Minden ami NFL

Breakout Players – AFC North

Published on

A támadóknál két másodéves elkapó és két nullasnapes támadófalember, a védőknél két cornerback, egy linebacker és egy hivatalosan safety, gyakorlatban svájci bicska vár berobbanásra az AFC északi divíziójában. 

Pittsburgh Steelers

Diontae Johnson, WR

Amikor a Steelers WR-hez nyúl a drafton, az arannyá válik: Hines Ward, Plaxico Burress, Santonio Holmes, Mike Wallace, Emmanuel Sanders, Antonio Brown, JuJu Smith-Schuster… tavaly Diontae Johnson érkezett a Toledóról a harmadik körben és egyből el is könyveltük, hogy ő lehet a következő kiváló Steelers-elkapó. Már prospectként kis suliból érkezve is látszott, hogy nagy tehetsége van és óriási potenciál lakozik benne – ezt pedig tavaly a profik közt is elkezdhettük megcsodálni.

Tavaly a legtöbb elkapást (59), legtöbb TD-t (5) és második legtöbb yardot (680) szorgoskodta össze a csapatban a kiváló útvonalakat futó WR, a felé dobott elkapható labdák 91%-át megszelidítette, elkapás után pedig halálos volt, 18 szerelést rázott le magáról. Ráadásul második csapatos All-Pro lett punt returnerként is, miután 12,4 yardos átlagot produkált. Ezek már kiváló bemutatkozó számok, Johnson viszont szerintem még egy szinttel feljebb fog lépni és a legjobbak közé fog berobbanni, egyrészt mert ez még csak az újonc éve volt, másrészt mert Mason Rudolph és Duck Hodges helyett Ben Roethlisberger fog neki dobálni. Óriási dolgokat várok ettől a sráctól.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Steven Nelson, CB

Nem is tudom, hogy lehet-e breakoutnak hívni Nelsont, aki igazából tavaly berobbant, amikor a cornerbackek közt top10-es értékelést kapott a PFF-től. A játéka tehát már megvan, idén már csak szélesebb körben kell ismertté válnia, hiszen a Steelers-szurkolókon kívül a többség nem feltétlen ismeri az ő nevét, valószínűleg a Steelers védelméből is előbb tudnak megnevezni 6-7 játékost, mint őt. Későn érő típusnak tűnik, de folyamatosan fejlődött karrierje során és ha fenntartja a formáját, akkor jövő ilyenkor már jóval szélesebb körben fognak róla beszélni.

A 2015-ben harmadik körben kiválasztott Nelson tavaly írt alá egy 3 évre szóló, $25 millió dolláros szerződést Pittsburghben, miután a Chiefsben egyre javuló tendenciát mutatott – ezt emelte meg egy szinttel 2019-ben. A felé dobott 66 labdának csak kicsit több, mint a feléből lett elkapás és mindössze egy TD-t engedett tavaly, szerzett egy interceptiont és leütött 7 labdát, a rá dobott passer rating pedig 73,3 volt.

Baltimore Ravens

Marquise Brown, WR

Túl egyértelmű? Talán. Egy guardot akartam először, mondjuk Ben Powerst, aki Orlando Brown mellett játszott már a Soonersben is, de még elég nagy a verseny Yanda megörökölt posztjáért, így maradtam a nyilvánvaló jelöltnél, a tavalyi elsőkörös Brownnál, aki elképesztő sebességével új dimenziót nyitott a Ravens támadósorában.

A Hollywood becenévre hallgató elkapó 2019-ben 46 elkapásból 584 yardot és 7 TD-t produkált, a rájátszásban pedig 7 elkapásból 126 yarddal riogatta a Titans védelmét. Felé passzolva 134,4-es passer ratinget ért el Lamar Jackson, ami a legalább 15 targettel rendelkező elkapók közt a legjobb volt a ligában. Impresszív számok egy újonctól egy futásközpontú csapatban. És hogy miért lesz még ennél is sokkal jobb? Mert tavaly sérülten játszott, két csavar volt a lábfejében egy műtét miatt, ami már kikerült onnan, ráadásul a nagyon vékonyka elkapó elég sok izmot pakolt magára a holtszezonban, hogy jobban bírja a nagyobb ütéseket és jobban fel tudja venni a versenyt a fizikálisabb cornerbackekkel. Nagy év vár rá!

Chuck Clark, SS

Chuck Clark az, aki miatt szerintem nincs szüksége a Ravensnek Jamal Adamsre (figyelembe véve, hogy mennyit kell érte feladni draft pickekben és pénzben). Clarkot a Ravens-szurkolók ismerik, de a legtöbb néző nem igazán. A korábbi hatodik körös játékos Tony Jefferson sérülése után lépett be a kezdőbe szezon közben és az elit secondary oszlopos, ám legkevésbé megénekelt tagja lett – egyébként februárban írt alá egy 3 évre szóló $19 milliós szerződést.

Clark is hozza, sőt, talán megtestesíti a “positionless” focit, amit a Ravens védelmében láthatunk, hiszen tavaly az ideje felét a boxban töltötte LB/SS szerepkörben, közel 20%-ban az irányító siettetése volt a feladata, 15%-ban free safetyt játszott, 12%-ban slot cornerként szerepelt, a maradék kis időben pedig még szélső cornerback is volt. Elsősorban coverage-ben jó, futás ellen még fejlődnie kell, de a 2019-es évére lehet építeni és még egy szinttel feljebb lehet csavarni a teljesítményét.

Cleveland Browns

Jedrick Wills, OT

Nem akartam újoncot választani sehol és nagyon kerestem, hogyan tudom megkerülni itt, de ebben az offense-ben nem találtam mást, akire illene a breakout jelző. A támadófalban leginkább már ismertebb nevek vannak, az RG poszton meg nem fog kitűnni senki. A futók és a két kezdő elkapó már most sztár, 3-4. számú WR-t egy olyan offense-ben meg nem akartam választani, amelyik alig használ 3WR-es felállásokat. Njoku pedig talán örök ígéret marad, azt nem gondolom, hogy fellépne egy top TE státuszba.

Így tehát maradt egy újonc, az első körből, aki megoldhatja a Joe Thomas visszavonulása óta üresen hagyott left tackle posztot. Wills nálam a legjobb tackle prospectnek számított a drafton, posztján másodikként, összességében tízedikként kelt el és egészen kiváló játékosról van szó. Mayfield egyik legnagyobb problémája volt tavaly, hogy előre félt a nyomástól, ezért túl hamar kezdett menekülni és még jobban magára húzta a sackeket, mint kellett volna. Willsszel és Conklinnal végre lesz egy nagyon jó tackle-duója, így ennek a problémának meg kellene szűnnie.

Greedy Williams, CB

Williamst tavaly választotta a Browns a második körben, nagyon jó kis prospectnek számított és még mindig csak 22 éves. Újoncként 12 meccsen volt kezdő, de egyelőre nem nyújtott olyan jó teljesítményt. Ugyan csak egy TD-t engedett, viszont csak két labdára rakta rá a kezét, ami elég kevés, illetve közel 60%-os elkapási arányt engedett és 7 sárga zászlót is kapott. Az első éve tehát nem volt különösen fényes, így itt az ideje robbantani.

Emeljük ki, hogy a Browns új védőkoordinátora az a Joe Woods, aki a 49erstől érkezett és a defensive backek edzése a specialitása, láthattuk ennek eredményét San Franciscóban is, így joggal várhatjuk, hogy javulást fog eredményezni nem csak Williams, hanem a teljes secondary teljesítményében is. Ha pedig Greedy be tud robbanni, akkor baromi jó és fiatal tandeme lesz a Brownsnak vele és Denzel Warddal.

Cincinnati Bengals

Jonah Williams, OT

Magasan választott játékos, aki első évét teljesen kihagyta sérülés miatt? Automatikus breakout jelölt! Biztosan sokan elfeledkeztetek Jonah Williamsről, aki tavaly 1/11-re érkezett a Bengalshoz, azonban egy vállsérülés miatt az egész szezont ki kellett hagynia. Decemberben elkezdhetett edzeni, így a teljes holtszezont már ezzel tölthette, teljesen felépült és készen áll, hogy megvédje az 1/1-es Joe Burrow vakoldalát.

Óriási upgrade lesz az eddigi helyzethez képest, tavaly konkrétan 4 LT-t próbált ki a csapat, egyikkel sem ment sehová. Az sem elképzelhetetlen, hogy Williams lesz a legjobb támadófalembere a csapatnak, pedig egyelőre egy profi snappel sem rendelkezik.

Germain Pratt, LB

A tavalyi harmadik körös Pratt szezon közben vette át a kezdő belső linebacker posztot Preston Browntól, és a Bengals futás elleni védelme a szezon végére feljavult. Prattnek kellett egy kis idő, hogy belerázódjon a dolgokba, de decemberben már elég jó teljesítményt nyújtott, főleg futás ellen.

Agresszivitása és lyukfelelőssége miatt a PFF adatai szerint 41 futóplay során született szereléséből 24 úgynevezett “stop” volt, ami a támadók szemszögéből kudarcnak feleltethető meg a játék kimenetele szempontjából, ez pedig a harmadik legjobb százalékos mutató volt a linebackerek közt.

Több linebacker is érkezett a csapatba a holtszezonban (Josh Bynes a piacról, Logan Wilson és Akeem Davis-Gaither a draft 3-4. köréből), így lesz versenytársa Prattnek, azonban mindenképp előnyből indul a szezon végi teljesítményének köszönhetően, és jó eséllyel övé lesz a kezdő MLB poszt.

[/ppp_patron_only]

1 Comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group