Connect with us

Hír

A Ravens megkezdte a tárgyalásokat Lamar Jacksonnal

Egy hónapja írtunk arról, hogy Lamar Jackson akár már idén új szerződést kaphat a Ravenstől. A Boston Globe két forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a tárgyalások már el is kezdődtek, de az álláspontok egyelőre nagyon távol állnak egymástól.

Jacksonnal a kezdőben háromszor jutott rájátszásba a Ravens, illetve 2019-ben a liga legértékesebb játékosának választották az irányítót. A QB idén kezdi meg a negyedik szezonját a profik között, vagyis mostantól lehet vele hosszabbítani.

A 24 éves játékos újonc szerződése a 2021-es szezon végéig szól, de a csapat garantáltan lehívja májusig az irányító ötödik éves opcióját, így praktikusan még két évig biztos szerződés alatt fog állni. Idén mindössze 1,5 millió dollárt vihetne haza, így valóban reális esély van arra, hogy a szezon kezdetéig új szerződést kapjon, vélhetően valahol évi 35 millió dollár környékén.

Az más kérdés, hogy mennyire jó ötlet ilyen korán hosszabbítani. Carson Wentz és Jarred Goff szintén a harmadik szezonja után kapott új szerződést és pont idén lett mindkét QB elcserélve 22 és 33 millió dollárnyi halott pénzt hagyva maguk után.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!