Beharangozó

FK! Preview #5

Published on

Létezik az FK! átok? A szezon első négy fordulójában 31-szer egyezett mind a tíz szerkesztő tippje egy adott mérkőzésre, ebből 24-szer igazunk is lett, 7-szer viszont jött a meglepetés, amit egyesek “FK! átok”-nak neveznek. Ebben a körben nyolc mérkőzésnél várjuk egyöntetűen az egyik csapat győzelmét, ebből egyszer már mellélőttünk a TNF során. Na de most vágjunk bele a vasárnapi adagba!

19 órás sáv

Philadelphia Eagles @ Pittsburgh Steelers (Kandalló Pub, GamePass)

Az Eaglesnek múlt héten pár érthetetlen Mullens-turnoverrel szerencséje volt a 49ers ellen, de ez továbbra is egy gyenge csapat. A Steelers viszont nem az, ráadásul ki is pihenhette magát a múlt heti halasztásnak köszönhetően. A Vasas védelme szét fogja szedni a Sasok támadósorát, óriási mismatch az egész. Az Eagles vezeti a ligát turnoverekben, a Steelersnél meg láthattuk tavaly, milyen jól megy a labdaszerzés. A Sasok támadófala szinte cseresorral áll ki, Jordan Mailata élete második kezdő meccsére készül a bal szélen – nem az NFL-ben, hanem bármilyen futballmeccsen. A Vasas meg a legjobb pass rush win rate-tel rendelkezik a ligában és a legtöbbet is blitzel (52,8%). Nem látom, hogy a vendégek hogyan tudnának haladni a pályán, szinte le lesznek nullázva.

A túloldalon kisebb a dominancia, mert az Eagles védelme azért rendben van összességében, a védőfal elit, ám a Steelersnek még mindig jó a fala, az elkapók pedig hamar megverhetik majd a cornerbackeket. Kifejezetten jó matchupja van JuJu Smith-Schusternek, aki azt a Nickell Robey-Colemant kapja a slotban, aki idén borzasztóan teljesít.

Cincinnati Bengals @ Baltimore Ravens (Arena4)

Burrow kiválóan mutatkozott be az első negyedévében, pedig rajta van a legtöbb nyomás az egész ligában, és most sem lesz jobb a helyzet. Próbálja segíteni az edzői stáb, hogy komfortosan érezze magát, már 56-szor volt empty formationben idén, ami a legtöbb a ligában – ezt nagyon szerette az LSU-n és jól is megy neki ilyen helyzetben, pedig ez kifejezetten nem jellemző a fiatal, tapasztalatlan irányítóknál. Múlt héten végre volt segítsége a futójátékban, Joe Mixon parádézott, azonban neki nagyon nem megy a Ravens ellen. A kedvenc célpontja meg Tyler Boyd, akin Marlon Humphrey fog védekezni, így sok jóra nem számíthat, esetleg az újonc Tee Higginsben lehet bízni.

A túloldalon a Ravens offense nem közelíti meg a tavalyi űrteljesítményt, EPA/snap alapon csak a 15. a ligában négy fordulót követően. Ennek egyik oka, hogy már 14-szer sackelték Lamar Jacksont, míg tavaly összesen 23-szor. Marshal Yanda hiánya érezhető a falban, de persze az lett volna meglepő, ha a jövőbeli Hall of Famer guardot simán tudja pótolni a gárda. Mindenesetre nagyon aggódni nem kell, a tavalyi teljesítmény nem volt fenntartható, de ennél kicsit több kell, ha Super Bowlba akarnak jutni (és nyilván azt akarnak).

Las Vegas Raiders @ Kansas City Chiefs

Derek Carr karrierje során 0-6 a Chiefs otthonában, tavaly pedig összesen 49 ponttal kapott ki a Raiders két meccsen Mahomeséktól. Most sem várható, hogy meg tudják állítani a Chiefs offense-t, mert a nagy védőoldali erősítések ellenére EPA/snap alapon az idei Raiders defense még rosszabb, mint a tavalyi. Nem érezheti biztonságban az állását Paul Guenther védőkoordinátor, bár a számlájára írhatjuk, hogy legalább a mély labdákat jól fogja a Raiders, mindössze hét darab 20+ yardos passzt engedett az egység, ami a legkevesebb a ligában.

Jacksonville Jaguars @ Houston Texans

O’Brien kivágva, végre fellélegezhet minden Texans-játékos és könnyedén mehet ki a gyepre játszani egy jót (és elverni a Jaguarst). Szép kontraszt lenne, ha jól működne az offense egyből O’Brien kivágása után, és erre bőven van is esély, hiszen a Jaguars védelme az egyik legrosszabb a ligában. Védőfelfogású ideiglenes főedzővel pedig talán a futójáték felé tolódhat az offense, ami összességében nem jó ötlet, de a Jaguars ellen működni fog. Abban kellene változtatni még egyébként, hogy hagyják Watsont többet futkározni, mert tavaly a második legtöbb hozzáadott várható pontértékkel bírt a csapat QB scramble-ök tekintetében, idén viszont ligautolsók.

Carolina Panthers @ Atlanta Falcons

Számomra ez a hét legkevésbé megtippelhető meccse. A Falconsnak tehetség és igazából játék szempontból sem kellene 0-4-gyel állnia, a Panthers pedig két gyengébb csapatot vert meg, ellenben mégiscsak jobb vibe jön Carolinából, mint Atlantából. A Panthers védelme gyenge támadófalak és fiatal irányítók ellen jól mutatott az előző két héten, de most nem ez lesz a helyzet, így visszatérhet akár az idény eleji forma. No persze a Falcons védelme sincs a helyzet magaslatán, a harmadik legtöbb pontot kapták eddig, így a Párducok támadósora is haladhat. Az elkapóknak jó napjuk lehet, Moore-nak a targetek megvannak, csak a TD-k hiányoznak, Robby Anderson pedig a legjobbak közt van a ligában yards per route run mutató alapján, látványosan jobban használják, mint New Yorkban tették. Egy valamit viszont mondjon meg nekem valaki: a Falcons mi a fenéért a második legfutásorientáltabb csapat neutrális helyzetekben?

Los Angeles Rams @ Washington Football Team

Pályán mutatott teljesítmény és franchise építés szempontból nincs értelme Haskins leültetésének, de lehet, hogy az edzéseken, a pályán kívül nincs megelégedve vele Rivera. Vagy már igazából eldöntötte, hogy nem rá akar építeni a jövőben, ez pedig bizony Rivera showja most, kvázi azt csinál a csapattal, amit akar. Így elég egyértelmű, hogy jövőre új irányító fog érkezni a fővárosba, addig is most nézhetjük Kyle Allent és talán a szezon során valamikor Alex Smitht is. Hogy a meccsről is essen szó, Allennek nem lesz túl jó napja az irodában, Aaron Donald és a liga egyik legjobb passzvédelme jön szembe vele.

Arizona Cardinals @ New York Jets

A 2-0-s kezdés után csúnya gödörbe esett a Cardinals és csak a 25. helyen állnak támadóoldali hatékonyságot figyelembe véve. Murray nem tervezett futásain és a Hopkinsnak dobott labdákon kívül semmi fegyvere nincs jelenleg ennek a támadósornak, és valahogy meg kellene találniuk a helyes utat, ha ebből a szezonból bármit ki akarnak hozni. Ha viszont ezt a Jetset nem sikerül megverni, akkor óriási bajok vannak. A New York-iaknál báró Joe Flacco fog kezdeni és én csak azt remélem, hogy Gregg Williams nem ütteti ki a fiaival Kyler Murray-t a meccsből.

22 órás sáv

Indianapolis Colts @ Cleveland Browns (Arena4)

A Panthers@Falcons mellett ez a másik megjósolhatatlan meccs a számomra… Mindkét gárda csúnya vereség után három győzelemmel kezdett és egyik gárdánál sem az irányítón van a hangsúly, konkrétan Rivers és Mayfield és bottom5-ben van passzkísérletek számában. Offense oldalon mindkét csapat az elit támadófalára és az abból induló futójátékra épít elsősorban. A Brownsnak DeForest Bucknerre, a Coltsnak Myles Garrettre kell elsősorban összpontosítania, jó kis matchupok lesznek a falakban. A nagy kérdés számomra ezen a meccsen az, hogy a Colts védelme vajon tényleg ennyire jó-e, mint azt az első négy meccsen láttuk könnyű sorsolás mellett. Ha igen, akkor nyerni fogják a mérkőzést, ha viszont nem, akkor a Browns megy haza a W-vel.

Miami Dolphins @ San Francisco 49ers

Egy nagy mismatch: a Dolphins engedte a harmadik legtöbb elkapás utáni yardot a ligában négy kör után, erre most szembe jön Deebo Samuel és Brandon AiYAC, akik épp ebben emelkednek ki az elkapók közül – no meg Shanahan is úgy alakítja a játékait, hogy ezt előtérbe helyezze. Nem tudjuk még, hogy Garoppolo vagy Mullens irányít, de még utóbbival is esélyesebbnek kell lennie a 49ersnek. Én személy szerint azt várom már, hogy mikor érkezik Tua a Dolphins kezdőjébe, de valószínűleg nem akarják tönkretenni a pocsék támadófal mögött (számok alapján nem néz ki olyan pocséknak, de mutatott játék alapján igen, mert Fitzpatrick a második leggyorsabban szabadul a labdától).

New York Giants @ Dallas Cowboys

Jason Garrett visszatér Dallasba! Érdekes helyzetben van, mert összességében rosszabb a Cowboys négy kör után, mint tavaly volt, így akár kicsit vissza is lehetne sírni (na jó, az túlzás), ellenben neki sem megy New Yorkban, konkrétan a liga legrosszabb támadósorát rakta össze a Giantsnél, már 20 támadássorozata nem sikerült TD-t elérnie. Most talán itt a lehetőség a javításra Daniel Jonesék számára, mert az egyik, ha nem a legrosszabb védelem ellen léphetnek pályára. Érdekesség, hogy a Cowboys mindössze 7 darab támadósnap erejéig volt előnyben eddig a 2020-as szezonban – nagy meglepetés lenne, ha nem nőne jelentősen ez a szám.

Sunday Night Football

Minnesota Vikings @ Seattle Seahawks (Arena4)

Ajjajj, a Vikings cornerbackjei a Russell Wilson, Tyler Lockett, DK Metcalf trió ellen, ez nem sejtet semmi jót Minnesotában. Ráadásul még csak az sem segíti a Vikingst, hogy majd a safety páros középen megoldja a dolgokat, mert Wilson a harmadik legnagyobb arányban (79/136) a szélre dobál, itt pedig nyilván kisebb a Harrison Smith – Anthony Harris duó impactje. Wilson egyébként már így is alig dobál szoros őrizetbe (8,8%, második legkevesebb), ez az arány pedig valószínűleg most sem fog nőni. A túloldalon is a passzjátéknak kell előtérben lennie, Justin Jefferson megérkezésével óriásit lépett előre az offense, az újonc elkapó pedig parádézik. Sok pontos mérkőzésre van kilátás a két nagyon gyenge védelem és a jó (Seattle-ben nem hogy jó, kiváló) támadósorok miatt, de Mike Zimmer még soha nem verte meg a Seahawkst karrierje során.

Szerkesztőségi tippverseny állása 4 forduló után:

  1. jarred 46-17
  2. katonadani 45-18
  3. balentin 43-20
  4. löfli 43-20
  5. renningan 43-20
  6. leonidasz 41-22
  7. g495sr 40-23
  8. kronikk 40-23
  9. Höri 39-24
  10. alatriste 38-25

47 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group