Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Greg Newsome

Két szupersztár vonja el a rivaldafény nagy részét a 2021-es NFL Draft cornerback posztján, mögöttük viszont egy olyan tehetség érkezik, akiről kevesebb szó esik, hiába mutatott makulátlan munkát az elmúlt években. Ő nem más, mint Greg Newsome, akiről a konszenzusos vélemény az, hogy elsőkörös tehetség, egy olyan prospect, akinek a játéka az NFL egyik legjobbjáéhoz hasonlít – nem véletlenül.

Háttér

Mozgalmas középiskolai éveket tudhat magáének Greg Newsome, ugyanis focista karrierjét az Illinois állambeli Glenbard North High Schoolban kezdte meg, majd végzős évére a floridai IMG Academy berkein belül fejezte be. Hiába mozgott át az ország egyik legnevesebb középiskolájába, csupán háromcsillagos tehetségként néztek rá, messze volt attól, hogy a legjobb cornerbackek között emlegessék. Így került a Northwestern Wildcats kötelékeibe, ahol azonnali kezdőszerepet kapott, már freshman évében nagyobb feladatot bíztak rá. Ez az elmúlt két évben sem változott, alappillére lett a csapatnak és olyan tehetséggé nőtte ki magát, hogy az egész ország felfigyelt rá. Nem véletlen, hogy a 2021-es NFL Draft top tehetségei között emlegetjük őt.

Erősségek

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Sebesség, atletikusság

Newsome némileg a radarok alatt repült az egész tavalyi szezon során, csak ritkán emlegették a nagyobb nevű cornerbackek között, de azzal, hogy a Northwestern Pro Dayén űrszámokat produkált a sebességi mutatókban, mindenki figyelmét felhívta magára. Láthattuk a felvételein is, hogy kellően gyors, a tesztpályákon végleg biztosította, hogy fel tudja venni a futóversenyt a gyorsabb léptű elkapókkal is.

Grafika: relativeathleticscores.com

A gyorsaság mellé nagyon jó súlypontemelkedés is párosul, ami segít neki, hogy a levegőben minél magasabbra tudjon felmenni, sikeresen tudja támadni az elkapási pontot. Az atletikussági mutatókat egybegyúrva pedig egy nagyon jó számot kapunk, ami ugyan nem a legjobb a classban, de így is a legfelső polcra kell őt helyezni ebben a kategóriában is.

Könnyedség

Bár nem minden agilitási mutatója fest szépen, mégis úgy lehet gondolkodni Newsome-ról, mint az egyik legtisztábban, legkönnyedebben dolgozó cornerback. A lábmunkája nagyon fejlett, hihetetlen gyorsan tud velük dolgozni, nagyon könnyen le tudja reagálni az elkapók irányváltásait. De nem csak a lába, hanem a csípője is nagyon laza, könnyen fordul, egyszerűnek tűnik minden mozdulata. Ugyanakkor ezek a feladatok csak nekünk tűnnek könnyűnek, nagyfokú mozgáskultúrát kívánnak meg, aminek Newsome eleget tud tenni. Ezért gondolkodhatunk úgy róla, mint egy olyan játékos, aki nem csak zónázásban, hanem emberezésben is átlag felettit tud nyújtani. A Northwestern leginkább olyan rendszert alkalmazott, ahol neki területet kellett védekeznie, de amikor egy kiválasztott ember volt rábízva, akkor is láthattuk, hogy ügyesen, könnyen veszi az elé háruló akadályt.

Felzárkózás

Visszautalva a sebességre, Newsome zárkózási képessége egészen kirívó, a classban a legjobb, ami a zónázó cornerbackeket illeti. A Northwestern rendszerében Newsome azt a szerepet kapta leginkább, hogy az elkapótól 6-8 yardra felállva zónázzon, védekezze le azt a területet, amit körülötte támadhat az ellenfél. Ennek köszönhetően sokszor kellett a sebességére hagyatkoznia, miután olvasta, hogy az irányító hova néz, kit akar keresni.

Hiába állt fel vele szemben agilis, irányváltásban ügyes elkapó, Newsome jól abszolválta a feladatot, könnyen oda tudott érni az emberéhez, amiből többször labdaleütés is született. Amint látta, hogy merre megy a receiver, mi a játék ritmusa, azonnal válaszolt, zárkózott, hogy megakadályozza a nagyobb yard nyereségeket. Ez pedig nem csak zónázásban volt rá igaz, hanem emberezésben is, ahol ugyan zárkóznia nem sokszor kellett, de sebességben mindenkivel fel tudta venni a versenyt.

Hatás a játékra

A legfontosabb dolog, amit ki kell emelni Newsome játékát illetően, az a hatása a játékra, az, ahogy meghatározza, milyen irányban gondolkodik a támadósor. A felvételeit nézve könnyen észrevehető, hogy az ellenfelek leginkább kerülték azt az oldalt, ahol a cornerback felállt, az irányító olvasásait úgy hívták, hogy Newsome nem szerepelt az egyenletben. Az pedig nagyon beszédes, ha az ellenfél úgy gondolkodik, hogy egy bizonyos játékost a védelemből el kell kerülni.

Interceptionjeinek száma nem kiemelkedő, de amikor tesztelték, ő jött ki nyertesen a szituációból. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az elmúlt két évben mindösszesen egy touchdownt engedélyezett, de ha még tovább akarjuk vinni a dolgot, akkor szembesülnünk kell azzal, hogy 21 mérkőzésén 25 leütött labdát erőszakolt ki. Nem is véletlen tehát, hogy 2020-ban 31,7-es passer ratinggel vették őt célba, ami jobb annál, mintha minden egyes playben az irányító földhöz vágná a labdát. Persze, a hasonlat némileg túlzó, de megfelelően leírja, milyen nehéz volt megjátszani a labdát Newsome fedezékében.

Kérdőjelek

Méretek, erő

Egy 6’0 (183 cm) magas és 192 font (87 kg) tömegű cornerre azt szokták mondani, hogy ideális a felépítése, Newsome-ról viszont ez nem feltétlenül mondható el. A legtöbb kritikát akkor kapja, amikor a “szélessége” jön szóba, ugyanis nagyon vékonydongájú, karcsúnak tűnő játékos. Ez coverage-ban nem feltétlenül mutatkozik meg, de futójátékoknál érezhető, hogy nem elég erős, nem tudja érvényesíteni agresszivitását.

És nem csak futójátékoknál, hanem screeneknél is észrevehető, hogy nem tud lejönni a blokkokról, ami nagy probléma, hiszen a liga afelé tendál, hogy minél inkább a playmakerekre legyen bízva a feladat oroszlánrésze. Ebben tehát fejlődnie kell Newsome-nak, ha a következő szinten, a játék minden elemében sikeres szeretne lenni.

Labdalopás

Cornerbackeknél az egyik legjobban átmenthető adat az egyetemről a profik közé a produktivitás, amiben Newsome nem mutat jó számokat. Rengeteg labdaleütése volt a hároméves northwesterni karrierje során, de mindösszesen egyszer sikerült interceptiont jegyeznie a lejátszott 21 mérkőzése során. Ez önmagában feltűnő statisztika, de ha hozzáadjuk, hogy javarészt zónázásban töltötte az idejét, még inkább kirívónak tűnik a szám. Hátat ritkán kellett fordítania az irányítónak, snapjei nagy részén tudta és szerette is olvasni, hogy mit cselekszik a passzoló, így még inkább furcsa, hogy nem sikerült több labdaeladást kiharcolnia.

Ellenfelek

Ahogy Hornnal kapcsolatban ki lett emelve, úgy nem tudjuk rivaldafénybe helyezni azon elkapók sokaságát, akik magas színvonalat képviselnek és Newsome sikeresen levédekezte volna őket. Bár a Big Tenben akadnak nagynevű WR-ek, mégis úgy jött ki a Northwestern menetrendje, hogy a cornernek nem nagyon kellett farkasszemet néznie elit tehetségekkel, egészen a 2020-as Ohio State elleni mérkőzésig, amikor a Olave-Wilson duó jött szembe. Ott persze megállta a helyét, de az említett példán kívül kevés esetet lehet kiemelni, amikor igazi NFL-kaliber elkapók ellen kellett dolgoznia. Ráadásul maga a rendszer is olyan volt, hogy nem egy-az-egyben kellett levennie a pályáról sztárokat, hanem a zónáját kellett biztosítania, hogy ott ne okozzon senki nagyobb kárt. Ebből a szempontból pedig nem nagyon volt kivételezés, hogy kire kell figyelnie, az offense diktálta a ritmust, amihez neki igazodnia kellett.

Konklúzió

A hiányosságokat és erősségeket mérlegre helyezve, Newsome személyében egy kiemelkedő kvalitású és magas plafonú prospectet köszönthetünk, akinek mindene megvan ahhoz, hogy a profik között is meghatározó szerepet töltsön be. Egyetemi karrierje nagy részét zónázásban töltötte, de esetenként ízelítőt adott abból is, milyen, ha emberfogásban kell helyt állnia. Ezekben az esetekben sem vallott szégyent, olyannyira nem, hogy junior évének végére az ország egyik legrettegettebb cornerévé nőtte ki magát. Játéka viszont még egyáltalán nem letisztult, ami öröm az ürömben, hiszen így is olyan szinten tud dolgozni, amit sokan megirigyelnek.

Hol kelhet el a drafton?

Konszenzussá vált, hogy Patrick Surtain és Jaycee Horn alkotja az idei draft cornerback posztján a legfelsőbb polcot, kettejük magaslanak ki leginkább a felhozatalból, utánuk érkezik csak Farley és Newsome. Ennek mentén a Wildcats üdvöskéjét a harmadik-negyedikként kell kezelni a posztján, de még úgy, mint első körös tehetség. Az első kör tetején ki fog menni a két nagy sztár, utána viszont sokat kell várni, hogy egy igazi CB needes csapatot leljünk. Az igazi harc a 21. hely környékén indulhat el Newsome-ért, ahol az Indianapolis Colts ül, tehát ők jelenthetik a plafonját a cornerbacknek, ha pedig padlót akarunk meghatározni, akkor a Green Bay Packerst kell kiemelni fő célpontként. A range tehát szűkös, az első kör második felében hamar új otthonra fog lelni a sokak által Jaire Alexanderre hajazó fiatal cornerback.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!