Minden ami NFL

Az évtized legjobb támadósorai

Published on

Az évtized legjobb védelmei után nézzük meg, mely támadósorok voltak a legjobbak az elmúlt 10 évben. Nincs könnyű dolgunk, mert míg a top 5 defense relatíve egyértelmű volt, addig parádés és egyedi támadósorból bőven több volt, mint öt. Így történhetett meg például az, hogy nem fért fel a listára az évtized legtöbb yardját szerző offense-e (Saints, 2011 – 7 474 yard), a 2016-os Falcons vagy a Le’Veon Bell és Antonio Brown fémjelezte Steelers. Egyszerűen túl sok parádés offense-hez volt szerencsénk.

5. Baltimore Ravens – 2019

Ahogy védelem esetében, úgy a támadóknál is egy futásorientált franchise-zal kezdek. A tavalyi Ravens volt az egyetlen csapat az egész évtizedben, amely a Football Outsiders hatékonysági mutatói alapján passz- és futójátékban is legjobb volt az adott évben (természetesen ezek csak az adott szezonra érvényesek, passzjátékban több offense is bőven hatékonyabb volt az elmúlt 10 évben).

Az évtized legjobb védelmei

Ebben nagy szerepe volt az MVP szezont futó Lamar Jacksonnak. A másodéves irányító bebizonyította, hogy nem csak ügyesebb kezű futó: a rekordot jelentő 1 206 futott yardja mellé még kiosztott 3 127 passzolt yardot és 36 TD-t, amihez nyúlt, az aránnyá változott. Persze ehhez kellett egy nagyon jó, tökéletesen rászabott rendszer, aminek az lett az eredménye, hogy a csapat minden rekordot megdöntve 3 296 yardot tett meg a földön, több mint 200 yardot átlagolva meccsenként. Soha nem volt még ennyire eredményes futójátéka senkinek, a Ravens támadósor tavalyi teljesítménye minden téren történelmi volt.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

4. Green Bay Packers – 2011

Minden idők egyik legnagyszerűbb one man show-ja volt a 2011-es Packers. Ez volt Aaron Rodgers első top 3-as szezonja, sőt karrierje legjobb szezonja – a csúcsok csúcsa. Ennél jobban fizikailag gyakorlatilag lehetetlen játszani irányító poszton, a valaha volt talán legjobb QB-teljesítményét tette le az asztalra, de minimum top 5-ös volt.

Persze lehet azt mondani, hogy statisztikailag Rodgers csak 4643 yardot passzolt, a 45 TD-je sem rekord, a 68,3 százalékos pontosságánál is volt jobb (Drew Brees kb. minden évben megjavítja a csúcsot), egyedül a 122,5-es passer ratingje top, de az meg nem a legjobb statisztika. És tény, statisztikailag voltak már ennél overall jobb szezonok is az NFL-ben, de ez pont irreleváns.

A 2011-es Packers támadósorának nem volt ellenszere. Rodgers és az offense azért állt meg a fenti számoknál, mert olyan brutális módon hatékony volt a támadósor, hogy sok esetben az első félidőben, de legrosszabb esetben a harmadik negyed végére eldőlt a meccs (a 15-1-es mérleggel végző csapat az utolsó fordulóban ráadásul még pihentette is a legnagyobb sztárokat). A Rodgers vezette passzjáték hatékonysága 67,6 százalékos értékelést kapott a Football Outsiderstől, ami a legmagasabb volt az évtizedben, és az általános teljesítményt még az amúgy közepes futójáték sem tudta elrontani (a csapat által szerzett 560 pont a harmadik legtöbb volt az elmúlt 10 évben).

Hogy mindezek ellenére csak a negyedik helyen van, az leginkább annak köszönhető, hogy ez tényleg egy one man show volt. A keret nem volt rossz, ugyanakkor a játékosállomány nem férne be az évtized top 10-es listájába, de a top 20-asba is csak neccesen. A támadófal elit volt, de skill poszton Jordy Nelsont leszámítva senki nem volt Pro Bowl kaliberű játékos (James Jones, Greg Jennings, James Stark, Ryan Grant, Jermichael Finley), inkább csak korrekt iparosok, akiket Rodgers naggyá tett. A dobogón lévő offense-ek azért vannak előrébb, mert Rodgerséhez hasonló QB-teljesítmény mellett sokkal jobb kerettel rendelkeztek.

3. Kansas City Chiefs – 2018

Egy újabb MVP szezont futó irányító által vezetett offense a listán, és egy újabb, ami nem tudott Super Bowlt nyerni – bár utóbbi csak részletkérdés, a támadósor magja ugyanis tavaly bajnoki címig menetelt.

Mint minden jó offense, a Chiefsé is az irányítóval kezdődik. Mahomes 5 097 yardot és 50 TD-t osztott ki 2018-ban mindössze 12 INT mellett, a támadósor által szerzett 565 pont pedig a második legtöbb volt az évtizedben. Ebben óriási szerepe volt a remek kisegítőszemélyzetnek: az elkapó Tyreek Hill 1479 yardot és 12 TD-t szerzett, a TE Travis Kelce 1336 yardot és 10 TD-t tett be a közösbe, és ha Kareem Huntot nem tiltják el a szezon végén, akkor lett volna egy 1000 yardos futója is a csapatnak.

A három sztár mellett a mélység is rendben volt, Damien Williams és Spencer Ware is 4,8-as átlag fölött futott, a kvázi harmadik számú elkapó szerepét pedig Sammy Watkins töltötte be. Egy elképesztően változatos, látványos és szinte levédekezhetetlen egységet rakott össze Andy Reid.

2. New England Patriots – 2010/2011

A Patriots esetében kénytelen voltam csalni – ha egy top 10-es listát csinálok, akkor mind a két offense felkerült volna a listára.

A 2010-es offense hasonló volt, mint a Packers 2011-es teljesítménye. Tom Brady MVP-szezont tolt és bár csak 3900 yardot, 36 TD-t dobott 4 (!!) INT mellett, a játéka maga volt a tökély. Amikor pályára lépett, akkor azt csinált, amit akart, egyszerűen nem volt ellenszer a Patriotsra. Úgy zárt a csapat 14-2-es alapszakaszmérleggel, hogy a legjobb futó BenJarvus Green-Ellis volt 1008 yarddal és egyetlen elkapó sem ért el még csak 900 yardot sem (pedig ekkor már a rosteren volt Wes Welker, Aaron Hernandez és Rob Gronkowski is). Ha Rodgers one man show-ja itt van, akkor a 2010-es Patriotsnak is itt a helye.

Amennyiben ez valakinek nem elég és tiszta zsenialitásnál jobban szereti a látványos statisztikákat, akkor a 2011-es szezon ideális választás. Előbbiben a futójáték erős közepes volt, de a passzjátékban a Welker-Hernandez-Gronkowski trió 3806 yardot és 33 TD-t gyűjtött, ami minden idők legbrutálisabb teljesítménye (és még Deion Branchnek is volt 702 yardja és öt TD-je). Itt már nem csak Brady volt zseniális, hanem az egész kompánia, ez a játékosfelhozatal jó eséllyel egy all time listán is top helyet kapna. (Azt pedig csak zárójelben jegyezném meg, hogy a pontokat tekintve a 2012-es Pats-offense volt a legeredményesebb 557-tel – ami a 4. legtöbb volt az évtizedben)

1. Denver Broncos – 2013

Az évtized a Broncosé, legalábbis elmondhatja a csapat, hogy – bár nem egyszerre, de – Denverben játszott az elmúlt 10 év legjobb védő- és támadósora is. Sőt, ha csak a statisztikákat nézzük, akkor a Broncos 606 pontja minden idők legtöbbje egy szezon belül, Peyton Manning minden releváns statisztikát megdöntött abban az évben (55 passzolt TD, 5 477 yard). Azonban nem csak emiatt tettem az első helyre a csapatot.

Ha az igazi húzóneveket nézem, akkor a Welker-Hernandez-Gronkowski, de még akár a Hill-Kelce-Hunt/Watkins hármast is tehetségesebbnek tartom, mint a 2013-as Broncos bármelyik három skill playerét. Ugyanakkor míg a fenti csapatnak jobb esetben volt három elit és két közepes kezdője, addig a Broncosnak volt öt minimum jó játékosa. Ennyire komplett, minőségi és sokoldalú támadósort sem előtte, sem azóta nem láttam.

A kezdő támadósort három elkapó, Demaryius Thomas, Wes Welker és Eric Decker, illetve a TE Julius Thomas és a futó Knowshon Moreno alkotta. Öten együtt 4832 yardot gyűjtöttek Manningtől, és Morenón kívül mindenkinek volt minimum 10 elkapott TD-je (47 összesen, Morenóval együtt 50). Ráadásul a futás is működött, Moreno 1038 yardot és 10 TD-t szerzett, vagyis a kezdő ötös 5870 yaddal és 60 TD-vel fejezte be a szezont. Egyszerűen brutális, hogy mennyire megfoghatatlan volt az egység.

[/ppp_patron_only]

20 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group