Az utóbbi napok, hetek (és az előttünk álló hetek, hónapok) legnagyobb sztorija, hogy Deshaun Watson annyira megharagudott a Houston Texansra, hogy távozni szeretne. Az eddigi hírek szerint a Miami Dolphins volt a preferált célállomása, azonban a legújabb pletykák szerint a New York Jets beelőzi a kívánságlistán a Delfineket.
Armando Salguero (Miami Herald) azt írja, hogy Watson azt mondta a héten az embereknek, hogy a Jets áll első helyen a preferált célállomásai közt, méghozzá azért, mert Robert Saleh lett a főedzőjük, Watson pedig nagyra tartja a 49erstől távozó mestert – ajánlotta is ugyebár őt a Texans vezetőségének. A Dolphins a második helyen áll egyébként ezen a listán.
A héten pont arról írtunk, hogy ez a két csapat a legesélyesebb az irányító megszerzésére, hiszen mindenkinél több drafttőkét tudnak felmutatni (a Jaguarst nem számoljuk egyrészt az 1/1 és Trevor Lawrence miatt, másrészt mivel csoportriválisok), ami kelleni is fog, ha a Texans beadja a derekát és elcseréli sztárirányítóját. A Dolphinsnak egyértelműen jobb most a kerete, a Jets legalább egy évvel le van maradva az építkezésben – ami persze azt is jelenti, hogy több draft cetlije is van, hiszen a Jamal Adamsért kapott pickek miatt nem csak idén, hanem jövőre is kétszer húzhatnának a draft első körében -, de Watsonnak a jelek szerint tetszik, amit New Yorkban elkezdtek építeni.
Watson egyelőre nem kért cserét a Texanstól.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Én még gondolkozom, hogy ki van az első helyen a kívánságlistámon.
Neked is van no-trade clause a szerződésedben? Mert ha nincs,akkor te ilyenen ne gondolkozz, oda cserélnek ahova akarnak. :D
Candiland
Hallgass Watsonra, NY a legnagyobb piac…
New yorkban nem építkeznek még, max hoztak egy tehetségesnek tartott építész mérnököt, de azt nem tudja még senki, hogy egy ekkora projektet is elbír-e.
Ha lenne egy pici esze, ami mostmár kezd látszani, hogy nincs, akkor kibulizná, hogy a 49ersbe kerüljön, mert ott van reális esélye hülyére nyerni magát Shanni boi kezei alatt.
Annyira adná magát a dolphins, pickjuk is van még QB-t is tudnak adni, és még a csapat is értelmes. Valszeg marad, esetleg dolphins, más opciónak kB nincs értelme
A Jetsnek jobb pickjei vannak (ha a jövő évit is számba vesszük), és ők is tudnának adni “irányítót”. Persze az 1/2 vagy az 1/3 mellé minek kellene még egy kolonc is a Texans számára az számomra rejtély.
Valszeg megizenték Miamiból Watsonnak, hogy köszi, nem kérnek belőle…
Hát igen, nyilvánvaló hogy ez a srác egy jól szervezett, jól vezetett, eredményes, győztes mentalitású franchise tagja akar lenni.
Oh wait… 😁
:D
Jets helyében biztosan nem vinném. Náluk az 1/2 amiért idén is jó QB-t adnak a drafton, aki ráadásul rookie szerződéssel kezd. Az idei és a jövő évi drafttal pedig van esély egy jó csapatot összerakni.
A Colts izgi lenne mert csoportrivális.
Ha Watson jönne NY-ba és a csapatok meg tudnak egyezni a csereértékben, akkor nagy hiba lenne nem elhozni. Az 1/2 rookie szerződéssel és „rookie évekkel” kezd, ha egyáltalán beválik, ezt mindig figyelembe kell venni, ott vannak az elmúlt 3-4 év példái, akik nem hozták azt, amit a drafton láttak bennük. Értem a logikát, hogy a pickekkel építkezni kéne, de azoknak is mind egytől-egyik be kéne válniuk. Watson ezzel szemben bizonyítottan top 3-5 franchise QB. Ráadásul a Jetsnek rengeteg pénze van, így az FA-piacon is lehet aktívnak lenni, Watsonnal és Salehvel a fedélzeten már sokkal vonzóbb ez a franchise.