Az idei class hihetetlenül mély cornerback poszton, különösen ami a jó press cornereket illeti. Okudah után nagy a szakadék, de rajta kívül 1-2 CB még biztosan első körös lesz. CJ Henderson például nagy valószínűséggel igen, és ha el tudjuk képzelni, hogy tud javítani a kevés negatívumán, akkor nem kizárt, hogy elérheti Okudah szintjét.
Henderson kiskorától kezdve igazi versenyző típus volt, több sportban kipróbálta magát, atletizált, kosarazott, majd az amerikai futball mellett tette le a voksát. Azonban még a gimnáziumba érve se cornerbackként kezdte. Az első éveiben running back volt és igazából nem is teljesített rosszul, mindössze a teste nem bírta a terhelést. Mindenesetre az gyorsan kiderült róla, hogy kiváló atléta és viszonylag jó sebességgel is rendelkezik.
Végül a corner sorban kötött ki, és ez nem véletlen. Ha adottságait nézzük, akkor tökéletesen illik a poszt követelményeihez, még talán Okudah-nál is jobb néhány paraméterben. Amit külön kikell emelni, az a karjainak a fesztávolsága, amely segíti abban, hogy nagy területet tudjon lefedni védekezés közben és ne legyen mellette könnyű elkapás. Ez a testi adottság segíti az egyik legnagyobb erősségében, ami az úgynevezett recovery speed. Magyarul talán úgy lehet megfogalmazni, hogy az elkapási ponthoz az utolsó métereket sokkal gyorsabban teszi meg, mint versenytársai, így vesztett helyzetben is kevés elkapás születik róla.
South Carolina WR Bryan Edwards.. good sell to get loose vs. CJ Henderson. Henderson able to recover but can't work through the 6'3" 212 pounder – pic.twitter.com/PN2L8hPTmy
— Michael Kist (@MichaelKistNFL) March 30, 2020
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Nagy segítségére van, hogy futás közben képes fokozatot váltani, ami a cornerek és az elkapók esetében is nagyon fontos, ő pedig ebben kiemelkedő.
Nice hustle for someone who doesn’t want to tackle 🤷🏾♂️ CJ Henderson #CB1 and yes he chased down Deebo pic.twitter.com/ejiR87Crvm
— CrockTIME (@eric_crocker) March 27, 2020
Két fő erénye az atletikusság és a karfesztáv, de viszonylag jól is olvassa a játékot. Képes felismerni bonyolultabb támadósémákat is, valamint az irányítók szemét is jól olvassa, így a megbeszélt játékot is otthagyja, ha eredményt akar elérni. A lábai gyorsak, kis területen is gyorsan fordul, nagyon nehéz irányváltásokkal megforgatni, mert a csípője is rugalmas, képes a leggyorsabb elkapókkal is tartani a lépést.
Can’t speak on his tackling, but Florida CB CJ Henderson seems to have elite man coverage skills. He also tested very well at the Combine. #Vikings scheduled to FaceTime with him in the coming week, met with him formally in Indy. Not sure he gets to 22. pic.twitter.com/Jcb2GqCrX2
— Darren Wolfson (@DWolfsonKSTP) April 5, 2020
Az agresszivitásáról még később ejtünk szót, de a line of scrimmage-en ha jammelni kell, akkor nem jön zavarba és csípőjének, sebességének hála nehéz megverni még akkor is, ha az első pár mozdulattal az elkapója szerez egy kis előnyt. Nem csak fürge, de hosszútávon is gyors, így mély labdákkal sem lesz egyszerű mögé kerülni. Általában jól helyezkedik, szépen használja a pálya szélét, hogy kiszorítsa elkapóját, de jól választ szögeket akkor is, amikor zónából kell érkeznie az emberéhez. Elsősorban emberezésben lehet jó, de képességei okán a Cover 1 és Cover 3 sémákba is tökéletesen illhet.
Amellett, hogy jó atléta, a labdaügyességét sem érheti igazán kritika. Nem egy tipikus balllhawk játékos, de mivel jól olvassa a játékokat, ezért sok leütött labdája lehet, de akár interceptionje is. A levegőben jól küzd a labdáért, nem csak jó ütemben érkezik meg, de tudja, hogyan akadályozza meg az elkapást, ha ő már semmiképpen nem szerezheti meg a labdát.
Ami a negatívumokat illeti, ezek részben összefüggenek a pozitívumokkal. Mivel sokat tartja az irányítókon a szemét, előfordul hogy túlságosan sok ideig veszti figyelmen kívül az emberét is, így nagy hátrányt szed össze. Hiába van nagyon jó érkező sebessége, méteres lemaradásból nem lesz esélye megakadályozni a játékot. Különösen fájó ez rövidebb, gyors útvonalaknál, ahol egyáltalán nem fér bele ilyen kihagyás. A profik között egészen biztos, hogy találkozik majd olyan irányítókkal, akik ezt kihasználják, persze lesz olyan is, hogy ennek köszönhetően fülel majd le egy passzt.
Is CJ Henderson scared to tackle? pic.twitter.com/cnyFVn6Ouz
— 𝐂𝐅𝐁𝐋𝐢𝐯𝐞𝟐𝟒𝟕TM (@CFBLive247) March 19, 2020
Ezen kívül természetesen a legtöbbet arról hallani, hogy nem elég agresszívan szerel, sőt kimondottan fél nagyot ütni, beleállni nagyobb ütközésekbe. Egy védő esetében ez egyáltalán nem jó hír, főleg ha a futójáték besegítéséről van szó, de sokszor észrevehető, hogy puhán játszik. Valószínűleg abból is eredhet a probléma, hogy futó múltja miatt sok ütést kapott a múltban és fél az ”elhasználódástól”. Az elmúlt évben pedig különösen sok olyan jelenetet láthattunk, ahol egyértelmű volt, hogy kíméli magát. Azt már a draftoló csapatoknak kell eldöntenie, hogy pont azért játszott kevésbé agresszívan, hogy majd az orvosi vizsgálatokon jó eredményeket produkáljon, vagy nem mer már egyáltalán belemenni nagyobb ütésekbe.
Végül pedig essen szó kicsit a sérüléseiről és a mentalitásáról is. Komolyabb kihagyással soha nem kellett számolnia, de kisebb ilyen-olyan dolgokat beszedett. Volt sérült a bokája, a könyöke és a térde is, nem véletlen tehát, hogy igyekszik óvni magát a komolyabb problémáktól. Florida játékoshoz hűen a balhé sem áll távol tőle, de nem a legproblémásabb játékos, akivel az NFL találkozott.
Okudah után tehát nagy valószínűséggel ő lehet a második kiválasztott cornerback és az is borítékolható, hogy az első körben ki fogják húzni. Érdekes módon a két Jaguars pick lehet az a határ ahol mozoghat az értéke és közte több csapatnál is találnának neki helyet.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”