Connect with us

Hír

Miamiba tart Aaron Jones?

Aaron Jones számít a legjobb szabadügynök futónak, és valószínű, hogy a Green Bay Packers nem fogja megtartani, így pedig elkezdhet új lakóhely után nézelődni a ligaév kezdetén. Barry Jackson (Miami Herald) információi szerint a Dolphins lesz az egyik csapat, amelyik megpróbálja megszerezni a running backet, ráadásul állítólag kölcsönös a szimpátia.

A játékossal vagy az ügynökével egészen március 15-ig nem beszélhet hivatalosan a csapat, tehát elméletileg nem kezdődhet meg a csábítgatás, bár tudjuk, hogy ez egy nem túl szigorúan ellenőrzött szabály az NFL-ben. Március 15 és március 17 között mehet a “legál tampering”, azaz ekkor már egyeztethetnek a csapatok és a játékosok/ügynökök, a hivatalos szerződésaláírásra pedig március 17-től kerülhet sor, ekkor kezdődik az új ligaév és ekkor nyílik meg a szabadügynökpiac.

A Dolphinsnak öt futója van a keretben: Myles Gaskin, Matt Breida, Salvon Ahmed, DeAndre Washington és Patrick Laird, közülük Breida és Washington szerződése jár le. Gaskin volt a legproduktívabb tavaly 584 yardjával és 3 TD-jével a földön, illetve 388 yardjával és 2 TD-jével a levegőben, de Ahmed sem vallott szégyent a szezon végén.

Jones a Packersben zsinórban kétszer lépte át az 1000 futott yardos határt, és elkapásoknál is nagyon hasznos játékos, így egyértelműen erősödne a backfieldje a Miaminak. A kérdés leginkább az, hogy mennyi pénzt szánnak Jonesra, ugyanis nem lesz olcsó, várhatóan $13 millió környékén kereshet majd, amit jó kérdés, hogy érdemes-e egy running backre áldozni.

A Dolphinsnak jelenleg közel $23 milliója van a fizetési plafon alatt.

29 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
29 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fontos_Vidra
Fontos_Vidra
2021-02-24 08:22

jó futó, meg kiváló csapattárs, de nehogy kiderüljön, hogy a rendszer a felét hozta a számainak

sajnálnám ha elmenne, főleg hogy egy RFA tenderrel vagy taggel 8 millióért magunknál tarthatnák, kár hogy nincs semmire pénz

ahanem
ahanem
Reply to  Fontos_Vidra
2021-02-24 09:26

Jonesnál nem játszik az rfa tender

euskadi68
euskadi68
2021-02-24 08:31

Nem gondolom, hogy Miamiban a futó lenne az igazán lyukas poszt. Breida és Washington mehet, de Gaskin és Ahmed simán megoldja. Nekem főleg Ahmed tetszett, látok benne potenciált.
És akkor arról még nem is beszélve, hogy Tua elvileg jól futó irányítóként jött. (Hogy ebből mit láttunk, az más lapra tartozik.)
A szabadügynök piacról inkább a falakat erősíteném meg.

JackEasterby
JackEasterby
Reply to  euskadi68
2021-02-24 17:56

Felkészült a szíved az eszetlen költekezésre? :D Ha már futó kérdés, csak érdekességkép hagyom itt neked, hogy Jordan Howard 33 futott yardért kapott tőletek 4,75M-t tavaly :D

ahanem
ahanem
Reply to  JackEasterby
2021-02-24 17:58

neki volt olyan statline hogy 2 carry 2 yard 2 td

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  ahanem
2021-02-24 22:00

Hatékonyság kimaxolva. Viszont ennyit “futásban” Brady is tud :)

ahanem
ahanem
Reply to  Megawatt Szvetozár
2021-02-24 22:00

Howard olcsóbb :D

Megawatt Szvetozár
Megawatt Szvetozár
Reply to  ahanem
2021-02-24 22:31

Nyilván nem veszed meg Bradyt fullbacknek :) Csak azt akartam mondani, hogy ha van egy Brady-d, akkor egy Howardra már nem kell külön költeni.

euskadi68
euskadi68
Reply to  JackEasterby
2021-02-24 19:10

Az eszetlen költekezés Miamiban tök megszokott, népszerű játék. A Suh szerződés a legjobb példa rá.
Mindenre fel vagyok készülve, de néha-néha megkockáztatok egy kisbizakodást. :)

Zoard
Zoard
2021-02-24 10:33

Ha elmegy ki fogja pótolni az elkapásokban? Értem én hogy nincs pénz, de mi lehet a terv?
Rodgers kinek fog dobálni Adams mellett, ha WDS kezei nem lesznek megbízhatóbbak mint eddig?
Visszaesés és egysíkúbb játék lehet ebből, nem előrelépés ha nem tudják egyenértéken pótolni. Az új, már pályára lépett futóról nem derült még ki hogy tud e elkapni is.

Caselele
Caselele
Reply to  Zoard
2021-02-24 11:18

Williams amúgy emlékeim szerint jobb kezekkel rendelkezik, és olcsóbban is tartható a csapatnál.

Fontos_Vidra
Fontos_Vidra
Reply to  Caselele
2021-02-24 11:18

csak kevésbé jó futó, azért az is számít

Caselele
Caselele
Reply to  Fontos_Vidra
2021-02-24 11:20

Amúgy ebben sem vagyok totálisan biztos, hogy sokkal rosszabb futó, egyszerűen máshogy volt használva. Persze kicsit alacsonyabb a plafonja, de dillionnal ketten azért tudják majd hozni szerintem a jones+williams számokat.

Volesz
Volesz
Reply to  Caselele
2021-02-24 13:23

Williams egy 4 yardos futó, neki a falnak aztán annyi. Dillon hasonlónak tűnik. Jones rengeteg yardot hozott azután hogy a falról visszapattant és indult is másfelé, ahol lyuk keletkezett. Szerintem ő a legjobb ami történhetett a Packers futószekcióval a SB győzelem óta (addig emlékszem). Nyilván tizenmilliós szerződést öngyilkosság kötni vele.

Zoard
Zoard
Reply to  Volesz
2021-02-24 13:39

Lehet, nemtom. De akkor nem használták eddig ki a kezeit. Amit pedig láttam belőle futásban, nem tűnt olyan mobilisnak mint Jones. Lehet hogy olcsóbb, de nem is olyan jó.

Caselele
Caselele
Reply to  Volesz
2021-02-24 14:05

Barokkos túlzás a 4 yardos futó… Tény, hogy nagyon kellett Jones, de ő is MLF több futóra építő szisztémájában teljesedett ki, ahol sokszor a 3-4yardos futás hívásokat a fizikálisabb, eddig nulla fumblet vétő williamsnek adták.
Mellesleg 4.0 fölötti y/a átlagot hoz szezononként, ami tudtommal nem számít rossznak…

Volesz
Volesz
Reply to  Caselele
2021-02-24 17:59

Meg jónak sem. Tucat futó, tele van ilyenekkel a liga. Előre izomból és ennyi, nulla irányváltás. Ami mellette szól az hogy nincs fumble-je illetve egész jók a kezei.
Barokkos túlzás? A karrier átlaga 4.0 yard/futás, ez a hivatalos stat. Én pont ennyit írtam.

ClayMatthews52
Reply to  Fontos_Vidra
2021-02-24 12:56

A két meccsen, amikor nem volt Jones, Williams 100+yardokat szerzett

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
2021-02-24 10:36

Egyébként elég jól is blokkol.

Kacsamadár
Kacsamadár
2021-02-24 12:43

13 millát nem ér egyetlen futó sem. Jones szerintem a felét megkapná a Packersnél, azt valahogy kiokoskodnák. De lehet hogy nem, Williams kap valami 2-3 millát és ott van Dillon, akit szépen építgettek és az idény végére elégsz pofás dolgokat mutatott. Linsleyt sokkal fontosabb lenne megtartani

ClayMatthews52
Reply to  Kacsamadár
2021-02-24 12:53

Williams fogja az 5-6 milliót kapni, és ő marad

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  Kacsamadár
2021-02-24 13:21

Dillonnal én meg kívárok, mert egy jó meccse volt csak. Nem látom benne az irányváltásokat (elkapásban is van hova fejlődnie)

JackEasterby
JackEasterby
Reply to  Kacsamadár
2021-02-24 17:56

“13 millát nem ér egyetlen futó sem.”

Henry: Am I a joke to you?

Kacsamadár
Kacsamadár
Reply to  JackEasterby
2021-02-26 09:43

nem azt mondom hog ynem fizetnek ennyit (lásd még Elliot), hanem hogy nem éri meg. Igen, még Henry sem. Ha van jó futásblokkolásod, lesz jó futásod is.

JackEasterby
JackEasterby
Reply to  Kacsamadár
2021-02-26 10:01

Henry abszolút az a kategória aki megéri.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
2021-02-24 13:44

comment image

Ott van a világ összes pickje… Húzzák ki a draft legjobb prospecktjét…

JackEasterby
JackEasterby
Reply to  Lecc Go Pecc
2021-02-24 17:56

Titans: hold my beer.

LG
LG
2021-02-25 11:55

Állítólag a Packers letett elé egy olyan szerződés-tervezetet, amivel az öt legjobban fizetett RB egyikévé tették volna, de az új ügyvédjével (Drew Rosenhouse) nem fogadták el, mert reménykednek egy nagyobb üzletben.
Szerintem a számait a rendszer tette il, én naggyá, de ketsegtelenhogy többet mutatott esdig, mint pl. Williams (aki szintén nem biztos, h mindent megmutatott magából a rendszer miatt).
Akár Lensley, akár egy nagyobb FA fontosabb lehet nála, így eleve nem számítottam arra, h két ilyen szezon után maradni fog. De ha igaz, h letette elé egy top közeli szerződést, de mégis visszautasította, az elég fura.

katonadani
Reply to  LG
2021-02-25 12:23

ezeknek sosem szabad hinni, lehet h a felszínem top5 fizu, de részletekben közel sem

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

29
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x