Pozíciós rangsor – melyik poszt mennyit ér?

Mindenki tudja, hogy az irányító a legfontosabb poszt az NFL-ben és egy-két kivételtől eltekintve mindenki egyetért abban, hogy a futók a legértéktelenebbek. De mi van a kettő között, csapatépítés szempontjából melyik posztokra érdemes a leginkább lőni?

Ez egy nagyon komplex kérdés, és bármennyire is szeretnék egzakt választ adni a kérdésre, egyszerűen nem lehet. Minden rendszer más és más, mindegyiknek megvannak a kulcspozíciói, így egy-egy csapatnál teljesen mások lehetnek a prioritások és a pozíciós rangsor. Bill Belichick például a komplex védelmekben hisz, ahol mindenki potenciális veszélyt jelent az ellenfél irányítójára: ezért neki olyan linebackerekre és safetykre van szüksége, akik több szerepkörben is bevethetők és jól tudnak blitzelni. Ellenben hosszú évekig mellőzte az edge pozíciót, zokszó nélkül cserélte el például Chandler Jonest, aki azóta a liga egyik legjobb pass rushere lett, és mégis Super Bowlt nyert, nem egyszer top védelemmel.

Ezzel szemben például Jim Schwartz gyűlölt blitzelni. Ő a védőfal által generált nyomásban hitt világéletében, így nála az edge rusher a prémium prémiuma és legalább ennyire szereti a jó belső védőfalembereket, ellenben a linebacker posztra nem nagyon fordított a szükségesnél nagyobb figyelmet. Hasonló a helyzet Kyle Shanahannel is, aki a fullback posztot tartja olyan fontosnak, hogy hajlandó 2-3-szor annyit áldozni a posztra, mint az NFL átlag, miközben több csapatban nincs is FB.

A fentieket figyelembe véve nem sok értelme van egy toplistát összeállítani, ugyanis egy-egy poszt megítélése meglehetősen eltérő lehet. Ennél célszerűbbnek tűnik kalapokban vagy polcokban gondolkozni a különböző tendenciák alapján, és akkor eldöntheti mindenki, hogy az adott kalapban lévő posztok közül melyiket tekinti a rendszere tartópillérének. Fontos továbbá, hogy nem az adott poszt top játékosai a relevánsak első sorban, hisz például Aaron Donald játékának hozzáadott értéke az irányítón kívül bármelyik másik posztéval vetekszik, így célszerűbb átlagos értéket nézni, vagyis kit választanál inkább: egy átlagos DT-t vagy egy átlagos elkapót?

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

1. kalap: QB

Ez az, amit aligha kell különösebben ecsetelni. Az irányító minden offense alfája és ómegája, egy jó QB nélkül teljesen esélytelen tartósan komoly eredmények elérésére a csapat. Nem véletlenül keresnek a legjobbak 35-45 millió dollárt, míg a legjobban kereső nem QB fizetése az évi 25 milliót is alig éri el és átlagban inkább 20 millió körül mozog. Minden a passzjáték körül forog, így azok a pozíciók az értékesebbek, amelyek a passzjátékkal a legszorosabb összefüggésben vannak.

2. kalap: OT, WR, Edge, CB

Mivel az irányító a legfontosabb poszt, így értelemszerűen a csapatépítés ott folytatódik, hogy megvédjük és megfelelő személyzettel lássuk el az irányítókat, míg a másik oldalon az irányító limitálása a fő szempont. Engedett/generált nyomások és sackek, engedett/elkapott yardok és TD-k – gyakorlatilag erről szól a mai NFL.

Amennyiben megnézzük a fizetéseket, az irányító után a pass rusher következik a sorban és nem véletlenül. A belső védőfalemberek között ritkaságnak számít az, ha valaki képes elit szinten siettetni az irányítót, így a szélső rusherek továbbra is prioritást élveznek. Joey Bosa jelenleg a legjobban kereső nem irányító évi 27 millió dolláros átlaggal, majd őt követi Myles Garrett évi 25 millióval – rajtuk kívül egyetlen nem-irányító sem keres 25+ milliót.

A pass rusherek magas értékét többek között az adja, hogy egy jó edge 8-10 évig képes nagyon magas szinten teljesíteni. A ligában van 15-20 Pro Bowl kaliberű pass rusher, akitől jogosan lehet minden évben 50+ nyomást és 8-10 sacket várni, ami óriási dolog, ugyanis a többi védő teljesítménye általában hullámzó. Hiába segíti a győzelmet jobban egy jó secondary, egy jó secondaryt sokkal nehezebb összerakni, emellett az évről-évre ingadozni fog, míg a védőfal stabilan fogja hozni az elvárt szintet.

A fizetés szempontjából egy hármas holtverseny következik, az OT-k (pontosabban a left tackle-ök), az elkapók és az iDL-ek árkategóriája is nagyjából ugyanott mozog. Ezek közül az előbbi kettő a kiemelten fontos: egy irányító védelem és fegyverek nélkül kvázi tehetetlen.

A vakoldali tackle-ök magas nívója egyértelmű, ugyanakkor továbbra is érthetetlen, hogy miért nem képesek az RT-k magasabb fizetési kategóriába kerülni, amikor ma már ugyanolyan fontos a szerepük: két jó tackle nélkül nagyon nehéz minőségi támadófalat összerakni, a Buccaneers-Chiefs döntőn pedig láttuk, mennyit is ér nemhogy egy Trent Williams, de egy Eric Fisher is. Van az a szint, amit már nem lehet a rendszerrel korrigálni.

Az egyre atletikusabb belső védőfalemberek miatt ugyanakkor egyre inkább felértékelődik a belső támadófal szerepe, de egyelőre még nem tartunk ott, hogy ez első számú prioritás legyen. Összességében továbbra is mindkét oldalról a fal széle élvez prioritást, míg mellettük a célpontok/őrzők tartoznak a prémium kategóriába.

A PFF War értékelése alapján az elkapók és a cornerek képviselik az irányító utáni legnagyobb értéket, ami bizonyos szempontból teljesen logikus. Kicsit olyan ez, mint az oroszok és az amerikaiak közötti fegyverkezési verseny: míg az egyik fél a rakétaelhárító rendszerek tökéletesítésén dolgozik, addig a másik olyan rakétákat fejleszt, amelyek ellen nem működik a védelem.

Legalább korrekt elkapók nélkül nem lehet jó támadósort kreálni, a Ravens offense is akkor volt igazán jó, amikor működött a passzjáték. Ugyanez igaz a túloldaldalon is, nincs az az elit védőfal, amit legalább átlagos cornerek hiányában ne lehetne szétszedni. Az ugyanakkor már filozófia kérdése, hogy a négy poszt közül ki melyiket tartja a legfontosabbnak.

Egy Sean McVay vagy Kyle Shanahan szintű támadóguru a saját zseniális rendszerével képes lehet kompenzálni a legalább közepes támadófal és elkapók hiányosságait, így több erőforrást áldozhatnak a védelemre – magyarán ők értékesebbnek tarthatnak egy top edge-et vagy CB-t, mint egy támadófalembert vagy elkapót (az ideális persze az, ha mindegyikből van). Andy Reid ugyanakkor inkább azt a filozófiát képviseli, hogy az offense legyen a lehető legjobb, míg a védelemből inkább a védőfal élvez prioritást, a secondary hibáit pedig majd a védőkoordinátor elfedi a rendszerrel.

Ez utóbbi szintén egy érdekes kérdés: az offense vagy a defense hiányosságait lehet könnyebben elfedni egy jó rendszerrel? Ez alapvetően az adott edző kvalitásain múlik, de az én szemléletemben egy jó támadósort nehezebb összerakni, egy átlagos OC kevésbé képes jó munkát végezni, mint egy átlagos DC. Emiatt – ha már sorrendet kellene felállítani – én először a támadófalat és az elkapóposztot oldanám meg, majd utána jönne a pass rush és csak végül a CB, amolyan Chiefs módi alapján.

3. kalap: iOL, TE

A guardokról korábban már írtam egy részletes cikket, így most foglalkozzunk a tight endekkel. Idén Kyle Pittset az 1/4-es cetlivel választották ki, amivel megdőlt a tight end rekord, soha ilyen magasan nem választottak még ki TE-t. Ez leginkább annak köszönhető, hogy Pitts szinte egy nagyra nőtt elkapó, vagyis extrém veszélyes a passzjátékban.

Miért lett a guard prémium poszt?

A mai futballban minden a passzjáték felé tendál, és azok a posztok a legértékesebbek, amik a passzjátékot a leginkább tudják segíteni (vagy a védelem részéről a leginkább tudják akadályozni). A tight endeknél is egyre kevesebbet szerepet kap a blokkolás, a legnagyobb sztárok közül a legtöbben (Travis Kelce, Darren Waller, Mark Andrews, Zach Ertz) vagy kevés blokkoló feladatot kapnak, vagy bénán csinálják. Természetesen nem hátrány ez sem, de ma már egy elit tight endtől is elvárás a 800-1000 yard, egyszerűen egy extra dimenziót jelentenek.

Az már más kérdés, hogy nagyon nehéz jó tight endet találni, így alaposan meg kell gondolni, hogy a középszerre mennyit áldoz egy csapat. Ugyanakkor ha valakinek nem csak egy, de akár két átlagon felüli tight endje van, az brutális dolgokra lehet képes a pályán: ezt anno a Patriots megmutatta Rob Gronkowskival és Aaron Hernandezzel, most ismét megmutathatja Hunter Henryvel és Jonnu Smith-szel, de a Buccaneers is többek között a Gronk-Cameron Brate duóval jutott fel a csúcsra (ami lehetett volna sokkal jobb is, ha OJ Howard nem sérül le). Ha van lehetőség jó tight endet szerezni, akkor megéri rá nagyobb összegeket áldozni.

4. kalap: S, iDL, LB, RB

A két szék közé esett csoport. Az előző három kalapba került posztokon szereplő játékosoknak alapvetően egy dolguk van, segíteni/megakadályozni a passzjátékot. Az soha nem hátrány, ha a tight endek, elkapók, tackle-ök vagy guardok jól tudnak futáshoz blokkolni, de nem is omlik össze a világ, ha nem annyira (persze vannak olyan rendszerek, ahol ennek nagy szerepe van, de általánosságban ez csak kis extra). Senki nem fog 20 milliót adni egy olyan LT-nek, aki szezononként nyolc sacket és 50 nyomást enged, de zseniálisan takarítja el a linebackereket a futó útjából.

Hasonló a helyzet a védőoldalon: ha egy corner jól szerel és ügyesen megfogja a futást, az nagyon jó, de mindez nem sokat ér, ha 120-as passer ratinggel dobálnak rá. Vegye le az ellenfél elkapóját, aztán a többi már valahogy meg lesz oldva. A pass rushereknél már egy fokkal bonyolultabb a helyzet, a DC-k azért szeretik, ha futás ellen sincs elveszve, de összességében ez sem nagy tragédia. Ki ne akarná a csapatába például Carl Lawsont, Za’Darius Smith-t, Yannick Ngakouét vagy Shaq Barrettet csak azért, mert futás ellen gyengébben teljesítenek?

Az első három kalapba került posztnál tehát nem óriási probléma az egyoldalúság, de a negyedik kalapba került játékosoknál már igen. A linebackerek helyzetéről bővebben írtam, így most a maradék három pozíciót vizsgáljuk meg.

Ahogy az LB-knek, úgy a futóknak, safetyknek és belső falembereknek is az legnagyobb problémájuk, hogy kötelező jelleggel jónak kell lenniük a játék összes elemében. Egy csak futni tudó futó olyan karrierre van ítélve, mint Jordan Howard, míg egy csak elkapásokban használható RB-t csak a harmadik downos szituációknál lehet pályára küldeni. Persze lehet valaki drámaian kiemelkedő, mint Derrick Henry, de még így is elsősorban öt másik ember és a passzjáték veszélyességétől függ a játéka: legyen bármilyen jó Henry és a támadófal, 8-9 emberes boxok ellen nem lehet futni.

Egy futás ellen jó DT-t nem lehet passzjátékoknál a pályán hagyni, míg a korai downoknál vagy a rövidyardos szituációknál le kell kapnod a pehelysúlyú, szituációs belső védőfalembered. Magyarán az edzők nemcsak pihentetés céljából kénytelenek lecserélni a DT-k nagy részét, hanem mert bizonyos esetekben nettó emberhátrányt jelentenek. Természetesen egy Aaron Donald kaliberű jövőbeli Hall of Famer az irányítón kívül bármelyik poszt legjobbjával felveszi a versenyt értékben, de hozzá hasonló játékosból kevés van.

Ahhoz, hogy most az iDL az egyik legjobban fizető poszt legyen, ahhoz egyrészt kellett a Dolphins ostobasága, hogy 19 milliós szerződést adott Ndamukong Suh-nak, majd Aaron Donald berobbanása. Egy pass rushereket is megszégyenítő hatékonysággal teljesítő iDL természetesen óriási értéket képvisel, de az ilyen játékosok rendkívül ritkák, így már a közepes játékosok ára is elszállt (bár a tendenciák alapján egyre bátrabban nyúlnak a DC-k a kisebb termetű, de atletikusabb játékosok felé, akikből a megfelelő képzés után lehet 3. downos játékos). Ettől még egy top 10-15-ös DT nem ér annyit, mint egy top 10-15-ös corner, tight end, iOL, OT, elkapó vagy pass rusher – az abszolút eliten túl nincs túl nagy hatásuk a játékra.

A safetykkel szintén hasonló a helyzet. A tipikus box safetyk már kihaló félben vannak, a csak futás ellen jó játékosok már csak szituációs szerepre számíthatnak. Ugyanakkor a coverage sem minden, egy igazán jó safetynek ma már nemcsak a pálya hátsó harmadában kell megállnia a helyét, hanem nickel vagy dime felállásokban is, emellett a boxban is jól kell teljesítenie, ha mind a három downon pályán akar lenni. Ahogy DT-k esetében, úgy a safetyknél is ritka az olyan játékos, aki a játék minden aspektusában jól tud teljesíteni, egy olyan S-re pedig nem éri meg sokat áldozni, aki praktikusan csak a snapek 30-60 százalékában használható.

Ennek lett az a következménye, hogy a csapatok igyekeznek betárazni különböző típusú linebackerből, safetyből és DT-ből, akiket folyamatosan, szituációtól függően rotálnak. Egy-két top játékos persze kivételt jelent, de ha őket kivesszük a képletből (hisz kevesen vannak), akkor a pénzügyi vagy drafttőkét inkább a 2-3. kalapban szereplő posztokra kell ellőni.

[/ppp_patron_only]