Hír

A Washington kivágja Alex Smith-t

Published on

Alex Smith múlt heti nyilatkozatból elég egyértelmű volt, de most még biztosabb, hogy a Washington Football Team kivágja az irányítót, aki idén megkapta az Év Visszatérője elismerést – írja Ian Rapoport és Kim Jones.

A Washington ezzel a lépéssel benyel $8,6 millió halott pénzt, de még így is felszabadít $14,7 milliót a fizetési keretben, így pedig a negyedik legtöbb pénzzel (nagyjából $53 millió) várhatja jelen állás szerint az új ligaév kezdetét és a piac nyitását.

Smith sztoriját talán nem kell már bemutatni senkinek, horrorsérülésből tért vissza csodával határos módon a pályára. A szezont harmadik számúként kezdte meg, de Dwayne Haskins minden szempontból tönkretette saját karrierjét, Kyle Allen pedig megsérült, így Smithnek megadatott a lehetőség, ráadásul 5-1-es mérleget ért el kezdőként és rájátszásba vezette a csapatát – ahol viszont sérülés miatt nem tudott pályára lépni.

Most kereshet új csapatot magának, és biztosan lesz iránta kereslet, a kérdés inkább az, hogy számol-e bárki kezdőként vele. Jó eséllyel nem, legfeljebb egy újonc elé átmeneti megoldásnak és mentornak – annak viszont tökéletes lenne.

19 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group