Jadeveon Clowney szerződése lejár a szezon végén, így ismét szabadügynökként tesztelheti a piacot. A titaninsider.com információ szerint a védő mérlegelni fogja a lehetőségeit, de élvezte a Titansben töltött időt és abszolút nyitott a visszatérésre.
A korábbi 1/1-es Clowney tavalyi idénye több szempontból is pocsék volt: nem igazán volt érdeklődés iránta a szabadügynökpiacon, emellett a hosszú távú, 20+ millió dolláros fizetéséből sem lett semmi. Végül a Titans igazolta le egy évre 12,5 millió dollárért, de nem nagyon váltotta be a hozzá fűzött reményeket: ugyan futás ellen jó volt, de nyolc meccsen egyetlen sacket sem szerzett.
Az elmúlt két szezonban 21 meccsen három sacket gyűjtött, így túl sok mindent nem kell majd mérlegelnie, már annak is örülhet, ha kap egy 8-10 millió dollár körüli ajánlatott. A Titans jelenleg 7 millió dollárral van a fizetési plafon fölött, a védelemre ráfér az erősítés, de nem valószínű, hogy a tavalyi szezon után a csapat is nyitott lenne a pass rusher újraigazolására.

Legfrissebb cikkeink
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- A jövő sztárjai – Travis Hunter
- Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Sigismundus on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Hurrá Torpedó on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle