Az NFL a tegnapi nap folyamán kiküldött egy tájékoztatást a 32 franchise-nak, amelyben az áll, hogy mindenkinek egy teljesen virtuális draftra kell készülnie – írja a PFT. A csapatok vezetőinek és minden egyes személynek a stábban külön helyszínen kell tartózkodnia és csak telefonon vagy interneten keresztül kommunikálhatnak egymással, illetve a draft főhadiszállásával.
Várható volt ez a döntés, ugyanis így lesznek egyenlő feltételek a 32 csapat közt, hiszen bizonyos államokban kijárási tilalom van, így az ottani franchise-ok nem ülhetnének össze egy helyen, innentől kezdve pedig a fair verseny szellemében a többieknek is korlátozni kell a lehetőségeit.
Goodell azt is írta a tájékoztatóban, hogy mindenkinek be kell tartania a kormány által kiadott direktívákat, illetve biztonságos és megfelelő egészségügyi körülményeket kell biztosítania magának.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
Fhuu valami azt súgja, hogy ebből nagyon nagy baj lesz
Izgi lesz, mi? :)
A draft mindig izgi, csak jól draftoljunk
vagy cseréljünk jól.
nagyon szeretem, ahogy Spielman cserélget. de inkább a 2. napon szokott aktiv lenni.
De ahogy irtam, most 1-1 játékost is várok, hogy a csere tárgya lesz
Én most azt érzem hogy fel fogunk mozogni nem is keveset
Szerintem nem fogunk felmozogni. Spielman mindig a mennyiségre ment a minőség helyett a draftokon. Nagyon kellhet nekünk egy játékos, ha felmozgunk érte. Ha jól emlékszem, akkor az első két napon utoljára még Cookért mozogtunk fel.
Miért lenne?
A mai világban.. a számukra rendlkezésre álló pénzel, technikai háttérrel?..
Semmi.. szerintem teljesen “normálisan” zajlik minden
Ha belegondolsz a headquarter és a draft helyszíne között eddig is csak telefonos és vagy netes kapcsolat volt..
most annyi a difi, hogy az edzők GM-ek és a Scoutok nem egy szobában lesznek, hanem virtuálisan összekapcsolva.. cégek is – normál időkben is rendszeresen tartanak internetes meetingeket.. semmi extra
Képzeld el BB-t ahogy a gépet kezeli:)
Gondolhatod, hogy úgy fog kinézni h jön egy Huan Carlos aki belövi a TVjét, felszereli a kamerát, ó meg este szépen leül elé egy telefonnal és kész.. :)
Tableteket is használják meccs közben.. szerintem semmi ördöngösség nincs a dologban.. simán le fog menni
Mondjuk BB a tabletet is csak a földhöz vágáskor szokta használni. :) Aztán utána kéri a jól bevált papírokat. :D
Láttál te már war roomot? :) 50 éve nem használt vezetékes telefonokon megy a kommunikáció. :D
Nézz meg egy első körös választást tavalyról bármelyik csapatnál! A GM sétálgat a nagy tábla (hagyományos) előtt, mindenki csöndben nézi és hallgatja a monológját. Aztán egyszer csak bemondja, hogy ki lesz a választás, hívják föl neki XY játékost. Ekkor a kezelő személyzet (mert az is kell külön) felhívja a 30 éve már csak múzeumban látható telefonok egyikéről a kiszemeltet, majd amikor az fölveszi a mobilját a war room telefont átadják az addigra odért GM-nek, aki miközben körbetekeri magát a zsinórral beleszól: Helló, itt a főnök…
Lesz itt gond a digitalizációval hidd el. :)
néztem Ravensnél párszor.. szerintem ott belső kapcsolások miatt lehet még vezetékes telefon.. most ez nem fog kelleni..
nem értem min akadtok fel… körkapcsolásnál Józsika-Mancika (akinek szólnak, hogy hívja fel xy-t) most is benne van a beszélgetésben, csak nem 4 m-re hanem 4 km-re mondjuk… ugyanúgy felhívja a központot, bemondja a picket, kész..
maximum a játékos-telefonok maradnak ki.. na és… ez amúgy is csak show- volt..
szerintem is sima lesz.
Lesz minden csapatnak egy nagy videó call, amiben mindenki a war roomból ott lesz.
És a GM-ek meg kelezil a telefont is, hogy legyen pár trade.
Csak használják jól a Mute gombot a videón, és akkor nem pofázik közbe senki :D