Egyelőre úgy tűnik, patthelyzet van kialakulóban Houstonban, ugyanis míg Deshaun Watson hivatalosan is cserét kért a a csapattól, addig a vezetők továbbra is azt hangoztatják, hogy eszük ágában sincs elcserélni sztárirányítójukat. Tegnap mutatták be az új főedző David Culley-t, aki mellett a general manager Nick Caserio is megszólalt az ügyben (via Houston Chronicle).
Kezdjük a főedzővel:
“Deshaun Watson a Houston Texans irányítója. Engem csak ez érdekel és csak ennyit tudok, bármit is mondanak mások, bármit is akar vagy nem akar ő csinálni… Én annyit tudok, hogy ő a Houston Texans játékosa, én is azt akarom, hogy a Houston Texans játékosa legyen és azért vagyok ebben a pozícióban, mert tudom, hogy a Houston Texans játékosa is lesz.”
És folytassuk a GM-mel:
“Szervezetileg szeretném megerősíteni az elkötelezettségünket Deshaun Watson irányába. Nagy hatása volt a szervezetre, a csapatra és nagyon sok emberre. Alig várjuk, hogy időt tölthessünk vele, mikor tavasszal megkezdjük a munkát. Egyáltalán nem akarjuk elcserélni a játékost. Kiváló tervünk és víziónk van a számára és a csapat számára is.”
Persze a Cardinalsnál is azt mondták, hogy eszük ágában sincs elcserélni Josh Rosent, vagy a Giants Odell Beckhamet, vagy sorolhatnánk még a példákat. Nyilván ezt kell mondani, hiszen így lehet feljebb verni Watson árát. Közel sem elképzelhetetlen, hogy a Texans eljut arra a pontra, hogy beadja a derekát, amennyiben Watson köti az ebet a karóhoz. Ehhez persze kelleni fog egy elég meggyőző ajánlat is valaki részéről.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Mike Vrabel a Patriots új főedzője!
- Wild Card Vasárnap – Broncos @ Bills, Packers @ Eagles és Commanders @ Buccaneers
- Részeg meccsen győzött a Texans, a Ravens átgyalogolt a Steelersön
- Ki tud átlépni a saját árnyékán? – NFC
- Ez nem Puka Nacua éve, még egy rekordját megdöntötték
- A Chargers a mérlege ellenére nem volt a top csapatok szintjén
- A Patriots már a szerződésről tárgyal Mike Vrabellel
- A Dolphins kirúgta Wes Welkert és az ST-koordinátorát
- Kirúgta védőkoordinátorát a Falcons
- Mike Macdonald reméli, hogy Geno Smith marad Seattle-ben
- Micah Parsons szerint 2025-ben bajnok lesz a Cowboys
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Nehéz az újoncok élete a rájátszásban – főleg idegenben
- Antoine Winfield Jr. és Marshon Lattimore is visszatér a rájátszásra
- Deshaun Watsonnak ismét elszakadt az Achillese, kihagyhatja a teljes 2025-ös szezont
Legutóbbi hozzászólások
- Harlond on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Wild Card körre
- Cseh Tibor on A Patriots már a szerződésről tárgyal Mike Vrabellel
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Mike Vrabel a Patriots új főedzője!
- Cseh Tibor on A Patriots már a szerződésről tárgyal Mike Vrabellel
- Bandwagoner on A Patriots már a szerződésről tárgyal Mike Vrabellel
- katonadani on Ki tud átlépni a saját árnyékán? – NFC
- atis123juve on A Patriots már a szerződésről tárgyal Mike Vrabellel
- Kopi3.14 on Részeg meccsen győzött a Texans, a Ravens átgyalogolt a Steelersön
Engem csak ez érdekel és csak ennyit tudok, bármit is mondanak mások, bármit is akar vagy nem akar ő csinálni…
Engem nem érdekel, hogy kint szakad az eső, én akkor is pólóban fogok szaladgálni, mert én így akarom. Már maga a megszólalás stílusa, nyelvezete egy kétségbe esett, kapkodó FO légköréről árulkodik.
Nagy hatása volt a szervezetre, a csapatra és nagyon sok emberre.
Úgy látszik akkora hatása azért nem volt, hogy minimális szinten számításba vegyék a véleményét és legalább egy videóinterjút készítsenek az általa javasolt edző-jelöltekkel.
Caserio nincs egy hónapja, hogy odakerül, és a nyakába szakadt egy olyan szitu, ami valószínűleg igen komoly résztvevői vannak Watsonon kívül is, és aminek kimenetele a klub következő 3-5 évét, meg az ő karrier ívét igen nagyon meghatározza. Ilyen esetben mégis mit jelent a “kapkodó FO légkör”? Szerintem csak egy higgadt nyilatkozatot adott.
Kétlem, hogy a videointerjú meg nem történte volt az egész ügy oka. Legfeljebb csak az utolsó csepp.
Ilyen esetben mégis mit jelent a “kapkodó FO légkör”?
Caserio valóban egy adott helyzetben találta magát, erről nem tehet (bár azért itt jegyezzük meg, ahogy Watson esetében érv az, hogy „tudta, merre halad a franchise”, ugyanúgy Caserio is tudta mit vállal el). De hogy higgadt nyilatkozat? Olvasd el újra! Ez minden csak nem az. Süt róla, hogy tudják, nagy szarban vannak.
nyilván a csereértékét próbálják meg magasabbra emelni, elég átlátszó azért ez, de nincs is értelme hibáztatni őket, elvégre ez az érdekük
ez pedig nem feltétlen a hozzászólásodhoz vonatkozik, de látom, még mindig sokan értetlenül állnak a tények előtt; Watsont nem az zavarja, hogy nem interjúztatták meg a kérésére Bieniemyt, hanem az, hogy előtte ezt megígérték neki, majd szembementek az ígérettel, ami nyilván az FO férgeinek és lelkészeinek nem gond, hiszen az életük jó része is hazugságokon alapszik(vagy különben tudjukki nem is lenne ott, ugye Jack), csak a jó érzésű embereknek egy bizonyos határ felett kiveri a biztosítékot, amely határt a szóban forgó egyén elért az elmúlt hét elején
Watsont nem az zavarja, hogy nem interjúztatták meg a kérésére Bieniemyt, hanem az, hogy előtte ezt megígérték neki, majd szembementek az ígérettel
Árnyalatnyi különbség, szinte ugyanezt írtam én is.
Szokásos offseason média BS.
Valószínűleg szóba sem áll velük, szóval ez kemény menet lesz ha meg akarják tartani.
“Alig várjuk, hogy időt tölthessünk vele, mikor tavasszal megkezdjük a munkát. Egyáltalán nem akarjuk elcserélni a játékost. Kiváló tervünk és víziónk van a számára és a csapat számára is.”
Figyelj, Deshaun, lassan itt a szezon és nincs, aki leszedje a gyapotot. Emiatt veled kapcsolatban van egy kiváló tervünk és víziónk! ;)
“Engem csak ez érdekel és csak ennyit tudok, bármit is mondanak mások, bármit is akar vagy nem akar ő csinálni… ”
I think this is the beginning of a beautiful friendship. :(
Texans: Mit adhatok, Deshaun?
Watson: tiszteletet és egy jó HC-t.
Texans: a tisztelet elfogyott, jó HC nem is volt