A 21. század egyik legtöbbet szenvedő, legérdektelenebb és legunalmasabb csapata sokáig a Buffalo Bills volt. A 2016-os idényben még Rex Ryan volt a főedző (akit a szezon közben váltott Anthony Lynn), EJ Manuel és Tyrod Taylor volt a rosteren lévő két legjobb irányító, alig volt tehetség a rosteren – három évvel később csak a címvédő Chiefs tűnik jobb csapatnak az AFC-ben, sőt az elmúlt pár hetet figyelembe véve a Bills játssza a szebb és jobb futballt. Így kell Super Bowl esélyes csapatot építeni.
Egy sikeres franchise-hoz alapvetően három dolog szükséges: egy jó tulajdonos/GM, egy jó főedző és egy jó irányító. Rövidebb ideig lehet részsikereket elérni akkor is, ha csak az egyik-másik adott, de hosszabb távon mind a háromra szükség van. A 2016-os szezon végén a Billsnél egyik sem volt adott.
Rex Ryan nem meglepő módon nem tudott csodát tenni, már a szezon vége előtt kivágták, az utolsó meccsen Anthony Lynn vezette a csapatot. A csapatnak nem volt irányítója, ráadásul a 7-9-es mérleg miatt még csak draftolni sem tudott egyet, ráadásul a GM Doug Whaley-nek is megkegyelmeztek (tekintve, hogy 2016-ban hosszabbítottak vele, ez várható volt), pedig vele is csak a világ volt több Buffalóban. Nem tűnt fényesnek a jövő.
Carolinából érkezik a segítség
Whaley tehát nekilátott egy új HC-t találni, hátha Doug Marrone és Rex Ryan után végre beletrafál. Az egyik fő esélyes Anthony Lynn volt, akivel kiválóan működött a futójáték, de végül mégsem mellette, hanem a Panthers kiváló védőkoordinátora, Sean McDermott mellett döntött.
McDermott 2011 óta volt DC Carolinában. Háromszor jutott vele rájátszásba a csapat, kihozta Luke Kuechlyből, Josh Normanből, Greg Hardyból és még sok más játékosból a legjobbat. Elsősorban miatta volt a Panthersnek évekig elit védelme, a szakértelme megkérdőjelezhetetlennek tűnt, ráadásul a 4-3-as rendszere is jobban feküdt a Bills emberállományához, mint Ryan 3-4-es koncepciója.
Whaley ezek után ráfeküdt a védelem megerősítésére. Érkezett a piacról a két kiváló safety, Micah Hyde és Jordan Poyer, a draftról pedig Stephon Gilmore pótlására Tre’Davious White és a linebacker Matt Milano. A támadósoron is próbált segíteni, a második körben az elkapó Zay Jonest és a támadófalember Dion Dawkinst választotta, és bár előbbi nem vált be, rajta kívül minden komolyabb választása/igazolása kezdő lett. Utólag vitán felül kiváló munkát végzett, így elmondhatta magától, hogy a búcsúja szépre sikerült.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Meglepetésre a Bills vezetősége úgy döntött a draft után, hogy az amúgy nehéz természetű Whaley helyett jó lenne egy olyan GM, aki kiváló összhangban van a főedzővel. Ebben feltehetően McDermottnak is komoly szerepe volt, miatta érkezhetett Brandon Beane, a Panthers korábbi asszisztens general managere a csapathoz.
Alighanem ez volt a legjobb döntés, amit a tulajdonos Terry és Kim Pegula meghozhatott. A GM és a HC közötti összhang rendkívül fontos, hiszen két azonos nézetet és koncepciót valló szakember könnyebben építhet jó csapatot.
Első lépés: kidobni a szemetet
Whaley az utolsó szabadügynökpiacát és draftját arra áldozta, hogy megalapozza McDermott álomvédelmét. Ebben végül nem is lett hiba, ugyanakkor ezen kívül semmi nem felelt meg McDermott koncepcióinak.
Whaley például korábban két első körös picket adott az elkapó Sammy Watkinsért, valamint ő draftolta Ronald Darbyt (CB), Reggie Raglandot (LB) és ő fizette meg Marcell Dareust (DT). Egyikük sem illett McDermott terveibe és valamennyien el is lettek cserélve a szezon végére. Erre Whaley nem lett volna hajlandó, különösen Watkinsszal, akiért szinte egy irányítónyi ellenértéket áldozott fel – ezért (is) kellett mennie.
Beane-nek természetesen nem volt ezzel problémája. Raglandért és Dareusért egy második- és hatodik körös picket kapott a csapat, Darbyért effektíve az elkapó Kelvin Benjamint és Jordan Matthewst, míg Sammy Watkinsért a corner EJ Gainest és egy második körös cetlit. Túlzás lenne azt állítani, hogy Gaines, Matthews vagy Benjamin óriási fogások lettek volna, de lényeg a változáson volt. A Billsnek lett extra tőkéje és cap space-e, a dolgok McDermott tervei szerint alakultak, így már csak az volt a kérdés, hogy jó-e az a terv.
A Tyrod Taylor-kérdés
Alapvetően nem szerencsés, ha a védőfelfogású HC beledumál a támadók dolgába (lásd Mike Zimmer vagy Matt Patricia), és úgy tűnt, ez itt is visszaüthet. McDermott például nem nagyon szerette Tyrod Taylort, ő egy zsebirányítót képzelt el magának, még az 5. körös újonc Nathan Petermant is jobban preferálta. Ami nem meglepő: Taylor köré nem lehetett franchise-t építeni, viszont annyira jó volt, hogy ne lehessen nyugodtan tankolni vele (ha nem is az 1/1 volt a cél, de nyílt titok volt, hogy McDermotték nem bántak volna egy top 10-es picket). Peterman ilyen szempontból ideális volt: ha bejön, akkor szuper, ha nem, akkor úgy is új irányító kell és még a magas cetli is adott lesz hozzá.
Taylor viszont meglepően jó volt, a Bills 5-2-vel kezdett vele a kezdőben, ami a szezon előtt szinte elképzelhetetlennek tűnt. Ezt követően két rosszabb meccs és két vereség következett, McDermott pedig nem is habozott – még lehetett arcvesztés nélkül gyúrni a draftra, így azonnal bedobta Petermant a kezdőbe a Chargers ellen.
Az újonc katasztrofális volt: egy félidő alatt öt INT-t dobott, a második játékrészben már Taylor irányított. Ha tippelnem kellene, akkor McDermott egy vállalhatóbb játékkal kiegyezett volna a vereségben, de egyszerűen annyira rossz volt Peterman, hogy a rájátszásra éhes szurkolók és az öltöző miatt nem padoztathatta Taylort. Végül a veterán QB-val tolta végig a szezont, ami kisebb meglepetésre 9-7-es mérleggel és rájátszással ért véget.
Második lépés: szerezni egy irányítót
A rebuild megalapozása így nem igazán sikerült: sem a saját, sem a Chiefstől kapott első körös pickkel nem volt reális esély top irányítót húzni (tegyük hozzá, hogy a Bills kiválaszthatta volna Patrick Mahomest 2017-ben, bár akkor senki sem gondolta, hogy a fiatal irányító akkora fogás lenne, Tre White és egy extra első kör jó értéknek tűnt). Ezzel együtt egyértelmű volt, hogy Tyrod Taylorra és a 2017-es támadósorra nem lehet építeni – egy teljesen új offense-re volt szükség.
A problémával rögtön a Wild Card-vereség után elkezdett foglalkozni a csapat: kirúgták a támadókoordinátor Rick Dennisont, akivel mindössze a 29. legjobb volt az egység és kinevezték Brian Dabollt a posztra. A döntés már akkor óriási fogásnak tűnt: a szakember öt bajnoki címet szerzett a Patriots stábjának tagjaként, majd 2017-ben az Alabama támadókoordinátoraként egyetemi bajnokságot nyert. A szezon végén a Bills mellett az Alabamát irányító Nick Saban és a Josh McDaniels vezette Colts is őt akarta OC-nek.
Daboll nagyon kreatív és látványos futballt játszatott az egyetemen azzal a Jalen Hurtsszel, aki jelenleg az Eagles kezdő irányítója. Emellett több évnyi tapasztalata volt a Patriotsnál, illetve a Dolphins és a Chiefs támadókoordinátoraként is tevékenykedett, minden megvolt benne, ami egy új offense felépítéséhez és irányításához kellett.
Volt azonban egy óriási probléma: az offense játékosállománya borzalmas volt. A csapat legjobb támadója a ligából lassan kikopó LeSean McCoy volt, mellette pedig Zay Jones és Kelvin Benjamin alkotta az elkapósor magját, a kezdő tight endet pedig Charles Claynek hívták. Emellett a támadófal is legfeljebb átlagos volt és az irányítókérdés sem volt megoldva – nincs az a pénzmennyiség és draft-tőke, ami elég lett volna az egység átszabásához.
Mindezek fényében McDermotték úgy döntöttek, hogy egyelőre elengedik ezt a témát és foglalkoznak azzal, amivel tudnak és jobban kézhez is áll, vagyis a védelemmel. A piacról így nem érkezett igazán minőségi erősítés a támadósorba (a center Russell Bodine, a cserirányító AJ McCarron vagy a futó Chris Ivory nem számít annak), ellenben a védelembe jött Star Lotulelei 5 évre 50 millióért és Trent Murphy 3 évre 22,5 millióért.
Nem sok, de mint általában a rebuildelő csapatoknál, az első években nem nagyon volt tőke költekezni. Így természetesen a drafton kellett villogni, ahol csapat az 1/21-es és 1/22-es picket birtokolta, volt egy extra második körös cetlije, illetve Tyrod Taylort is sikerült rásózni a Brownsra egy harmadik körös cetliért. Megannyi csere után végül nyolc játékost draftolt a csapat, elsősorban a védelembe:
- 1/16 – Tremaine Edmunds, LB
- 3/96 – Harrison Phillips, DT
- 4/121 – Taron Johnson, CB
- 5/154 – Siran Neal, S
Nem egy világverő class, de Edmunds és Johnson kezdők, ráadásul nem is rosszak, így ez minimum egy jó teljesítménynek felel meg. Ráadásul ezzel gyakorlatilag kész volt az egység: Jerry Hughes, Star Lotulelei, Kyle Williams, Shaq Lawson – Tremaine Edmunds, Matt Milano, Lorenzo Alexander – Taron Johnson, Tre’Davious White, Micah Hyde, Jordan Poyer.
A legnagyobb durranás ugyanakkor a támadósorba jött: a Beane elcserélte a túlfizetett Cordy Glennt (LT), az 1/21-es és egy 5. körös cetlit a Bengals 1/12-es és 6. körös választási jogáért, majd az 1/12-es és két második körös cetlit adott a Buccaneersnek az 1/7-es cetliért, amivel kiválasztotta az irányító Josh Allent.
McDermott tehát megkapta azt a támadókoordinátort és az irányítót, akit akart, illetve szépen építette a védelmét. Nem jó, nem tragikus: 6-10-zel végzett a csapat, de cserébe 2019-ben végre kinyílhatott a pénzcsap, Josh Allen is átesett a tűzkeresztségen, ráadásul Dabollnak konkrét elképzelése lehetett arról, hogy milyen offense-t építsen Allen köré.
Harmadik lépés: építeni egy új támadósort
Allen pocsék újonc szezont produkált, kis túlzással egy Tim Tebow 2.0-nak tűnt, de visszakozni már nem lehetett, ideje volt támadósort építeni – és Beane épített is. A 2019-es holtszezonban olyan kezdők és hasznos rotációs játékosok érkezett a piacról, mint
- Cole Beasley, WR – 4 év, $29M
- John Brown, WR – 2 év, $27M
- Spencer Long, G – 3 év, $12,6M
- Mitch Morse, C – 4 év, $44M
- Tyler Kroft, TE – 3 év, $18,75M
- Jon Feliciano, G – 2 év, $8M
- Andre Roberts, KR – 2 év, $5,1M
Emellett a draftról érkezett a második körben a támadófalember Cody Ford, a harmadikban a futó Devin Singletary és a tight end Dawson Knox – velük együtt összesen nyolc új kezdője lett támadósornak.
A várt bumm ugyanakkor elmaradt: az offense Josh Allen gyenge játéka miatt szenvedett, egyedül a futójáték volt rendben, de az sem volt kiemelkedő. A csapatot McDermott védelme juttatta be 10-6-os mérleggel a rájátszásba, ahol bár jól kezdett a gárda, végül a Houston Texans győzni tudott.
A helyzet egyértelmű volt. A védelem kész van, ráadásul még az 1/9-es Ed Oliverrel is megerősödött (Kyle Williams visszavonult a 2018-as szezon után), a támadósorral viszont semmi sem működött. A fal közepes volt és passzhoz rosszul blokkolt, hiányzott egy igazi első számú elkapó, illetve Josh Allen sem úgy fejlődött, ahogy azt elvárták. Az eredmények ugyan jöttek, McDermott állása nem forgott veszélyben, de a Bills nem volt Super Bowl esélyes gárda.
Negyedik lépés: az utolsó simítások
Így érkeztünk el az idei szezonra. Adott volt egy nem igazán jó offense és egy top védelem, de előbbi szintlépéséhez és utóbbi szinten tartásához is tenni kellett. Kezdjük az egyszerűbbel, a defense-zel.
A csapat többek között hosszabbított Star Lotulelei-jel és Jordan Poyerrel, aki a legjobban kereső safety lett, majd jött pár korrekt, rendszerbe illő játékos. Az első érkező a leáldozófélben lévő veterán corner, Josh Norman lett, akit McDermott és a Panthersből ismert, majd őt követte még három korábbi ex-párduc, Vernon Butler (DT) és Mario Addison (Edge) és AJ Klein (LB) – előbbiek Jordan Phillips és a bust Shaq Lawson helyére érkeztek, utóbbi rotációba. Emellett a fiatalítás jegyében a 2. körös pickkel a pass rusher AJ Epenesa is a csapathoz került – a szinten tartás relatíve sikerült. (A 2020-as szezon második felére sikerült ezt a pályára is átültetni, a védelmek többsége ligaszerte nagyon megszenvedte a Covid miatt kimaradó edzéseket.)
Ami az offense-t illeti, nem történt túl sok minden, de az az egy nagyot szólt. Egy első körös pickért érkezett Stefon Diggs a Vikingstól, ezzel végre lett igazi első számú elkapója a csapatnak, akire Allen támaszkodhat. A pályán látottak alapján pedig pont erre volt szükség.
A 2019-ben igazolt támadók összeszoktak és elsajátították Daboll rendszerét: a támadófal összeért, a Diggs-Brown-Beasley hármas pedig a liga egyik legdiverzebb, leglevedékezhetetlenebb trióját alkotta (már amikor pályán voltak, de a Diggs-Beasley duó is jól muzsikált). Másrészt, és ami a legfontosabb, Allen végre szintet lépett: már nem csak lábon volt veszélyes, de sokat javult a mechanikája és a pontossága, rengeteget dolgozott Diggsszel az összhangon, a pályán pedig lubickolnak egymás mellett. Jelenleg ott tartunk, hogy a Packers és a Chiefs mellett a Billsé a legjobb és leglátványosabb támadósor a ligában, Josh Allen a harmadik legesélyesebb játékos lett az MVP-szavazáson, a PFF értékelése szerint pedig a 6. legjobb irányítóteljesítményt nyújtotta a szezonban.
Összegzés
A Bills négy év alatt eljutott egy középszerű, unalmas csapatból egy látványosan játszó Super Bowl esélyes gárdává. Egy aprólékos, precíz, végtelenül tudatos építkezést folytatott, amit tanítani kellene. Mindez a lenti képen látható: szürkével jelöltem azokat a kezdő játékosokat, akik már McDermott előtt is a csapatnál voltak, míg pirossal a 2017-ben, sárgával a 2018-ban, zölddel a 2019-ben és kékkel a 2020-ban a csapathoz kerülő kezdő játékosokat (a csillaggal jelölt játékosok később lettek kezdők, minthogy a csapathoz kerültek volna).
A Bills kinevezte McDermottot, aki levezényeltette magának az álomvédelme megalapozását (négy kezdő, köztük a secondary magja érkezett), majd jött Beane, aki fokozatosan kitakarította a rostert. A második idényükben tovább erősítették a védelmet, majd szereztek egy kiváló OC-t, mellé pedig egy újonc irányítót. A harmadik idény a támadósoré volt, nyolc kezdő is ekkor került a csapathoz, a védelembe egyedül az első körös Ed Olivér érkezett. A negyedik, azaz az idei szezonban pedig megtörtént a finomhangolás, amikor is sikerült szinten tartani a védelmet, fontos kezdőket és rotációs embereket sikerült szerezni a támadósorba. Mindezt a folyamatot ráadásul úgy sikerült levezényelni, hogy nem voltak óriási bustjai vagy nagyon rossz igazolásai a csapatnak.
A Buffalóé az egyik legkészebb keret az egész mezőnyben, és bár sok pénz nem lesz jövőre fejleszteni a rosteren, de Matt Milanón kívül nincs is fontosabb FA-ja a csapatnak. Ez nem egy egyszezonos csoda, a gárda stabilan ott lehet a legjobbak között, a keret minősége alapján biztosan – és amennyiben Josh Allen fenn tudja tartani a játékát. Most jön ugyanis az ötödik lépés: az edzői kar szinten tartása. Brian Dabollt szinte biztosan kinevezik valahová főedzőnek, a QB edző Ken Dorsey is kaphat egy OC állást valahol és több helyet láttam a DC és korábbi Vikings HC Leslie Frazier nevét is a potenciális új főedzők között.
Lesznek még kihívások bőven, de amit az elmúlt években elért a McDermott-Beane páros, az vitán felül lenyűgöző.
[/ppp_patron_only]
