Fokozatosan javult a meccsnézési élmény a szombati játéknapon, hiszen az első meccsen egy hatalmas kiütést láttunk, a második már végig szoros volt, a harmadikon pedig érkezett egy katartikus végjáték. Haladjunk időrendben visszafelé…
Miami Dolphins @ Las Vegas Raiders 26-25
Bő három negyeden át nem hozott egy túl látványos mérkőzést a szombati játéknap utolsó találkozója, ám a végjáték mindenkit kárpótolt az egész szombatért.
A Dolphins nem igazán tudott haladni offense oldalon, az első félidőben 2/8 volt a sikeres first downok aránya, az egyetlen 15+ yardos játékuk pedig egy fake puntból jött. Tua Tagovailoa bő három negyed alatt 22 passzból mindössze 94 yardig jutott. Bántóan egysíkú volt a támadósor, hosszú, vagy akár középtávoli játékok sem jöttek, csak a rövideket dobálta az újonc irányító. Ez részben az ő hibája, részben a támadósoré is, de nem igazán akar működni az offense Tuával a fedélzeten. A Raiders védelme pedig magabiztosabbnak és gyorsabbnak tűnt, mint a szezon során, úgy tűnik egyszerűsítettek a védelmen Paul Guenther távozása után.
A Raiders offense rendben volt az erősnek számító Dolphins defense ellen, ezen az oldalon nagyjából azt kaptuk, amit vártunk. Darren Wallert kell mindenképp kiemelni, aki 5 elkapásból 112 yardot szerzett, ezzel másodszor lépte át karrierjében az 1000 yardos álomhatárt. A másik kulcsszereplő Nelson Agholor volt, aki 5 elkapásból 155 yardig és egy TD-ig jutott – ebben volt egy 85 yardos TD a végén -, illetve egy fontos és hosszú DPI-t is befújtak rajta. Ő lett a csapat mélységi elkapója a szezonban, pedig az újonc Henry Ruggstól vártuk ezt, aki viszont 2 targetből 0 elkapással járt.
Carr threw a DOT to Darren Waller 🎯 @derekcarrqb @Raiders
📺 #MIAvsLV on @nflnetwork pic.twitter.com/IXWpbKss5j
— The Checkdown (@thecheckdown) December 27, 2020
A negyedik negyedben, szűk 10 perccel a vége előtt indult be igazából a mérkőzés. Azt megelőzően a Dolphins egy -5, egy -1 és egy 0 yardos támadássorozatot vezetett le, ezt pedig Brian Flores megelégelte, megnyomta a vészgombot és beküldte Ryan Fitzpatricket a pályára 16-13-as hátrányban.
Lehet azzal vitatkozni, hogy ez jó döntés vagy sem, de szerintem igen. Rövidtávon mindenképp jó, hiszen láthatóan több van a támadósorban a veterán QB-val a kormánynál, viszont Tua fejlődését ez nem segíti, hiszen tanulhatna az ilyen helyzetekből. De a Dolphins ott van a playoff kapujában, és azzal az irányítóval kell kiállni, aki a legjobb esélyt adja a győzelemre. Ez pedig jelenleg Fitzpatrick, bármennyire is szeretnék a csapatnál, hogy fejlődjön és tanuljon Tagovailoa. Ha pedig fejben nem bírja ezt elviselni, akkor nem is franchise irányító matéria (de talán erről nincs szó, mármint hogy ne tudná kezelni a helyzetet). Az mindenesetre biztos, hogy nem jó jel a jövőt illetően, ha a Raiders védelem ellen kell leültetni az 1/5-ös irányítót, és a főedző is úgy gondolja, hogy nem tudja megnyerni a találkozót.
Mindenesetre Fitzpatrick egyből levezetett egy hosszabb field goal drive-ot az egyenlítésért. A meccs utolsó négy percet 16-16-os állás után pedig leginkább egy videós összefoglalóval illusztrálnám, mert leírni nehéz lenne:
NELSON AGHOLOR. 85 YARDS. #RaiderNation
📺: #MIAvsLV on @NFLNetwork
📱: NFL app // Yahoo Sports app: https://t.co/Gd3pMdskDl pic.twitter.com/nLA5lPbEm7— NFL (@NFL) December 27, 2020
Myles Gaskin goes 59 yards to the 🏠! @MylesGAS
The @MiamiDolphins take a 23-22 lead with 2:55 remaining. #FinsUp
📺: #MIAvsLV on @NFLNetwork
📱: NFL app // Yahoo Sports app: https://t.co/Gd3pMdskDl pic.twitter.com/rxOKjCd27Z— NFL (@NFL) December 27, 2020
Josh Jacobs sliding and not scoring TD pic.twitter.com/T8hEiEQ6nz
— Viral Sports (@NotScTop10plays) December 27, 2020
FitzMAGIC? #FinsUp
📺: #MIAvsLV on @NFLNetwork
📱: NFL app // Yahoo Sports app: https://t.co/Gd3pMdskDl pic.twitter.com/qVzZt5R506— NFL (@NFL) December 27, 2020
— Viral Sports (@NotScTop10plays) December 27, 2020
Egy-egy hosszú TD mindkét oldalon, majd a Raiders nem akart TD-t szerezni és Jacobs lecsücsült a gólvonal előtt, azonban nem számoltak a karácsonyi FitzMAGIC-kel, aki az utolsó másodpercekben osztott ki egy 34 yardos passzt, miközben leszedték a fejét a helyéről.
Egészen hihetetlen végjáték volt. Beszélhetünk arról, hogy mi lett volna, ha Jacobs átfut a gólvonalon, és TD-t kell szereznie 1:45 alatt a Dolphinsnak, de ott abban a pillanatban ez volt a helyes döntés. A probléma itt nem a támadókkal, hanem a védőkkel volt.
Egyrészt Arden Keynek nem szabadott volna facemask büntetést összehoznia ilyen kiélezett helyzetben, másrészt Damon Arnette teljesen érthetetlen módon maradt a flat zónában Fitzpatrick passzánál. Egyrészt 17 másodperccel a vége előtt minek véded a rövid passzokat, mikor épp mögéd fut be egy elkapó a cover2 gyenge pontjának számító területre? Másrészt nem volt SENKI a flat zónában, akire figyelnie kellett volna a cornerbacknek. Teljességgel érhetetlen, mit csinált Arnette. Ezt a játékot az emberileg elképzelhető legrosszabb módon védekezte le a Raiders.
Win Probability: Dolphins @ Raiders https://t.co/m7SdAH3lT0 #NFLWinProb pic.twitter.com/fVBx3zpoao
— Lee Sharpe, ⛓️ @ 🏠 (@LeeSharpeNFL) December 27, 2020
A Raiders így matematikailag is kiesett a rájátszásért folytatott harcból, a Dolphins pedig egy jövő heti Bills elleni győzelemre van attól, hogy bejusson a playoffba. A botlás viszont jó eséllyel nem fér bele, mert a Ravens nagy favorit a maradék két meccsén, és ha nem betliznek Lamarék, akkor megelőzik Brian Flores együttesét.
(katonadani)
San Francisco 49ers @ Arizona Cardinals 20-12
A szombati NFL-maraton második felvonásaként már egy végig szoros mérkőzést láthattunk, ahol egy nem várt hős és egy még annyira sem várt antihőst kaptunk. A 49ers a védelmének és Jeff Wilsonnak köszönhetően könnyen lehet, hogy elintézte csoportriválisa playoff álmait, de az szinte biztos, hogy már nem saját kezében van a Cardinals sorsa.
Egy nem várt főszereplőt kaptunk az NFC West csoportmeccsén, hiszen arra nem gondoltak volna sokan, hogy Jeff Wilson vezetésével sikerül győzelmet szereznie a 49ersnek. Márpedig a harmadik szezonját taposó futó élete meccsét játszotta Glendale-ben. Wilson 22 alkalommal kapta meg a labdát és ebből sikerült neki 183 yardot és egy touchdownt összehoznia. A Cardinals futás elleni védelme egyszerűen nem tudott mit kezdeni Wilsonnal, aminek köszönhetően tudott folyamatosan előre haladni a vendég csapat. A remek futójátéknak köszönhetően CJ Beathard sem került olyan helyzetbe, hogy egyedül kelljen megnyernie a mérkőzést. A Mullenst helyettesítő Beathardről így lekerült a teher és jó játékkal rukkolt elő ő is. 182 passzolt yardja mellett három TD-t is kiosztott, a negatív oldalon pedig egy fumble szerepel, de szerencséjére azt nem tudta megbüntetni a Cardinals.
KeeSean Johnson gets past the defense for a 44-yard gain! #RedSea
📺 + 📱: #SFvsAZ on @SportsOnPrimehttps://t.co/maHpnF6lzS pic.twitter.com/Q7tl7HryoF
— NFL (@NFL) December 26, 2020
A mérkőzés pedig nem indult rosszul a Cardinals számára, hiszen rögtön az első drive-ból egész messzire jutottak, amiből végül egy field goalt sikerült szerezniük. Ezek után azonban három punt érkezett és még egy field goal az első félidőben, amivel elértek egy idei negatív csúcsot, hiszen az eddigi 14 mérkőzésen legalább hét pontot mindig szereztek az első 30 perc alatt. Ez azonban nem az ő napjuk volt. Nem tudtak mit kezdeni a remek 49ers védelemmel. Murray kedvenc célpontját, DeAndre Hopkinst szinte teljesen kivették a játékból, a remek elkapó 8 elkapásból mindössze 48 yardot szerzett és még mellette a futójáték sem segítette ki, hiszen az elért 120 yardból 75-öt maga az irányító tett meg a földön.
De térjünk még vissza a 49ers védelmére. Robert Saleh vezérletével a játék nagy részében olyan nyomást tudtak helyezni Murray-re, ami a fiatal irányító számára kényelmetlen volt és nem tudta célba venni célpontjait. Ez sackek számában hármat jelentett, de ezek mellett még több alkalommal is mentette úgy a helyzetet, hogy a földre dobta a labdát. Az irányítósiettetés mellett két labdaszerzés is fűződik a nevükhöz. Kétszer is fontos szituációban tudták elvenni a játékszert, előszőr Arnoldnál harcoltak ki egy fumble-t a második félidő elején szoros állásnál, majd a mérkőzés vége felé, amikor az egyenlítésért támadott a Cardnials, az end zone-ban szedte le Murray passzát Witherspoon.
A 49ers remekül működő gépezetében egy fogaskerékkel volt probléma, de pont ott, ahol nem sokan számítottak, a rúgó poszton. Robbie Gould érthetetlenül rossz napot fogott ki szombat este. A mérkőzés előtt 50 yardon belülről zsinórban több mint 30 alkalommal értékesítette a mezőnygólókat, most kettőt is kihagyott onnan és még egy extra pontot is elrontott. A második kihagyott field goal még sokba is kerülhetett volna, hiszen 8 pontos vezetésnél két percen belül lezárhatta volna a mérkőzést, de szerencséjére Murray most nem tudott az utolsó eséllyel élni.
CJ Beathard to Jeff Wilson Jr. to put the @49ers ahead! #FTTB
📺 + 📱: #SFvsAZ on @SportsOnPrimehttps://t.co/maHpnF6lzS pic.twitter.com/KzIG0g7wG5
— NFL (@NFL) December 26, 2020
Vereségével a Cardinals igen nehéz helyzetbe került, hiszen ha a papírforma érvényesül és vasárnap este a Bears megveri a Jaguarst, akkor a chicagói csapat utoléri a még wildcard helyen tanyázó Arizonát és a tie breaker a macikkal van most. Tehát a Cardinalsnak bíznia kell, hogy a Bears kikap a Jaguarstól vagy jövő héten a Packerstől, és ha ez bejön, akkor nekik még meg kell verniük a Ramst, így lehetnek ott a rájátszásban.
(kronikk)
Tampa Bay Buccaneers @ Detroit Lions 47-7
Egy meccs izgalmi faktoráról sok mindent elárul, ha a második félidőben már a csereirányítók csatáját kell nézni. Miután az első játékrészben már 34 pontos előnyben volt a Bucs, a második félidőben Blaine Gabbert kontra Chase Daniel és David Blough meccset csodálhattak a nézők, hiszen Matthew Stafford az első negyedben megsérült, Tom Brady pedig leülhetett pihenni.
Nem is lehet ezt a meccset lineárisan bemutatni, óriási zakót mért a Lionsre a vendég csapat. Tom Brady két negyed alatt 22/27, 348 yard 4 TD-ig jutott, hogy a második játékrészt már az oldalvonal mellett nézhesse. A meccs komolyságát mutatja, hogy Gabbert is 9/15-tel, 143 yarddal és 2 TD-vel hozta le a meccset, ami csak 9 yarddal kevesebb mint a Lions összes irányítójának kombinált yardjainál.
This Tom Brady TD pass to Mike Evans breaks Jameis Winston’s single season Bucs record for most passing TD’s in franchise history.
Winston had 33 in 2019, Brady has 34 in 2020. This is a beautiful deep ball. #GoBucs pic.twitter.com/1sf5KuxpMp
— Jordan Moore (@iJordanMoore) December 26, 2020
A Bucs 588 yardot pakolt fel a táblára és az első 9 labdabirtoklásukból 7 TD drive-ot vezettek. Mindeközben a Lions elvesztette az első drive után Matthew Staffordot és a támadósor kombinált 0 pontot szerzett a meccsen. A találkozó egyetlen detroiti pontjait egy punt után Jamal Agnew szerezte.
Jamal Agnew with a punt return for a TD🤭🤭🤭🤭 #TBvsDET
pic.twitter.com/oYdMG7eePD— Christopher Reiss (@ReissReport) December 26, 2020
A meccs legjobb (nem irányító) támadója Mike Evans lett, akinek 181 elkapott yard és 2 TD került fel a statisztikai lapjára, de Gronkowski is két TD-t kapott el.
Noodle arm Tom Brady finds washed up Gronk for the 33 yard TOUCHDOWN! #GoBucs pic.twitter.com/caKOODZtpM
— Tompa Brady (@Tommy6Rings) December 26, 2020
A Tampa remekül használta ki, hogy a túloldalon a cserestáb cseréje irányította a Lionst. A védelem folyamatosan összezavarta a csereirányítókat és elsősorban Devin White mindenhol ott volt a pályán. 10 tackle-lel, 1 sackkel és 2 negatív yardos szereléssel zárt.
A meccs teljes második félideje totális garbage time volt, a nullázást is csak azért kerülte el a hazai csapat, mert a speciális egység képes volt egy nagy villanásra a kevés Tampa Bay punt egyikéből. Az óriási kiütés közepette az szinte feledésbe is merült, hogy Ryan Succop kihagyott 2 extra pontot és az egyetlen field goal kísérletét is mellé rúgta.
A Buccaneers ezzel biztosan ott lesz a rájátszásban, a kérdés már csak az, hogy melyik kiemelési pozícióban – egy jövő heti győzelemmel biztosan az ötödik helyen.
(alatriste)
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A Dolphins QB kérdése inkább így néz ki: oké, hogy tökös Flores amiért lemeri ültetni Tuát ha szar, de akkor ne kezdesse. Elég nagy patkányság Fitzel szemben hogy nem kezdhet mert Tua a jövő, azt ha ég a ház behozzák hogy nyerjen, kövi meccsen meg megy vissza megint a padra. Döntsenek: PO (Fitz) vagy fejlődés (Tua).
A másik téma: a Brady drukkerek szarkasztikusak Facebookon? :D a legtöbb szerint azért nyertek ennyivel a detroit ellen mert a GOAT irányított. Véletlenül se azért mert nem volt edzői gárda meg Stafford lesérült
Lehet nem kéne pár meccsből következtetni de jobban jártak volna Herberttel. Kaptak volna egy Fitzmagicet fiatalabb kiadásban.
Tua tipikus playmanager bár pont a ti QB-tek mutatta meg mennyit lehet fejlődni 1 év alatt is.
Brady szurkolok meg divatok velük nem is érdemes foglalkozni. Tavaly még ök voltak a nagy Pats szurkolók , most meg ott ülnek Tampa mezben és ilyeneket kommentelnek mikor egy edzőtelen QB nélküli csapatot legyöztek.
Herbert körül szerintem jobb személyzet van (az edzői kar nyilván fogyatékos) de igen jobbnak tűnik eddig. Viszont Tuát se kell leírni, ha a segge alá tolnak mindent és úgy sem megy akkor lehet pánikolni. Viszont ahogy a csapat kezeli a QB kérdést minimum érdekes, nem is tudom mi lesz a PO-ban ha bejutnak: Fitz bejön az utolsó negyedekben mindig hogy megnyerje nekik? Nem lenne könnyebb az elejétől őt játszatni?
“Viszont Tuát se kell leírni, ha a segge alá tolnak mindent és úgy sem megy akkor lehet pánikolni.”
Ahhoz nem kell 1/5-ös irányítónak lenni, hogy mindent a feneke alá toljanak és egy game manager irányítóként elkaristoljon. De igen is kell pánikolni szerintem, mert amit eddig láttunk Tuatól, az harmatgyenge. És nem látom, hogy ebből hogy lehetne ennél jobbat kihozni.
A jövőre gondoltam. Az idei draft úgyis arra megy hogy minél jobb offense legyen körülötte jövőre. Ha ott sem hoz ennél többet, lehet izgulni.
De utána már hiába izgulnánk. Tannehill már az első idényében klasszisokkal jobb volt Tuánál, aztán mire mentünk vele?…
Na ez egy nagy karácsonyi igazság!
Totál adom. Tua nem franchise qb szint. Idén még tudnánk jó helyen draftolni (köszi Texans), de utána már nem, mert Flóri összerakott egy olyan védelmet, amely bárki ellen jól működik. Ceterum censeo, én irányítót draftolnék és megversenyeztetném Tuával.
Tuából nagyon hiányzik a rámenősség, bátorság, ami a jó fiatal irányítókat jellemzi (Herbert, Burrow vagy akár szintén még nem öreg Mahomes). Senki nem azért igazol első körös QB-t, hogy a futó kezébe adogassa a labdát és csak akkor dobjon 5 yardtól hosszabbat, ha az elkapó mérföldes körzetében nincs védő. Szerintem Tua egy Goff 2.0 és csak azért rosszabb, mert neki nincs McVay, aki milliméterpapíron előre megtervezi még azt is, hogy hogyan vakarja meg a fenekét.
Fitz meg maga az istenkirály, akivel szemben senki nem mehet ki félelem nélkül a pályára. Kár, hogy néha nagyon nem jön be neki.
Fitz hanyadik fiatal QBt árazza be?😂😂😂
az összeset.
Nyilván csak divatok lehetnek, hiszen te ezt mondtad. Vagy esetleg szurkolunk a a csapat legendájának, hogy méltóképpen zárja le a karrierjét. A hozzászólásokat inkább a keserűség szüli, hidd el nekem borzasztó nézni a lassú, döntésképtelen, totyorgó, pontatlanul passzoló Newton-t, miközben a Patriots továbbra is PO- csapat lenne Brady-vel.
Nem veletek van baj akik megmaradtatok Pata szurkolók de közben szurkoltok Bradynek is. Van több olyan ismerősöm aki tavaly még nagy Pats szurkoló volt most viszont Tampás mezes képre cserélte profil képét FB-n , BB-t szidja , TB isteniti . (Mikor TB csak bizonyitja mire képes normális elkapókkal semmi extrát nem nyújt, Patsnél meg fél csapat sérült vagy opt outol, mert sztem Newton ide vagy oda de teljes kerettel ez a csapat vele is PO lenne simán)
“BB-t szidja, TB-t isteníti.”, és milyen igaza van. :)
BB tehet arról hogy a fél csapata nem játszik és elhozta a legjobb elérhető FA QBt olcsón ? ( ugye nem volt sok pénz.)
Neki nem kellett Brady, jó döntés volt…
Kraft is sáros ebbe nem csak BB.
Kraft nem szól bele a fociügyekbe.
Mongyuk azé a legspúrabb skót zsidó az öreg globalice. Róla mintázták azt a sváb példabeszédet, amikor mama odaszól a melóból hazatérő fiának: a kályha fállán van két sűttkrumpli. Asz egyiket ne pántsd, a másikat hagyd ott.
A divatszurkolózás a hozzászólások Kiszel Tündéje. Amerikai sportok esetén egyenesen a Drotár Adriennje.
Kiegészítés: az én dédszüleim egyenesen a Gillette stadionban fogantak. Az egyik nagymamámat meg Jaguars mezes pap keresztelte. A másik meg Tua mezt kapott az első szülinapjára. TI MIT TUDTOK FELMUTATNI?
Gurulós foci példa de érthető: Real szurkoló vagyok Raul csapat óta, nem lettem Juve szurkoló azért CR oda igazolt és a real azóta nem az igazi.
Van egy haverom aki amióta nézz NFLt a Brownsnak szurkol, azóta playoffba se volt a csapat , pozitiv mérlege se volt és úgy tudott örülni minden gyözelemnek mint ha SB-t nyertek volna, most meg el se hiszi, hogy még csoportot is megnyerhetik és a playoff kb 99% .
Negyven pár évemmel, apaként és férjként teljes komolysággal kérdezem: ez érdem? De most tényleg?
“Tua tipikus playmanager bár pont a ti QB-tek mutatta meg mennyit lehet fejlődni 1 év alatt is.”
Nagy különbség, hogy Allen futásai a kezdetektől ültek, és az első két évében azokkal szépen fel tudta kozmetikázni a teljesítményét. Tuának viszont az sem, már most nem megy. Valahogy nem találják a helyét a pályán.
Esetleg lehetséges, talán, megkockáztatom, van rá esély, hogy látják mindkettőt edzésen.
Ha Tua jobb edzésen meccsen miért nem? Vagy ha jobb edzésen de meccsen nem, akkor csak a másiknak kéne kezdenie, hiszen a meccsnek ugye van tétje.
Én elhiszek mindent, szimplán idegesit, hogy Flores egy seggel akar megülni két lovat, azaz akar PO-t is meg Tuát jatszatni mikor látványosan nem megy a dolog. És (szeritnem) ez egy szar üzenet a csapat számára: lehetsz te akármilyen jó, hozhatsz akárhány győzelmet, nem kezdesz mert van valaki aki 1/5ön draftoltunk. Nem tetszett a csere először se (mikor fitz két győzelem után került padra, de megértettem) nem tetszett a Broncos ellen sem, most meg aztán főleg nem tetszik :D
Én Floreson azt látom, hogy tavaly rendbevágta a Dolphins és haraptak. Az 5 győzelem kisebb csoda volt. Idénre liga elit védelemmel a rájátszás kapujába vitte a csapatot. Innentől elhiszem, hogy azt játszatja akivel nagyobb esély van nyerni. És nem baszik ki 51 játékossal azért, hogy Tua vagy Fitz örüljön. A drafton fölírták a falra, hogy Fitz max idén irányíthat. Eddig Flóri kihozta a helyzetből a maxot.
“A drafton föl írták a falra, hogy Fitz max idén irányíthat.”
Azért ez meredek vállalás volt, Tuát elnézve. Vagy úgy gondolják, hogy jövőre igazolnak egy új QB-t? ;)
Az volt a terv hogy a jets visszi ki Lawrencet,az meg majd szépen hisztizik egyet hogy “jajj itt hideg van itt én nem játszok”.
És hopp tessék.itt Tua cserébe,vigyétek. ,mi meg duzzogva elfogadjuk a lányos arcút.
Ööö… Oké, csak vicceltél, de két idei első kör plusz Tua a szőke kislányért… Na, hagyjuk, bilibe lóg a kezem. :)
Teljesen egyetértek.
Szerintem a Dolphinsnál az a terv, hogy Tua játsszon egy olyan gameplannel amivel ő nem veszíti el a meccset és ha nem vezetnek, akkor jön Fiztpatrick, a gunslinger mentalitással. Aztán persze kijöhet egy ilyen kontraszt egy meccsen a két irányító között, de ettől még azt nem lehet elfelejteni, hogy az öreg nem konstans jó. A tegnapi meccsen, ha kezdő és nem kezd jól, akkor ő simán dob 3 int-et és a 4.negyedre már rég elszálltak volna az esélyek.
Jó lenne ha ez a Dolphins
playoffba jutna sztem egy meccsen veszélyesebbek mint Lamarék (elözö évekből kiindulva). Főleg ha Fitzmagic ihletet formába játszik tényleg bárkit elkaphatnak. Ha ma kikap a Steelers a Coltstól akkor Billsnek kb tétnélküli lesz a meccs felküldheti a cseréket .
Én meg pont azt érzem, hogy a Dolphins rögtön kipottyanna az első körben. Szerintem kicsit csalóka ez a 10-5 is, ebből a 10 győzelemből a felét a Jets, Jaguars, Bengals, Chargers ütős négyes ellen szerezték:) Az viszont vitathatatlan, hogy sokkal jobban szerepelnek, mint amit vártak tőlük a szezon elején, ilyenkor jutalomjáték akár egy meccs is.
Persze nem ök lennének az esèlyesek de Fitzmagic ha úgy játszik kb . Bárkit képesek legyözni (de bárkitől képesek kikapni.)
Nem értem Florest, nyugodtan 0 téttel elkezdték építeni a jövőt, úgy tűnt, hogy jól. Ráadásul türelmesek is vele valószínűleg, mert nem rakták ki tavaly. Idén biztos nem lett volna elvárás a PO, de sikerül kapkodni érte, miközben egyik irányítójuk sem érezheti teljes mértékben hasznosnak magát. Ha kimondottan a PO a cél, akkor menjen a varázsló a kezdőbe, max Tua beáll ha nagyon nyernek vagy vesztenek.
A Lions könyörgöm ne lépjen idén mégegyszer pályára. A Cards meg érthetetlen amit művel, a hívások szarok, és szerintem Kyler nem jó irányító, csak ügyesen fut.
Pár napja pedig még valaki itt azt irta Kyler jobb lesz mint Vick 😂😂 futni tud de fele annyira se passzol úgy mint Vick annó.
Murray sokkal “tehetségesebb”, mint Vick vagy Lamar, hiszen kisebb és nehezebb elkapni :)
Vick elég hitványul passzolt, csak az idő megszépíti, meg az utolsó évei
Oké hogy nincs edzői stáb de hogy senki sem tudja mi a dolga és össze-vissza rohangálnak azért az vicc
Patricia volt évekig én nem vártam tölük ezek után semmit. Alatta is kb ez ment főleg a D-nél :D O-t még Stafford valahogy összekapta Kennyvel.
(“közepedte” = közepette)
Ez a Wilson gyerek miért nem instant kezdő a 9ers-ben? Idén 2 meccsen kezdett, ezeken összerakott 330 yardot és 4 TD-t…
Van egy nála is jobb Mostert:)
Statisztikailag semmivel nem jobb, sőt. A futásátlaguk szinte ugyanaz (4.9 vs. 5.0), míg elkapásyardokban és TD-kben is jobb Wilson
Ebben a rendszerben konkrétan mindegy ki a kezdő. Viszont nézd azt is ki mennyi playből éri el ezeket a számokat. Valami oka biztos van hogy amikor mindenki egészséges akkor 4. vagy 5.számú RB csak. Colemant és Mckinnont simán kivágnám és Wilson lenne a 2.számú opció.
Én azt nem értem, hogy ha korábban lehetett egy napot tolni meccset egyetlen játékos miatt, akkor most miért nem lehetett. Vagy máskor a fél menetrendet felforgatni.
még mindig nem túl bonyolult:
– ha izolálták az eseteket, játszol
– ha nem tudták izolálni, veszély van a továbbfertőzésre, nem játszol
Newton tudták izolálni, mégis lehetett tolni a meccset.
1. Technikailag miért nem volt kivitelezhető, hogy az eddigi játékhívók hívják a játékokat? Értem ezalatt azt, hogy a játékhívó ül otthon nézi a meccset (nyilván kisebb a pályára való rálátás ezt aláírom) telefonos összeköttetésben továbbítja a játékot annak aki a headset-tes kapcsolatban áll az irányítóval.
2. Flores nagyon érdekes játékot űz. A védelmében rendkívül bízik (jogosan) ezért egy olyan gameplannel küldi fel Tuat amivel meccset nem nyer, igaz nem is veszít. Aztán ha ez nem elég akkor beáll Fitzpatrick akinek nagyon fekszik ez a szerepkör, hogy a megváltót játssza. A stratégia egy felől működik, mert így Fitzpatrick nem veszíti el azokat a meccseket amikor nem megy neki a játék. Másrészről viszont ez visszaüt, hogy Tua-ban nem lesz meg az a kényszer, hogy egy rossz napon is neki kell valahogy kikecmeregnie a gödörből és nem húzza ki onnan más.
Mert nem igazán megengedett a külső segítség igénybevétele.
Milyen külső segítség tiltott legjobb tudomásod szerint?
Néhány éve emlékeim szerint megbüntettek valakit/valamelyik csapatot, mert mobiltelefont használt kommunikációra a megfigyelőkkel. Talán BB-t. Ráadásul akkor még technikai hiba is volt a normál rendszerrel, szóval végképp nem volt értelme.
Ez nem az, de itt is na.
https://www.post-gazette.com/sports/steelers/2011/10/22/Polamalu-hit-with-10-000-fine-for-sideline-phone-call/stories/201110220175
Itt is van:
https://www.espn.com/nfl/news/story?id=2281519
1) csak stadionban lévők kommunikálhatnak az oldalvonallal
szerencsére pont a lionst aludtam át, a másik kettőt már értékelhető meccsnek tartottam