Az őrület csúcsa – Robert Irsay és Toni Linhart esete

Jim Irsay-t bizonyára senkinek nem kell bemutatni, a homlokráncolós nyilatkozatairól és drogproblémáiról híres magyar származású üzletember a liga egyik legrosszabb tulajdonosa, aki aktívan asszisztált Andrew Luck karrierjének tönkretételéhez. Mindezek ellenére Jim egy kész áldás az édesapja, Robert Irsayhez képest.

A Colts 1972-ben került az Irsay-famíliához. Ekkor Jim mindössze 12 éves volt, a csapatot az apja irányította az 1997-ben bekövetkezett haláláig. Ez volt az akkor még Baltimore Colts történetének legsötétebb időszaka, melybe belefért egy viharos költözés és egy nyeretlen szezon is, miközben mindössze hatszor jutott rájátszásba a gárda. Mindennek a csúcsa pedig a valaha volt leghülyébb szerződés, azaz Toni Linhart esete.

Határtalan őrület

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Mielőtt rátérnénk az ominózus szerződésre, nem mehetünk el szó nélkül Irsay viselt dolgai mellett. Robert 1923-ban született Chicagóban, két Magyarországról emigrált zsidó, Charles Israel és Elaine Nyitrai gyermekeként. Üzletemberként kifejezetten sikeres volt, nem véletlenül tudta bevásárolni magát az NFL-be, ugyanakkor az élete közel sem volt zökkenőmentes. Kétszer házasodott, az elsőből három gyereke született: Thomas, Roberta és Jim. Előbbinek súlyos mentális problémái voltak, Roberta pedig 1971-ben, egy évvel a Colts megvétele előtt életét vesztette egy autóbalesetben.  Hogy a családon belüli problémáknak, tragédiáknak volt-e valamilyen hatása, azt nehéz megítélni, mindenesetre a csapattal úgy bánt, mint egy őrült.

Már a kezdetektől fogva egyértelművé tette, hogy úgy tekint a Coltsra, mint egy játékszerre. Nem érdekelte senkinek a véleménye, mindenre és mindenkire ráerőltette az akaratát. Falta a edzőket, senkivel nem jött ki sokáig, aki ellent mert neki mondani, regnálása alatt a Colts olyan volt, mintha az elmúlt évek Redskinsének, Brownsának és Bengalsának minden rossz aspektusát összegyúrták volna.

Egy 1974-es mérkőzés közepén képes volt a tulajdonosi páholyból felhívni az akkori főedző Howard Schnellenbergert, hogy azonnal cserélje le a kezdő irányító Marty Domrest az általa preferált Bert Jonesra. Amikor ez nem történt meg, leviharzott a kispadhoz és elkezdett ordibálni az edzővel.

Nem ez volt az egyetlen ilyen alkalom. 1981-et írtak, a Colts már a 2-14-es alapszakaszmérlegére sem lehetett büszke, de Irsay tett róla, hogy még kínosabb legyen a csapat számára a szezon. A gárda egyik mérkőzését a barátaival együtt tekintette meg: a csapat a szokásos gyenge játékot mutatta, a tulaj pedig szerette volna, ha a Colts legalább egy TD-t produkál a spanok előtt. Leszólt tehát a főedző Mike McCormacknek, hogy legyen szíves csak passzjátékot hívni a mérkőzés végéig. Az edző meghajolt az akarata előtt – a játékosok teljes megdöbbenésére –, bár az akkori irányító, Bert Jones a saját becsülete megóvása végett csak azért is behívott pár futójátékot. Egy másik meccsen (az Eagles ellen elveszített 13-38-as csodán) pedig kitalálta, hogy a védelemhez is ért, és olyan játékokat hívott a főedzőn keresztül, mint a 11 emberes blitz.

Szerencsétlen McCormack még bábúnak sem volt jó, a szezon végén minden hajlongása ellenére menesztették. De nem járt jobban Frank Kush sem, aki 1983-ban vezette a csapatot – ő az újságból tudta meg, hogy Irsay elcserélte az 1/1-es John Elwayt (tegyük hozzá, hogy Irsaynek nem volt sok lehetősége, Elway ugyanis nem akart a Coltsban játszani, de azért csak meg kellett volna kérdezni a főedzőt is legalább az ellenértékről).

A valaha volt leghülyébb szerződés

Irsay nemcsak az edzőivel, a játékosaival is furán bánt. Elcserélt például olyan helyi ikonokat, mint Lydell Mitchell, akit épp sorozatban háromszor választottak Pro Bowlernek, kétszeres All-Pro volt, ráadásul futóként kétszer is vezette a ligát elkapásokban. Mindezt tette úgy, hogy a játékossal már meg is egyezett a csapat GM-e egy hosszabbításról, de Irsay egyik pillanatról a másikra megtorpedózta a megállapodást, majd másnap elcserélte a futót. A legérthetetlenebb agymenése azonban minden kétséget kizárólag Toni Linhart ügyének kezelése volt.

Linhart egy korrekt rúgó volt. Ausztriából érkezett az NFL-be, hazájában profi labdarúgó volt, védőként például 195 meccset játszott a Wiener Sportclub játékosaként, illetve hat meccsen a nemzeti csapatban is szerepet kapott. Az NFL-es pályafutását a Saintsnél kezdte meg 1972-ben, de csak beugróként játszott, ráadásul nem is jól: öt próbálkozásból csak kettőt értékesített.

A következő évet kihagyta, majd aláírt a Coltshoz, ahol első két idényében 55-60 százalékos pontossággal rúgott – nem volt kiemelkedő, de akkoriban ez még belefért. A következő két szezonban ráadásul össze is kapta magát, 1976-ban és 1977-ben is Pro Bowler lett (74 és 65 százalékos pontossággal), majd valami eltört nála.

A következő szezonban már csak 47 százalékos pontossággal rúgott, majd jött az 1979-es év, amikor nyolc rúgásból csak három volt jó, ráadásul 20-30 yardos rúgásokat rontott el. A Colts több meccset is veszített miatta, a Browns ellen például három mezőnygólt is kihagyott a harmadik héten (a Cleveland 13-10-re nyert), köztük egy 18 yardosat, amivel döntetlenre menthette volna az utolsó negyedben a találkozót. Egyértelmű volt, hogy nincs vele rendben valami, mindenki arra számított, hogy rövid úton távozik.

Irsay mindezt máshogy gondolta. A Browns elleni találkozó után odament az összetört Linharthoz, majd adott neki biztatása jeléül egy 10 ezer dolláros emelést. Ez elég nagy pénznek számított, 1979-ben egy játékos éves fizetése 60 ezer dollár körül mozgott, nem meglepő, hogy mindenkit sokkolt a dolog.

“Toni nem a liga legjobb rúgója, de meccseket nyer számunkra. Talán egy kis pénz arra sarkallja, hogy keményebben dolgozzon. Ha valaki valamit jól csinál, általában jutalmat szokott kapni, most én azt találtam ki, hogy előre megjutalmazom”

– mondta a tulajdonos az esettel kapcsolatban.

A NFL világa még fel sem dolgozta ezt a rendhagyó szerződésmódosítást, Irsay máris húzott egy újabb váratlant. Pár nappal később meggondolta magát és a fizetésemelés után kivágta a rúgót – csak azért, mert. Végül is ez annyira nem is meglepő egy olyan embertől, aki miután nagy csinnadrattával Indianpolisba költöztette a Coltstot, kijelentette a helyi rajongóknak:

“Ez nem a ti csapatotok. Ez az én csapatom. Fizettem érte.”

[/ppp_patron_only]