Mi a f*#@*+! – Packers draftértékelő

Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy idén a legtöbb beszédtémát a Green Bay Packers drafttevékenysége szolgáltatta. Amikor azt hittük, hogy az első napi sokkot nem lehet überelni, akkor Brian Gutekunst fogta magát, és tele vigyorral vágott mindenkit fejbe egy baseball ütővel.

Csalóka volt a draft előzménye a franchise háza tájáról. Hiába volt 10 draftpickje Gutekunstnak, ebből öt a 6-7. körben volt, vagyis az érdemi erősítésre alkalmas pickekből ugyanannyi állt a rendelkezésére, mint a csapatok nagy részének. Az valahol művészet, hogy az erősítés rész egyikkel sem jött össze.

Miért most?

Ezt a kérdést tettem fel két Packers szurkolónak a csapattal foglalkozó podcastben, és véleményem szerint ez az, ami a leginkább érthetetlenné teszi az egész Jordan Love mizériát. Az ezzel foglalkozó cikkek-podcastek nagy része azt hozza ki verdiktnek, hogy Rodgersből most lett elege a stábnak, azon belül is Matt LaFleurnak. Bár Gutekunst volt az, aki elétolta azt a szerződést, amit gyakorlatilag most kezd el, LaFleur akkor még Tennesseeben készült a szezonra, így megtorpedózni sem tudta az aláírást. Ráadásul a 2018-as szezonban láthattuk, mennyit is ér ez a Packers Rodgers nélkül, így kérdés sem volt igazából az, hogy új szerződést kap.

Ami ráerősít a fenti teóriára az az, hogy semmi nem indokolta, hogy Rodgers utódját most kellene megtalálni, hiszen a szerződése alapján még 2022-ben is 17,2 millió dollár halott pénzt kénytelen benyelni a csapat cut vagy trade esetén, viszont ott már 22+ millió felszabadulna. Antonio Brownnal ugyanakkor megmutatta a Steelers, hogy ha valakitől meg akarnak szabadulni, akkor dead money ide vagy oda, de megteszik. Ha úgy látják, hogy Love berakható a kezdőbe, akkor lehet már jövőre elválnak Rodgers és a Packers útjai.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Na de mikor lehet kezdő Love? Szintén sok helyen megforduló párhuzam volt Rodgers és Love újonc helyzetét összemosni, de egy valami változott 15 év alatt: én ma nem tartom valószínűnek, hogy ha egy irányítót a kezdőbe szánnak, akkor két évig a padon ül “tanulni”. Látjuk, hogy vannak QB-nevelések, de a fejlődéshez játszania is kell előbb-utóbb. Erre is lehet ellenpéldát mondani Garoppolóval, de ahogy kiderült, őt nem a kezdőbe hozta Belichick. Vagy már a fene se tudja mi történt ott házon belül Kraftékkal.

És itt kontrázhatnék: mi van akkor, ha a Packers sem a kezdőbe hozta Love-ot? Elvégre Gutekunst azt nyilatkozta, hogy egész egyszerűen ő volt az utolsó játékos a boardon az első körre, ezért is cserélt fel érte. Mi van akkor, ha csak mint biztosíték érkezett, hogy esze ágában sincs a csapatnak leváltania a közejövőben Rodgerst? Mi van akkor, ha ugyanaz a szándék vezérelte Gutekunst, mint Howie Rosemant amikor Jalen Hurst választotta Philadelphiába? Elvégre Tim Boyle nem tűnik olyan irányítónak, akivel meccseket lehet nyerni ha beüt a krach. Mivel nem látunk a felek fejébe, erre egyelőre ugyanannyi ráció van, mint arra, hogy összerúgták a port, de majd az évek megválaszolják ezt a kérdést.

Stílusváltás

A miérteken való lamentálás után térjünk rá magukra a játékosokra. Akárminek is hozták Love-ot, egy NFC-döntős csapatnak Rodgersszel a rosteren nem QB-ra van szüksége, még akkor sem, ha ő volt a board alapján a BPA. Nem hiszem el, hogy a sok bennmaradt cornerback, Patrick Queen, de még akár Isaiah Wilson ne lett volna erősítés ezen a rosteren, arról nem is beszélve, hogy a hátracsere is opció lehetett volna. Ez a keret egy “win now” csapat, jól jött volna olyan játékos, akit azonnal be lehetett volna állítani a kezdőbe. Ez az, amiért a leginkább lehúztam ezt a picket. Az pláne földhöz vágott, hogy az érdemi erősítés a folytatásban sem jött össze, sőt.

LaFleur már kinevezése pillanatában elmondta, hogy a futás újjáélesztése az egyik fő célja, hogy ne Rodgerstől függjön a csapat sikeressége. Ezt már az első szezonjában sikerült bizonyítania, Aaron Jones volt a Packers legjobb játékosa 2019-ben, aki elkapóként is hatalmas segítsége volt az irányítónak. Idény elején pláne látszódott, hogy mit is szeretne LaFleur: kiszámíthatatlan playbookot, hogy ne Adamstől függjön a passzjáték sikeressége, hanem adott esetben a fullback is fusson útvonalat, és kapjon labdát. Ráadásul LaFleur sikereinek egyik kulcsa az volt még a kezdetekkor, hogy nem volt hátrányban a csapata. Ehhez a vezetés megszerzése mellett az kellett, hogy annak birtokában sikeresen menedzselje az órát, ebben pedig a futójáték nagy szerepet játszhat. Ennek ágyazhatott meg, hogy a második körben AJ Dillon, a harmadikban pedig Josiah Deguara érkezett. Kérdem én, mi a f**** történik?

Gutekunst és stábja a riportok szerint beleszerelmesedett a RAS statisztikába, egy SPARQ-hoz hasonló, atletikusság kimutatására használt algoritmusba, amely 1-10-es skálán rangsorolja a prospecteket. Ezen listán mindkét játékos benne volt a legjobb 10-ben a HB/FB-ek között. Még azt sem vitatom, hogy LaFleur fog tudni velük mit kezdeni, Deguara akár egy gyorsabb Kyle Juszczyk is lehet, míg Dillon mint erőfutó lesz a csapat hasznára, arról nem is beszélve, hogy így Williams új szerződésén nem kell gondolkodni. A probléma ugyanaz, mint Love-nál: voltak bent fontosabb posztokra is használható(bb) játékosok.

A 62. helyen elérhető volt még több belső linebacker vagy védőfalember is, akik bár problémásak, de nagyobb hiányosságot javíthattak volna a keretben. De például Kristian Fulton vagy Denzel Mims pont Gutekunst orra elől lett elhappolva, ha már akkora cserebubus, akkor értük meghúzhatott volna egy felmozgást ennyi 6. körrel a zsebében. A 94. helyen már érthető okokból nem volt igazán kihagyhatatlan játékos, de tőlem az évezred fullback prospectje is lehet Deguara, akkor sem 3. kört kell erre a posztra rááldozni.

Értem a szándékot, és nem is tagadom, hogy nagyon hamar látszódhat mindkettejük hatása a támadójátékon, de nagyon nagy hiba azt gondolni, hogy ez a védelem azt hozhatja mint tavaly. A stagnálás ugyanis nagyon ritka a mai NFL-ben, kétszer ugyanolyan évet nem tud hozni egy egység sem. Ebben persze benne van annak a lehetősége is, hogy a védelem javulni fog (és akkor a támadósor lesz rosszabb), de tartok tőle, hogy tavaly minden összejött, ami idén nem fog megismétlődni. Ha a Ravens és a 49ers által ismét “trendi” lesz sokat és jól futni, akkor mea culpa, és a Packers megelőzte a csapatok 3/4-ét, de egyelőre nem ezt tartom valószínűbbnek.

Kármentés

Lement az első két nap anélkül, hogy a Packers bármelyik hiányposztja orvosolva lett volna. Ez alapesetben nem lenne probléma, ha a kevésbé fontos posztokra jó játékos érkezik, de erről szerintem nem beszélhetünk. A harmadik napot végre arra használta Gutekunst, amire az való: feltöltötte a hiányposztokat, remélve, hogy néhányukból használható játékost faraghatnak az edzők.

Az évtized elején Ted Thompson rendre lubickolt ebben a négy körben, olyan játékosokat sikerült kifognia, akik nem csak a kezdőbe tudtak kerülni, de ligaszinten is a posztjuk legjobbjai közé verekedték magukat, gondoljunk csak David Bakhtiarira vagy Mike Danielsre. Természetesen ez nem fenntartható elvárás, de ha már a snapek nagy százalékában a csapat hasznára tud válni, akkor az már sikernek tekinthető.

Ha valaki elérheti a kívánt snap countot 2020-ban, az Kamal Martin – az már más kérdés, hogy a hasznossági kritériumot megugorja-e. Szokás szerint nem a belső linebacker az a poszt, ahol a Packers erős, de hosszú ideig második vagy harmadik napos játékosokkal oldotta meg a dime felállások miatt sokszor csak egy ILB-re szükséges csapatrészt. Ha a depth chartra pillantunk, akkor a sorozatos sérüléseket összeszedő Christian Kirksey és a két éve breakoutra váró Oren Burks a fő kihívó, egyik sem megugorhatatlan Martin számára a kezdőig.

NFL berkekben népszerű közmondás az, hogy a belső linebackerek a védelem irányítói, ez a szimbolika Martinra pláne ráillik, hiszen középiskolában még irányítóként focizott. A stílusa illik Mike Pettine ízléséhez, hiszen a QB posztot követően edge rusher, majd belső linebacker lett, vagyis sokoldalúnak mondható. A Packers védelmének atyja szereti rettegésben tartani az ellenfél irányítóit azzal, hogy bárhonnan jöhet nyomás, ahogy azt is, ha ezáltal mondjuk fedezni tudják a célpontokat azok is, akiknek nem ez a feladatuk. Ami aggasztó vele kapcsolatban, hogy végzős évében előbb eltiltás, majd egy lábsérülés rakta partvonalon kívülre, hogy aztán a Minnesota Bowl-meccsét térdsérülés miatt kihagyja, amit sebészi beavatkozást kívánt maga után. Ha valamire nincs most szükség, az egy sérült LB, főleg hogy itt van a legnagyobb lyuk a keretben, emiatt eléggé szkeptikus vagyok a pickkel kapcsolatban.

Ha már Thompson munkásságával és Bakhtiari kinevelésével kezdtem a blokkot, akkor a támadófallal is zárnám. A Packersnek úgy volt sokáig ligaelit OL-ja, hogy Bulagán kívül rendre 4-5. körös emberekből állt. Az idő azonban senkit nem kímél, Bulaga már a Chargersben blokkol, Sitton és Lang már régebben távozott (majd visszavonult), Linsley és Bakhtiari szerződése pedig már csak 2020-ra szól, utánpótlás pedig nincs. Így védhető álláspont, hogy három falember is jött a franchise kedvenc vadászterületén.

Jon Runyan, Jake Hanson és Simon Stepaniak draftolásával az a feladat vár Adam Stenavichra, hogy legalább Linsley utódát sikerüljön kinevelni a trióból, azon ugyanis erősen meglepődnék, ha a center új szerződést kapna. Másodlagos cél pedig az, hogy valamelyikükből használható OT legyen, kezdetben mint egy jó 6. ember, hiszen Rick Wagner sem hosszú távú megoldás a fal szélén. Hármójukból egyet csak sikerül kezdőnek nevelni…

Összegzés

Ha az első két nap nem kapott volna kritikát, akkor a harmadikkal biztos betalálták a Packerst. Mégpedig azzal, hogy a történelmi mélynek mondott elkapó classban a 10 (9) draftpickből egyet sem szánt Gutekunst erre a posztra, amiért maga Rodgers is kampányolt. Védhető álláspont az, hogy mivel mély a class, ezért a draftolatlanok között is lesz majd használható játékos. Mások szerint teljesen meg vannak elégedve a mostani felhozatallal, hiszen harmadik évüket kezdő játékosokról beszélünk, bőven van idejük fejlődni. Elég ha csak Davante Adamsre gondolunk, aki szintén a harmadik évében bontakozott ki igazán.

Ellentmondásos volt számomra az egész három nap. Ahova nagyon kellett, oda érdemi erősítés nem jött, ahova ráért volna körökkel/évekkel később, azt meg most lépte meg a stáb. Minden döntés védhető és támadható, elfogultság függvénye ki melyik érv mögé áll be. Én inkább a pesszimisták táborát erősítem, hiszen az évek óta áhított vágy, miszerint Aaron Rodgers újabb Lombardi-trófeát emeljen magasba a Packers játékosaként, az egyre halványabb reménynek tűnik.

Értékelés: F

[/ppp_patron_only]