Connect with us

Hír

Watson nagyon ki van akadva a Texansra

Nagyon felkapott téma lett Deshaun Watson helyzete a napokban, Ian Rapoport információi szerint pedig nagyon elégedetlen az irányító a saját csapatával. A Texans tulajdonosa, Cal McNair ugyanis azt ígérte neki, hogy be fogja vonni a döntéshozatali folyamatba az új general manager és főedző kinevezése kapcsán, ez mégsem történt meg . Nick Caserio kinevezéséről ráadásul Watson is csak a híradásokból értesült. Az irányítónak nem konkrétan Caserióval van problémája, hanem magával a folyamattal (ahol egyébként az erre kijelölt cég javaslatai ellenére lett a Patriotstól érkező szakember kinevezve).

Emellett Albert Breer információi szerint Watson javasolt egy főedzőjelöltet is a csapatnak, méghozzá Eric Bieniemyt (akit Patrick Mahomes ajánlott a Texans irányítójának). Ehhez képest a Texans az egyetlen franchise, amelyik még interjúra sem hívta el a Chiefs támadókoordinátorát, aki a legfelkapottabb jelöltek közt van idén.

Nagyon furcsa, hogy a Texans miért nem veszi számításba legnagyobb sztárja, nagyjából egyetlen valódi értéke kívánságát, vagy szavát, de ugyebár arról a franchise-ról van szó, ahol korábban a tulajdonos nyilatkozta (a jelenlegi tulaj apja), hogy nehogy már a rabok irányítsák a börtönt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!