Logan Ryan úgy járt, mint Jadeveon Clowney – sok pénzt akart, amiből aztán semmi nem lett. Olyannyira nem, hogy Ian Rapoport infói szerint a védő ügynöke már szólt a csapatoknak, hogy ügyfele safetyként is el tudja magát képzelni, ha esetleg arra van igény.
Még az offseason korai szakaszában arról szóltak a hírek, hogy a Jets és a Dolphins is érdeklődik Ryan iránt, aki 10+ milliós szerződésben gondolkozott. Ez cornerként is kifejezetten sok volt az ő esetében, safetyként – amit eddig csak elvétve játszott – pedig egyenesen top fizetés lenne. Jelenleg nem valószínű, hogy a DB 4-5 millió dollárnál magasabb fizetést kapna bárkitől.
A korábbi harmadik körös játékosnak egyébként nem feltétlenül lenne rossz a safety-poszt. Coverage-ben meglehetősen hullámzó a teljesítménye, de szerelni mindig is jól tudott, futás ellen is voltak jobb periódusai és blitzelésben is korrekt. Tavaly már kifejezetten sok időt töltött a boxban és a slotban, a szezont pedig 105 tackle-lel, 4,5 sackkel, négy INT-vel és 18 leütött passzal zárta.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- katonadani on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- katonadani on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
James opt outja miatt Denverben elférne.
You hear that O’Brien?!