A “mi lett volna, ha” egy nagyon érdekes (és sok esetben bosszantó) kérdés: mi lett volna, ha nincs a Tuck rule, vagy ha nincs a Megatron rule és Dez Bryant elkapását megadják a bírók? Rengeteg ilyen kérdést fel lehet tenni a közelmúltból, most azonban menjünk vissza az időben és tegyük fel a kérdést: mi lett volna, ha Leonard Thompson meghallja az edzője utasítását?
1979-et írunk, a Detroit Lions ekkor ünnepli fennállása 50. évfordulóját és a csapat szeretné emlékezetessé tenni. Az első héten ez nem sikerül, csúnyán kikap idegenben a Tampa Bay Buccaneers csapatától. Sebaj, ez belefér, a következő forduló majd jobb lesz hazai pályán a szintén vereséggel kezdő Washington Redskins ellen. Nem lett.
Az első félidőt a vendég csapat pont úgy abszolválta, ahogy a múlt héten a Lions tette a Washington ellen bő 40 évvel később: 24-3-ra nyerte meg az első félidőt. Ahogy viszont az Alex Smith vezette Football Team, úgy az 1979-es Lions sem adta fel: a második félidőben három TD-t szerzett a csapat és kiegyenlített. Az utolsó támadást a Redskins vezette, de a hazaiaknál volt a momentum, sikerült is megakadályozni a TD-t, ráadásul a vendégek mezőnygólja is kimaradt, lehetett készülni a hosszabbításra. Csakhogy végül nem volt hosszabbítás.
A Lions már ekkor sem volt a csúcson. Idén Matt Patricia védelme szokott néha 10 emberrel felállni a változatosság kedvéért, az 1979-es Redskins elleni meccsen viszont eggyel több Oroszlán volt a pályán a kihagyott mezőnygól pillanatában. A bírók ki is szúrták a hibát, így a Washington újra próbálkozhatott, másodjára pedig már nem volt kegyelem.
Mondott valamit, mester?
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A 12. ember az elkapó/futó Leonard Thompson volt. Nem volt rossz játékos, 12 szezont húzott le Detroitban, remek mélységi célpont volt, a karrierjét 39 total TD-vel fejezte be. Esetenként a speciális egységben is helyett kapott, nem volt ebben semmi meglepő, csakhogy ezúttal történt egy apró, de végzetes malőr.
Miközben Thompson felment a pályára, nem hallotta, ahogy Larry Pasquale, a csapat ST koordinátora arra kéri, hogy küldjön le valakit a pályáról.
“Valakinek szólnom kellett volna. Talán az én hibám az egész, de nem hallottam az edzőt”
– mondta az eset után a játékos.
A Washington a győzelem után még hármat nyert sorozatban, majd 10-6-os mérleggel bejutott a rájátszásba. A Lions ellenben mélyrepülésbe kezdett. A következő fordulóban kikapott a Jetstől, és bár a Falconst végül sikerült legyőzni, végül csak 2-14-es mérlegre futotta. És hogy ez miért fontos?
Az 1979-es szezonban mindössze két csapat szerzett ötnél kevesebb győzelmet: a Lions és a 49ers. Mindketten 2-14-es mérleggel végeztek és mind a két csapat nagyon szerette volna a csapatában tudni a korszakos tehetségnek tartott, Heisman-győztes futó Billy Simset. De csak egyikük lehetett az 1/1-es, és mint utólag kiderült, a Redskins elleni bénázásnak köszönhetően a Lions lett a befutó (miután a Lions kiválasztotta Simset, a 49ers azonnal elcserélte az 1/2-es pickjét).
Egy félisten Achilles-sarokkal
Az 1980-as draft messze legtöbbre értékelt játékosa Billy Sims volt. Az Oklahoma futója kétszeres Consensus All-American volt, Heisman-győztes, aki olyan erős, gyors és atletikus volt, hogy közel lehetetlen volt szerelni: az egyetemen utolsó két szezonjában 22 meccsen 3268 yardot és 42 (!!!) TD-t futott. A Lions nem is hezitált: Sims 1/1-es lett (Sam Bradfordig nem is adott több 1/1-est az Oklahoma), majd mindenkit lenyűgözött.
Újoncként megkapta a 20-as mezszámot, amit korábban nem kisebb legenda, mint a pályafutása során 56 INT-et jegyző cornerback, Lem Barney viselt. Mondani sem kell, bebizonyította, hogy megérdemli: rookie-ként kapásból 200+ total yarddal és 3 TD-vel kezdett a regnáló NFC bajnok Rams ellen, majd a szezon végéig 1303 yardot és 13 TD-t futott, illetve 51 elkapásból 621 yardot és három TD-t gyűjtött.
A következő szezonjában 1437 futott yard és 13 TD volt a mérlege, illetve volt még 451 elkapott yardja és két hatpontosa, majd az 1982-es csonka szezont 981 total yarddal és négy TD-vel fejezte be. Karrierje első 39 meccsén 4 793 yardot és 34 TD-t jegyzett, vagyis meccsenként közel egy touchdownja és 122 yardja volt.
Háromszor lett Pro Bowler, kétszer All-Pro, ráadásul kétszer vezette rájátszásba a Lionst. Hihetetlen volt nézni, olyan volt, mint egy őrült Barry Sanders. A mozgáskultúrája kiszámíthatatlan volt, folyamatosan járt a lába, lehetetlen volt rajta fogást találni – szemléletes példával élve, olyan nehéz volt szerelni, mint egy bezsírozott disznót elkapni.
Mindemellett atletikus volt. Fiatalon gimnasztikázott, olyan rúgói voltak, amit pár elkapó is megirigyelhetett volna. Emiatt érdemelte ki a Kung Fu Billy Sims becenevet: ahelyett, hogy hagyta volna magát szerelni, átugrotta a Houston Oilers egyik védőjét, majd a levegőben fejbe rúgott egy másikat és ment még pár yardot tovább. Ez volt minden idők egyik leglátványosabb játéka.
Sajnos nem élvezhettük sokáig ezt a páratlan játékot. Az 1983-as szezont még végigjátszotta, közel 1500 total yardot gyűjtött, majd karrierje ötödik idényében olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy soha többet nem tudott pályára lépni. Pedig lelke rajta, megpróbálta: 1988-ban, négy évvel a sérülése után formába hozta magát és felkereste Lions vezetőségét, hogy ingyen is hajlandó játszani, csak adjanak neki egy esélyt. Végül az egészből nem lett semmi, így minden idők egyik legtehetségesebb futója 7 178 yarddal és 47 TD-vel fejezte be végérvényesen a pályafutását.
Máig ő a Lions történetének egyik legnépszerűbb játékosa, aki csak tovább öregbítette a legendás 20-as mezszám hírnevét, melyet utána nem más, mint minden idők egyik legjobb futója, Barry Sanders viselt (akinek szintén nem lett olyan hosszú és sikeres a karrierje, mint amilyet a tehetsége alapján megérdemelt).
Egy helyi ikon és pár nagyszerű közös szezon pusztán azért, mert Leonard Thompson nem hallotta meg az edzőjét. Alighanem megérte.
[/ppp_patron_only]
