Connect with us

Playbook

Cover 1, a Patriots-rendszer – avagy a legjobb coverage a fociban

Ez az „agresszív akarok lenni a futás megállításában és a könnyű, rövid passzok ellen, a pálya közepét pedig teljesen le akarom zárni” védekezés. Nick Saban szerint a Cover1 a legjobb coverage a fociban, és a jelek szerint Bill Belichick is teljesen egyetért vele (ahogy én is, de ez talán kevésbé érdekes), hiszen erre építette fel a Patriots védelmét.

A Cover1 védekezés az első dolgok közt van, amit megtanítanak a fiatal védőknek, ugyanis az alapja rendkívül egyszerű: egy safety hátul a pálya közepén, a többiek embert fognak (egy védőnek nem marad embere, neki lehet váltogatni a szerepkörét). Pofon egyszerű – legalábbis az alapok elmélete, azért jól kivitelezni már nem olyan könnyű.

A Cover1-et agresszív felfogásnak tekinthetjük, hiszen csak egy safety marad hátul a pálya közepén, ráadásul általában a cornerbackektől is azt kérik, álljanak az elkapóik arcába (press man) és nagyon szorosan őrizzék őket. Ezért ha nem elég tehetségesek a játékosok a secondaryben – a free safetynek nem elég jó a range-e, a CB-k nem elég jók emberezésben -, akkor a formáció sebezhető hosszú játékok ellen. De még a sokat zónázó csapatok is sokat használják ezt harmadik kísérleteknél, ahol a nagy játékok kockázatát felülírja a nyereség, azaz a punt kikényszerítésének lehetősége.

Az Inside The Pylon alábbi grafikáján láthatjátok, hogyan néz ki ez a pályán. Itt épp base formációban van a védelem, mivel az offense 21 personnelt választott, de nyilván tökéletesen működik ez nickelben is mondjuk 11 personnellel szemben, csak cseréljünk ki egy futót elkapóra, egy linebackert pedig cornerbackre.

A “szabad ember” sokoldalúsága

Négy védőfalemberrel számolva és free safety hátralépésével tehát 6 játékos marad emberezni, ha passzjátékról van szó. Viszont legfeljebb öt támadó mehet útvonalra, így marad egy „felesleges”, szabad emberünk. És épp emiatt lesz nagyon sokoldalú a Cover1 formáció.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

4 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vicgeordie
Vicgeordie
2020-08-03 08:37

Made my day, köszi.

Annyi kieg csak, hogy a Chung vs. TE felállás az elmúlt 2-3 évben már a Patriots-szurkolók rémálma volt inkább, többek közt ezért is jött a draftról Dugger…

Danika
Danika
2020-08-03 11:03

Ismét egy érdekes playbook cikk Danitól. Köszönjük.
Kis offtopic: Várható divisionkénti podcast beharangozó idén is?

katonadani
Reply to  Danika
2020-08-03 11:28

igen, jövő kedden kezdünk, heti 2vel :)

Danika
Danika
Reply to  katonadani
2020-08-03 13:42

Fasza. Danke.

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x