Minden ami NFL

Utolsóból első rangsor – 2020

Published on

2002 óta mindössze kétszer (2014 és 2019) fordult elő olyan, hogy egyetlen csoportutolsóból sem lett csoportelső, így jó eséllyel idén is látunk 180 fokos fordulatot – pláne, hogy két nagyon erős jelölt is van. Ki lesz a következő tagja az utolsóból első klubnak?

8. Cincinnati Bengals

2019-es mérleg: 2-14
PO-csapat a csoportból: 1

A Bengals volt a tavalyi szezon egyik legnagyobb negatív meglepetése, ugyanis sikerült alulmúlni az 1000 fokon az újjáépülésen pörgő Miami Dolphinst is. A szenvedésnek azonban meglett az eredménye Joe Burrow, minden idők legjobb egyetemi szezonját produkáló irányítójának személyében. Az előrelépés jó eséllyel meg fog történni, de a Bengals gyakorlatilag történelmet írna azzal, hogy megnyerné a csoportját.

1/1-es irányító az elmúlt 30 évben nem nyerte meg a csoportot újoncként (de jó eséllyel korábban sem), és rájátszásba is csak egyszer jutott: 2012-ben az Andrew Luck vezette Colts 11-5-ös mérleggel wild cardos volt. Tovább rontja a Bengals esélyeit, hogy a 11. legnehezebb idén a sorsolása, míg a Ravens a liga egyik legjobb csapata, de a Browns és a Steelers kerete is bőven jobb. Sokkal közelebb lesz a csapat az 1/1-hez, mint a csoportgyőzelemhez.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

7. Jacksonville Jaguars

2019-es mérleg: 6-10
PO-csapat a csoportból: 1

A Jaguars tavaly 6-10-es mérleget ért el Gardner Minshew-val, a Titans egyelőre egy egyszezonos csoda, míg nem bizonyítja az ellenkezőjét, a Texanst pedig nagy erőkkel építi le Bill O’Brien. A Colts persze sokat erősödött, már amennyiben Philip Rivers nem a tavalyi teljesítményét hozza, de még ezzel együtt is elég nyitottnak tűnik a csoport, tavaly is csak négy győzelem volt a különbség az első és az utolsó között.

Hogy mégsincs előrébb a listán a csapat, az annak köszönhető, hogy a Jaguars menedzsmentje még Bill O’Brient is erősen alulmúlja. Doug Marrone egy borzalmas főedző, akit már rég ki kellett volna vágni és hozni a helyére valakit, aki képes Minshew-ból kihozni a maximumot. Ehelyett jött Jay Gruden, aki eddig csak azt bizonyította, hogy egy kókler (és még finoman fogalmaztam, a Washington-szurkolók ennél jóval keményebb jelzőkkel szokták illetni). A keret is gyengült, legfeljebb a Minshew-mániában lehet bízni.

6. Carolina Panthers

2019-es mérleg: 5-11
PO-csapat a csoportból: 1

Új menedzsment, új franchise irányító, egy teljesen új védelem – ez akkor sem nézne ki jól, ha a pandémia miatt nem maradt volna el a teljes előszezon. Összességében egyébként nem reménytelen a csapat, a támadófal vállalható, Teddy Bridgewater egyelőre jobb, mint Minshew vagy Burrow, a skill playerek kiválóak, tehát nem lenne meglepő, ha az előző két gárda előtt végezne a Panthers. Nem mintha a csoporton belül ez bármire is elég lenne.

A Saints – a Ravenshez hasonlóan – a liga egyik legjobb csapata, ami immár sokadjára vág neki Super Bowl-esélyesként a szezonnak. Mellette ott a Falcons, ami a folyamatos alultejesítés ellenére is képes bárkit megverni és Matt Ryannel a fedélzeten nem lehet leírni. Illetve az NFC South-ba tette át a székhelyét Tom Brady, hozta magával Rob Gronkowskit, illetve feltehetően miatta maradt Ndamukong Suh és Jason Pierre-Paul is (Shaq Barrett pedig franchise taget kapott) – egy dream team épül Tampában. Ebben a mezőnyben a Saintsnek is nehéz dolga lesz, a Panthersnek legfeljebb a 3. hely lehet elérhető.

5. Washington Football Team

2019-es mérleg: 4-12
PO-csapat a csoportból: 1

Ez a csapat nem olyan rossz, mint ahogy a rengeteg, leginkább off-field probléma alapján gondolhatnánk. A támadófal vállalható, a védőfal kifejezetten jó, ráadásul az 1/2-es Chase Young, a visszatérő Reuben Foster és Rivera védelmi rendszere új szintre emelheti az egész egységet. A legnagyobb boost azonban Alex Smith lehet. Vele a kezdőben legutóbb 6-3-mal kezdett a csapat, pedig összességében sem a védelem, sem a támadósor nem volt jelentősen jobb, ráadásul akkor Jay Gruden volt a főedző. Nyilván rengeteg múlik azon, hogy milyen szinten képes teljesíteni közel két év kihagyás után, de vele akár még lehet is ok az optimizmusra.

Szintén növeli a csapat esélyeit, hogy a Giants egy eddig semmit nem mutató ST-koordinátort nevezett ki főedzőnek, aki éppen megpróbálja honosítani a Patriotsban látottakat (például büntetőkörök), és láttuk, hogy ez mennyire jól működött a Lionsnél (semennyire, pedig Matt Patriciát jóval többre tartották a szakértők). A Cowboysnál – ami természetesen jobb kerettel rendelkezik – Mike McCarthy lett a főnök, akivel kapcsolatban szintén sokan szkeptikusak és már tavaly sem sikerült kihozni a csapatból a maximumot. A jelenleg kórházcsapatként funkcionáló Eagles sem egy legyőzhetetlen ellenfél, ráadásul az NFC Eastben 2004 óta nem tudott egyik csapat sem duplázni a csoport élén, tehát még a babona is a Philly ellen dolgozik.

4. Miami Dolphins

2019-es mérleg: 5-11
PO-csapat a csoportból: 2

Ha nem lenne ennyire gyenge a Dolphins kerete, akár még a dobogóra is felfért volna, köszönhetően az alaposan meggyengült csoportnak. A Jetset még mindig nehéz komolyan venni Adam Gase-zel az élen, a Billst Josh Allen játéka korlátozza be és én azok táborát erősítem, aki nem várnak túl sokat a fiatal irányítótól. A Patriotstól távozott Tom Brady, több kezdő is opt outolt, gyengült a támadófal és a védelem is, az elkapósort pedig nem sikerült megerősíteni – Bradyvel sem lenne feltétlen SB-esélyes a csapat, és Cam Newton is inkább csak óvatos optimizmusra ad okot.

Superman a sötét oldalon, itt az ideje újra rettegni – A Newton-Patriots házasság

Az AFC East a liga talán leggyengébb csoportja jelenleg, vagyis bárkinek lenne esélye, de a Dolphins játékosállománya egyszerűen nincs még azon a szinten (akár Tuával, akár Fitzmagickkel). A CB-sor rendben van, de a front7-ben egyedül Kyle Van Noy top játékos, a támadófal bottom 3-as, az pedig sokat elmond a skill pozícióról, hogy DeVante Parker klasszisokkal jobb, mint bárki más. A csapat erőn felül teljesített tavaly, idén is ez lehet a realitás, bár egy Newton-sérülés vagy Allen-összeomlás után akár még bele is szólhat az első helyért folytatott küzdelembe – az sem lepne meg, ha idén negatív mérleggel jutna be valaki a rájátszásba.

3. Los Angeles Chargers

2019-es mérleg: 6-10
PO-csapat a csoportból: 1

Ha Philip Rivers, vagy legalább egy közepes irányító vezetné a csapatot, akkor nem lenne kérdés az első hely a listán, de sem Tyrod Taylor, sem Justin Herbert nem tűnik messiásnak. Pedig a csapat nagyon jó: a skill pozíció top 5 közeli, a védelem szintén, a secondary talán a legjobb az egész mezőnyben.

Persze a támadófal nem az igazi, de semmi sem tökéletes. Egy ilyen kerettel és az ötödik legkönnyebb sorsolással már-már csalódás lenne a negatív mérleg, de mivel minden az irányítón múlik, így a házat ne tegyük fel a Chargersre. Már csak azért se, mert bár a Broncos és a Raiders bőven verhető, de az szinte kizárt, hogy Patrick Mahomest és a Chiefst megfogja egy Herbert/Taylor vezette csapat.

2. Detroit Lions

2019-es mérleg: 5-11
PO-csapat a csoportból: 2

Az első csapat, aminek reális esélye lehet a csoportgyőzelemre, ami egyébként még soha nem jött össze, mióta NFC North-nak hívják a divíziót. A keret azonban jó, Matt Stafford elit szinten játszott tavaly és nincs okunk feltételezni, hogy idén nem fog – nem véletlenül tartja a Football Outsiders is favoritnak a csapatot. Persze csak nüanszokkal, mert nagyon, de nagyon együtt van a csoport.

A Bearsé az egész mezőny egyik legjobb védelme és Nick Foles is jelenthet némi előrelépést. A Vikings gyengült a tavalyi évhez képest (védőfal, CB-sor, WR-sor), a 2019-ben messze túlteljesítő Packers semmit nem fejlődött, ráadásul házon belüli konfliktusok borzolják a kedélyeket. Könnyedén elképzelhető, hogy egyik csapat sem ér el 8-8-nál rosszabb mérleget, az első és utolsó helyezett között pedig mindössze két győzelem lesz.

Ha nem Matt Patricia lenne a Lions főedzője, hanem egy újonc vagy legalább egy bizonyított középszerű HC, akkor még én is mernék fogadni a csapatra. Így viszont – a tavalyi évhez hasonlóan, amikor nagyjából ugyanaz volt a helyzet – jobb a mérsékelt optimizmusnál maradni.

1. Arizona Cardinals

2019-es mérleg: 6-10
PO-csapat a csoportból: 2

Az egész liga egyik legtöbbet fejlődő csapata. Nuk Hopkins érkezése már önmagában egy óriási boost, de jött tehetség a támadófalba és a védelembe is, nem lehet azt mondani, hogy a Cardinals kerete rosszabb lenne, mint a Seahawksé vagy a Ramsé. Amennyiben Kyler Murray tud fejlődni és a DC Vance Joseph nem lesz teljesen homály, akkor tehetségből a kibővített rájátszás már-már reális elvárás lehet.

A 49ers legyőzése már egy másik kérdés, de a legutóbb az NFC-ben a 2009-es Cardinals tudta megnyernie a csoportját egy vesztes Super Bowl után: azóta ez a 49ersnek, a Seahawksnak, a Panthersnek, a Falconsnak és Ramsnek sem sikerült, utóbbi háromnak pedig még a rájátszás sem jött össze.

[/ppp_patron_only]

12 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group