packers ügyei felett, láthattuk, hogy nem fél nagyot álmodni és/vagy mélyen a zsebébe nyúlni. Első ténykedése során Allen Robinsont és Kyle Fullert is megpróbálta zöldbe öltöztetni, Grahamet a legjobban kereső tight enddé tette, később pedig Khalil Mackért is bepróbálkozott elsőkörös cetliket is felajánlva. Szeret és mer is nagy játékosért próbálkozni, így én is ezzel a mentalitással készítettem el a képzeletbeli igazolásokat.
A három prioritást élvező posztra nagyon kevés lehetőséget biztosít a szabadügynök-piac, ami egyrészt azt eredményezi, hogy az illető játékos brutális fizetést fog kapni, másrészt meg nehezebb lesz elcsábítani a korábbi csapatától. RT-k közül Conklinon kívül nincs normális opció, ha pedig az a kérdés, hogy Bulaga rövid távon 10 millióért, vagy Conklin hosszú távon 18-ért, kérdés nélkül utóbbit választom. LaFleur a titanses múltjával talán plusz vonzerő lehet, noha Tennesseeből most vélhetően elég nehéz lesz játékost elcsábítani.
A CB és WR erősítésre csak olyan szituációt tudok elképzelni, hogy az egyiket FA-ról, a másikat draftról erősítik érdemben. Cornerbackből azért van bőven lehetőség, míg elkapóból Cooperen kívül senkiért nem érné meg kockáztatni, ráadásul halvány esélyt látok arra, hogy el lehet őt hozni Dallasból. Felmerült bennem a csere gondolata is, ugyanis felröppent a Twitter sztyeppéjén egy OBJ trade gondolata, amire ha van esély, meg kell lépni, de nem látok benne rációt. Marad az, hogy az elég mély elkapó classból valakit ki kell választani az első napon, ami a 30. helyen nem lesz egyszerű.
És akkor a harmadik poszt. Lehetne James Bradberry, lehetne Byron Jones, vagy Chris Harris, ám mégis PP-t írtam, mert őt tartom a legesélyesebb jelöltnek. A pletykák szerint akár második napos pickért is elhozható, a 2/62-es cetliért még meg is érheti akár. Ő sem egy safe bet, hiszen a kritikus 30-as korhatárt tapossa, egy évre szól a szerződése, az is majd’ 13 millióért, egy elég gyenge szezont követően. A környezetváltozás és Mike Pettine talán jó hatással lenne rá, és remélhetőleg ugyanazt eredményezné, mint amikor a Patriots kaparintotta meg egy évre Darrelle Revist – egy Lombardi-trófeát.
A többi igazolásról
Mind a négy játékos azért jön, mert a poszton hiányzik a rutin. Tight endből ezen szcenárió szerint a másodéves, sérüléssekkel tarkított szenonon túllévő Jace Sternberger és az ERFA tenderért ácsingózó Robert Tonyan lenne. Ide kell a rutin, kell az olyan játékos, aki jól tud blokkolni, és kell az olyan is, akinek a váratlan szituációkban oda lehet passzolni a labdát – mindkét TE-igazolás ez a kategória lenne.
A két Smith befoglalja a kezdő edge rusher snap countokat, Gary még nevelésre szorul, így kellene egy rutinos, de még potenciállal rendelkező, sikerre éhes passzsiettető a rotációba, lehetőleg olcsón. Jenkinst erre találták ki, hasonló prove it szerződést képzelek el neki, mint amit tavaly Barnett kapott, noha azt a sackmennyiséget azért nem várnám el tőle. No meg a Jetsből a Packersbe koccolni nem rossz dolog, kérdés hogy vajon mennyire van radar alatt mások által, hogy 4 millió dollárért hajlandó-e focizni.
És akkor a végére a csattanó: a borzasztó futás elleni védelemre ki más lehetne az orvosság, mint a liga egyik legjobb futásölő monstruma? Annyi a bökkenő, hogy ő szerződés alatt áll, de kizárt dolog, hogy a Jaguars nem vágja ki a 22,5 milliós cap hitjével. A kérdés már csak az, hogy vajon mennyire engedne a bérigényéből egy gyűrű vagy egy jobb csapat reményében? Jelenleg ezt az összeget kapja alapfizetésnek, így jó eséllyel egy ilyen ajánlatra igent mondana, a Packers védőfala pedig a liga egyik legdominánsabb egysége lehetne.
Így máris sikerült olyan mértékűre szűkíteni a hiányposztokat a draftra, amikhez nem kell feltétlen a top 100-ból kiválasztani. Talán egy veterán LB elférne még, de a szűkös anyagi helyzetet tekintve ezt ráér a TC előtt intézni, amikor a szerződésre váró játékosok már jóval engedékenyebbek a tárgyalásokat tekintve.
Összegzés
Ha megijednél, hogy ennyi pénz hogy férne be a cap alá, nos, csak az éves átlagokat tüntettem fel, és nem a cap hitek 2020-as eloszlását. Számtalan GM bizonyította már be, hogy be lehet préselni elég komoly lóvékat a cap space-be, és a Packersnek is erre van szüksége. Egy ilyen március plusz egy jó draft meghozhatja azt az előrelépést, ami a Super Bowlba jutáshoz kelleni fog, és utána lehet hosszabb távra gondolkodni a következő tavasszal.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nem éppen egy hajszálnyi különbség volt az, ahogy a 9ers megverte őket. :D
Szerintem is inkább varkocsnyi volt az. :D
Az a hajszál nem feltétlenül azon a meccsen volt, hanem az alapszakasz 49ers-Seahawks meccsen. Azon múlhatott, hogy akár el is kerüljük a kedvenc ellenfelünket.
Jogos. Akkor bizony, meg lett volna az 1.kiemelés. Bár a 9ers akkor is szembejött volna, csak hazai pályán, ami nyilván előny lett volna.
Nem néztem utána, de lehet, hogy a 49ers a divisional körben a mumusával, a Seahawks-szal került volna össze, akkor csak a SB-ban hasaltunk volna el (bár nem érdemeltük volna a SB-t, de remélem 1-2 éven belül ez már nem lesz kérdés)
Ebben az esetben a 49ers NO-ba ment volna a divisional körben, ti pedig természetesen már ott kiestetek volna. :)
Na de ott csak egy hajszállal ;)
ez így azért egy elég erős offseason lenne :D
Chester! Azért elég jól felforgattad a csapatot. Szerintem ennyi változtatás nem kell nektek. Bár igaz, a tavalyi elég jól bejött.
A kirúgások rendben vannak.
Crosby-t nem engedném el. Láthattunk rá számtalan példát, hogy hova vezet az, amikor egy csapat a megbízható rúgó elküldésével akar spórolni. A Lambeau-n ennek ráadásul még nagyobb kockázata van. Az a GM, amelyiknek az az évi 1-3 millió hiányzik, amit így legfeljebb meg lehet spórolni, az mondjon le!
Martinez elküldését és Dareus leigazolását is kockázatosnak tartom. Nem biztos, hogy ezzel erősödne a futás elleni védekezése a csapatnak. Mert amit láttam, az a alapján pont az a probléma, hogy ha az LoS-ig nem tudja a Packers megállítani a futójátékot, akkor utána már nehezen/ nem nagyon megy (Matthews elküldésének az ára). És az is kérdés, hogy Dareus kinek a helyére, vagy hova illeszthető be a védelemben? Beilleszthető e egyáltalán? Mert a Jags, ha jól néztem 4-3-as felállásban védekezik.
A többit ellenfélként is nagyon rendben találtam! WR-t sem kell feltétlenül az első körben választani, azt jobban lehet később találni (csak jó “szem” kell hozzá), mint CB-t vagy LB-t. Adams is csak 2. körös választás volt.
Martinez – sajnos – szinte biztos el fog menni. Nagy pénzt akar és tud is szakítani.
Viszont így konkrétan másfél ILB maradna a keretben, BJ Goodson és Oren Burks. Ez egy vicc.
A tackle igazolás necces, szerintem Bulaga marad olcsóbbért, ott még Veldheert minimum meg kéne tartani, meg Taylort is apróbbért, a mélység kedvéért. Illetve a drafton is lehet találni RT-t, aztán belefér a nevelgetés is.
Elég jó és mély a WR poszt a drafton, úgyhogy ott mindenképp áldozni kell a pozícióra.
Dareusben kétkedem. A DL meg viszonylag helyén van most.
Crosbyt meg kell tartani, így sem használják agyon, de amikor igen, akkor biztos lábú. Nem lehet kockáztatni.
WR-t szerintem is kell húzni a drafton, sőt, nem is egyet. Csak szerintem nem az első kör végén. Ott egy CB-t választanék a ti helyetekben (is).
Annyi fiatal CB-nk van már, oda jöhetne FA.
CB-ből soha nem elég! :) De rendben, ezt ti jobban tudjátok, akkor legyen WR az első választásotok.
igen, ezt mi főleg tudjuk, de ott kéne valami impact ember, mert Alexander egyedül kevés, a többiek meg vetésforgóban sérültek.
Ez jó vastag hajszál, ha ennyi minden módosítást jelent.
Hát őszintén remélem nem lesz igazad. Én személy szerint nem gondolom, hogy Bulaga meg Crosby mindenképpen a nagy pénzt akarja és ezért biztos váltani fognak. Most csak egy példa, Crosbynak 5 gyereke van, én simán látom azt, hogy nem akarja ezt a hatalmas családot a világ végére elköltöztetni, amikor ott van az életük, meg az előző szerződése lejártakor is elmondta, hogy imádja ezt a csapatot, ezt a helyet, nem akarja elhagyni. Benne szerintem simán ott van, hogy bevállalja inkább itt kevesebbért. Meg lehet most az szól belőlem, hogy imádom Bulagát, de én inkább őt választanám 10-ért, mint Conklint tenni a legjobban fizetett right tackle-é. Amivel még nem értek egyet az a két TE igazolás, szerintem egy nagyobb tapasztalattal rendelkező elég lenne Sternberger és Tonyan mellé.
Martinezzel én is egyet értek, hogy 10+ millióért nem szabadna megtartani, mert szerintem a coverage képességei nagyon hiányosak, amennyire az én laikus szemem meg tudja látni az ilyet persze. :D A WR szerintem hacsak nem húzunk valami váratlant az FA piacon a draft marad.
Dareussal kapcsolatban meg az lenne a kérdésem, hogy ebben a 3-4-es védelemben szerinted jó lenne úgy, hogy Dareus-Clark-Lowry? Vagy Clarkot mozgatnád ki inkább középről?
Crosby nem ér meg 4M-ot? :D nézted mi a helyzet Chicagoban miután akartak spórolni 1-2M-ot a kicker poszton?
Mason bomba éven van túl és egy SB run csapatba nem lehet hátha bejön kickerrekkel próbálkozni. Egy esetleges konf döntő, SB megy el mert te nem szansz 2%ot a capből Crosbyra. Nálam az ő vissza igazolása a no1 teendő (meg Lazard opciója).
A többi rész nem vészes, bár 18m-t egy RTnek nem adnék hiába jó playa Conklin. Akkor vagy inkább vissza Bryan azért jó pár misivel olcsóbban vagy más/draft. De ez azért nem wtf move de nálam nem férne bele ilyen cap helyzetbe egy no1RT pénz.
Btw pár hete írtam egy saját forgatókönyvet, azért Crosbyn kívül több helyen egyezik a vélemény. :)
https://bowl.hu/forum/nfl-csapatforumok/green-bay-packers/2045174
Bocs Chester de nálad valami elszáll ha a Packersről van szó! :D Conklin és Dareus 30 milláért de Bulaga és Crosby sok 15 ért! És gondolom akkor jövőre Bakhtiari is mehet vagy 40 millába kerülne a 2 Tackle??? Vagy All-In év nálam ez az év FA ban felkészülés a kövi évre!
Jah amúgy elengedném Bulagat de nem egy drágább megoldásért….
Nem h 4, de crosby 13 milliot kapott 2 evre. Eros tulfizetesnek erzem.
Kozben hallani oyan hireket, h az elso kor vegen qb-t huzna a csapat, mert Rodgerssel csak 2 evre szamolnak
Az a két év, az 3.
valoban, de elso evre 6m meg igy is sok
Az is kérdés, hogy milyen pénzügyi átstruktúrálásokban gondolkoznak. Ez majd az FA piac után lesz világos.