A Tom Brady vezette Buccaneers legyőzte a Packerst, így a veterán irányító a 10. Super Bowljára és a hetedik bajnoki gyűrűjére készülhet. Emellett ő a negyedik irányító, aki kezdőként két csapattal is Super Bowlba jutott.
Brady (Patriots, Buccaneers) előtt két csapattal csak Peyton Manning (Colts, Broncos), Craig Morton (Cowboys, Broncos) és Kurt Warner (Rams, Cardinals) jutott be a döntőbe, és közülük is csak Manning mondhatja el magáról, hogy mindkét csapattal nyert (legalábbis egyelőre). Amennyiben Bradynek sikerülne megismételnie Manning teljesítményét, nagyon nehéz lenne nem GOAT-ként hivatkozni rá.
További érdekesség, hogy a veterán irányító immáron 3-1-es mérleggel rendelkezik azokon a PO-meccseken, amelyeken legalább három INT-t dobot. Először a Chargers ellen dobott három picket még 2006-ban, de így is sikerült 24-21-re győzni, bár az AFC-döntőben a Colts legyőzte a Patriotsot. A következő alkalommal is a Chargers volt az ellenfél: a három INT-je ellenére 21-12-re győzött a Patriots 2007-ben: ez volt a csapat 18. győzelme a szezonban, amit a Giants elleni SB-vereség követett. Az egyetlen három INT-s vereség 2009-ben volt, amikor a Ravens 33-14-re győzte le Bradyt és csapatát.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Nem túl jó omen, de akkor is nyer a Bucs a döntőben.
Nagyon átlátszó.
Ugye?
Tudjuk hogy a Tibibá mantra a Sánta Nyíldobó, Old TightEnd és Villámléptű Tyreek gyözelmét segíti. Amit ön csinál, az a Piszkos Fred taktika 😀
https://www.youtube.com/watch?v=lDJPGZ5JWVs&ab_channel=AlexGardner
Igazi rohadékok…
….és ilyeneket fogunk hallgatni 2 hétig, meg a hazai pályát. csodás lesz.
igaz utána se lesz jobb, mert ha brady nyer, akkor tuti, hogy ő az isten, ha breki akkor meg jön, hogy valszeg ő a goat runner up és majd jönnek a nagyot mondások, hogy mi mindenre képes lesz a karrierje során.
Na, GOAT-ozást aztán tőlem soha. Úgy fest te nem ismered a korábbi kommentjeimet, hogy ilyesmit feltételezel rólam. Teletorokból okádok az ilyenektől.
Brady már az isten, ehhez nem kell nyernie.
Gondolom, hogy neked oltárad is van a képével otthon, tévedek? ;)
Van hát!
Ez a beszéd!
Ó, egyem a kis szívét! :)
Az a rohadt nagy baj, hogy az újságíróknak, insidereknek, bloggereknek is élni kell valamiből. Az utóbbi időben csak itt hány cikk volt pl. Watsonról, kb. ugyanazzal a tartalommal? Nem mondhatják, hogy most már vége a szezonnak, a SB-ról még írunk valamit, aztán szeptemberben találkozunk. :(
Miről beszélsz, utána offseason ismertető, Szabadügynök fesztivál, prospekt ismertetők, mock draftok, draft és piaci tevékenységek elemzése. Bőven lesz még újság júniusig.
Pssszt, ne foglalkozz vele, ez is csak kötözködni jár ide…
Hát ja, de azt elolvassuk tízen, azt meg, hogy Zsizell kacéran rákacsintott Antonio Brownra, tíz millióan.
Jaj sorstárs, pedig most hosszú Breki időszak következik… Minden idők egyik legjobb szerződését írták alá vele, Andy Reid rendszerében akar majd minden elit és jó elkapó játszani, a fal és védelemre kell majd mindig gyúrni és nem hogy 2 gyűrűt nyernek zsinórban, hanem 4 5 is simán be fog potyogni… Brady nekem csak hab a tortán hogy ott van, sok pia, és 1 2 jó fogadás enyhíti a bánatot, és végig lehet szenvedni az ilyen superbowlt is
Tom brady és Görbicz Anita egy személyben. Mondjuk neki csak majdnem sikerült kikapni.
Akármennyi utálom hihetetlen a pali… AB ha ott van lehet meggyőzőbben és simán nyernek, és lehet mondani hogy rosszul játszott de milyen INTek voltak? Brees, BigBen, Rivers meccsenként 2 olyan passz kísérletet ha tud dobni, ő meg 43 évesen folyamat erőlteti a 20 30+ játékokat…mondanám hogy remélem nem nyeri meg a 7.et de a gyerekverő gyalogkakukk és Breki pofa se túl jó opció, főleg hogy ők még párszor eljutnak ide a következő években, nehéz de úgy látszik Bradynek kell drukkolnom most
Amennyiben elfogadjuk, hogy egy 40 yardos INT jobb, mint egy 10 yardos, akkor tényleg igazad van ;)
igen, mert a 40 yardos INT ezen a meccsen bizony egy 3. kísérletes puntnak felelt meg :D
Azért ezt gondold át, mert elég nagy marhaság.
Ez a goatozás már nagyon fárasztó. Lényeges eredményekben (SB WIN) Brady már régóta az, nem kell elvárni, hogy még abban is ő tartsa a rekordot, hogy melyik QB tud együltében több sört meginni.
“…melyik QB tud együltében több sört meginni.”
Azt amúgy sem Tibi nyerné. :D
https://fuzovelkifele.com/2021/01/aki-a-new-orleans-i-super-bowl-elott-a-varos-osszes-nojet-leszajhazta-jim-mcmahon/
azért ne fogadj rá :)
https://twitter.com/espnnfl/status/1136974728449679360
Na de ez sehol a világon nem sör. Mekkora az a stampedli? 2 dl?