Connect with us

Minden ami NFL

Edzőtábori csaták – AFC North

Az AFC North csoportjával zárjuk az edzőtábori csatákat bemutató sorozatunkat, ahol a legnagyobb versenyek elsősorban a támadófalban zajlanak, de a kezdő irányítón kívül szinte minden poszt előkerül. 

Baltimore Ravens

Mi számít a legnagyobb csatának?

A Ravens kerete alapvetően elég mély, a kezdők jelentős része pedig le van osztva, így nem sok jó csatát találni, már ami nem a roster legvégi helyekért folyik. Ilyen lehet viszont a bal oldali guard pozíció, ahová többen is pályáznak, három versenyzőnek pedig ugyanaz a keresztneve. Tavaly Bradley Bozeman kezdett itt, azonban ő idén bemozog center posztra Matt Skura helyére, így az ő korábbi helye szabadon megszerezhetővé vált.

A “Benek csatájában” a két évvel ezelőtti negyedik körös Ben Powers, a tavalyi negyedik körös Ben Bredeson és az idei harmadik körös Ben Cleveland vesz részt, illetve kívülállóként becsatlakozhat a Broncost, a Chargerst és a Pantherst is megjáró Michael Schofield, habár neki van a legkisebb esélye beverekedni magát a kezdőbe. A támadófal négy pontja kvázi biztosnak tekinthető, egyedül ez az LG, ami kérdéses, de jelen állás szerint talán az újonc Ben Cleveland lehet a favorit. Ő hatalmas méretekkel és kiváló erővel rendelkezik, ellenben nem a legjobb atléta – a főleg power blokkolást használó Ravensben viszont jól működhet.

Hol várható még versengés?

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A támadóknál olyan sok kérdőjel nincsen, főleg a kezdőben. Az elkapóknál Marquise Brown, Sammy Watkins, Rashod Bateman, Devin Duvernay és Tylan Wallace helye biztos a keretben, azonban James Proche és Myles Boykin megküzd a hatodik helyért a rosteren. Illetve Bateman is igyekszik átverekedni magát Watkinson a kételkapós falállások kezdő posztjáért, Wallace pedig Duvernay-n a WR4 helyért. A tight endeknél a harmadik számú hely kiadó (Mark Andrews és Nick Boyle mögött), ahol Josh Oliver a favorit, és megpróbálja őt letaszítani Eli Wolf, Jacob Breeland, Eric Tomlinson és Tony Poljan. Ami még érdekes kérdés, hogy mi lesz az ötödik körös fullback Ben Masonnel, például kap-e szerepet tight endként, vagy esetleg kiszorítja Patrick Ricardot, vagy két fullbacket tart a rosteren a Ravens (ami nagyon szokatlan lenne).

A védőknél leginkább a pass rusherekről lehet beszélni. Ugyan várható a rotálás ezen a poszton, azért mégsem mindegy, ki tud kitűnni a táborban és ki tud nagyobb szerepet kicsikarni magának. Az újonnan megszerzett Justin Houstonnak jó esélyei vannak a kezdőre, de ő például már nem bír végig egy meccset. Ideális esetben az első körös újonc Odafe Oweh lehetne a másik kezdő, de azért nem biztos, hogy egyből meg is tudja kaparintani azt a helyet. Mellettük még a veterán Pernell McPhee, a negyedéves Tyus Bowser és a harmadéves Jaylon Ferguson igyekszik lenyűgözni az edzői stábot. A védőfal belsejében lehet még érdekes verseny a veterán Derek Wolfe és a másodéves Justin Madubuike közt. A safetyknél pedig a roster végi hely(ek)ért lesz csata Jordan Richards, Anthony Levine, Geno Stone és Ar’Darius Washington közt.

Cincinnati Bengals

Mi számít a legnagyobb csatának?

Maradunk a támadófalnál, ugyanis a Bengalsnál is itt van a legnagyobb csata, már ami a kezdő posztokat illeti (no meg a kickereknél és puntereknél, de azért azt mégsem akartam kiemelni). Cincinnatiben mindkét kezdő guard poszt kiadó még, és igazából négyen is pályáznak ezekre a helyekre.

Arra egész jó esély van, hogy bal oldali guardban a veterán Quinton Spain fog kezdeni, aki tavaly nyolc meccsen is ellátta ezt a feladatot. Érdekes volt a tavalyi éve, ugyanis tavasszal 3 éves $15 milliós szerződést kapott a Billstől, azonban a szezon elején lecserélték, majd ki is vágták. Így igazolta le a Bengals, ahol szintén nem játszott jól, de Cincyben nincs is olyan magasra téve a léc a falban. A csapatnál azt remélhetik még, hogy a második körös újonc Jackson Carman megnyeri a táborban a kezdő RG helyet, hiszen nyilván az lenne ideális, ha egyből elég jó lenne erre a szerepre és megállná a helyét a profik közt is. Vele a két évvel ezelőtti negyedik körös Michael Jackson és a veterán Xavier Su’a-Filo versenyez majd, egyik sem épp egy megnyugtató opció Joe Burrow védelmére.

Hol várható még versengés?

tight endeknél lehet még érdekes csata a támadóoldalon, hiszen a tavalyi évet szinte teljesen kihagyó CJ Uzomah visszatér, de a fiatal Drew Sample megpróbálja visszaverni a próbálkozásait és megtartani a kezdőt – plusz ne feledkezzünk el Burrow egyetemi csapattársáról, Thaddeus Mossról sem, mint sötét ló a versenyben. A futóknál a harmadik számú helyért küzd meg a hatodik körös Chris Evans, a draftolatlan Pooka Williams és a harmadéves Trayveon Williams. Az elkapóknál sokan küzdenek a WR5-6 helyekért és ezzel a rosteren maradásért.

A védőfalban a kezdő viszonylag fixnek tekinthető (Hendrickson-Reader-Ogunjobi-Hubbard), de három újonc is szeretne minél inkább bekerülni a rotációba (Joseph Ossai és Cameron Sample a szélen, Tyler Shelvin középen). A linebackereknél is hasonló a helyzet, hiszen Pratt, Wilson és Davis-Gaither a kezdő, azonban a tavalyi hetedik körös Markus Bailey miatt izgatottak az edzők és akár versenyezhet is az egyik posztért, főleg hogy nem épp veretes az előtte álló névsor. A cornerbackeknél elég mély a felhozatal, hiszen tízen vannak várhatóan 6 helyre. A slot mindenképp Mike Hiltoné, a szélen pedig Trae Waynes, Chidobe Awuzie és Darius Phillips küzdhet a két kezdő helyért, illetve Eli Apple helye valószínűsíthető még a keretben, az utolsó helyért viszont öldöklő csata várható.

Ne feledkezzünk meg a speciális egységről sem, hiszen a Bengalsnál a punter és a kicker poszton is verseny van a táborban. Előbbiért a tavalyi kezdő Kevin Hubert és a draftolatlan Drue Cashman versenyez, utóbbiért pedig a tavalyi kezdő Austin Seibert és az ötödik körös Evan McPhearson vív meg egymással. Szerintem Hubert és McPhearson lesz a befutó.

Cleveland Browns

Mi számít a legnagyobb csatának?

Na most végre hozok egy igazi egy-az-egy-elleni csatát, ez pedig a második számú cornerback posztért fog menni a harmadéves, korábbi második körös Greedy Williams és az első körös újonc Greg Newsome közt.

Williams mutatott szép dolgokat újoncként, de azért inkább egy tipikus rögös út volt a rookie szezonja, tavaly pedig egy sérülés miatt az egész évet ki kellett hagynia. Épp ezért sokan leírták, azonban nem kéne még, mert tehetséges prospect volt. Kiváló méretekkel rendelkezik (ami egyébként kell is az alacsonyabb Denzel Ward túloldalára) és atletikus is – a technikáján kellene javítani leginkább.

Newsome az első kör végén érkezett idén, kicsit vékonyka a felépítése és nem is túl magas, azonban rendkívül könnyed a mozgása, kiváló a lábmunkája, ami sokat segít coverage-ben. Elsőévesként viszont nagyon nehéz érvényesülni a ligában CB poszton, szóval egyáltalán nem biztos, hogy rögtön jobb játékra lenne képes, mint Williams.

A táborban és az előszezonban lemeccselik majd egymás közt a kezdőt, vélhetően teljesen nyílt lesz a csata kettejük közt.

Hol várható még versengés?

Támadóoldalon a kezdők igazából le vannak osztva, egy fél kivétel lehet, ami a harmadik számú elkapó kiléte (a Browns esetében azért csak fél, mert a legkevesebb háromelkapós felállást használták tavaly a ligában). Itt a harmadik körös Anthony Schwartz, a tavalyi hatodik körös Donovan Peoples-Jones, a veterán Rashard Higgins és KhaDarel Hodge vetélkedik. A tight endeknél lehet egy kis verseny, hogy Austin Hooper, David Njoku és Harrison Bryant mekkora szerepet is kapjon pontosan a támadósorban. A harmadik számú futó poszt is kiadó, az újonc Demetric Felton és a harmadéves D’Ernest Johnson küzd ezért. A falban csak a csere posztokért és ezzel együtt a rosteren maradásért küzdenek páran, a kezdő egyértelmű.

A védelemben a cornerback mellett is sok helyen lesznek csaták. A John Johnson melletti kezdő safety posztért vitézkedhet a tavalyi kezdő Ronnie Harrison és az újonc szezonját sérülés miatt kihagyó, de tavaly második körben draftolt Grant Delpit. A védőfalban is érdekes a helyzet, középen elég telített a poszt (illetve szélen is lehet csatázni a negyedik DE helyért). Ott van a tavaly megszerzett, de opt outoló Andrew Billings, a most igazolt Malik Jackson, a tavaly draftolt Jordan Elliott, az idén draftolt Tommy Togiai, két veterán Sheldon Day és Damion Square, plusz a problémás, de tehetséges Malik McDowell és az idei draftolatlan, de egész magas aláírási bónuszt kapó Marvin Wilson is. Az első négy játékos helye szinte biztos, mögöttük lehet csatázni még egy, nagyon maximum kettő helyért.

A linebackereknél is elég kaotikus a helyzet. Tavaly ez volt a csapat leggyengébb pontja (és talán még most is az), így érkezett Anthony Walker a piacról, majd Jeremiah Owusu-Koramoah és Tony Fields a draftról. De az utóbbi két évben is több picket ellőttek ide, mint Jacob Phillips, Sione Takitaki és Mack Wilson, plusz ott van még a veterán Malcolm Smith. Na itt tegyen igazságot az ember.

Emeljük ki a rúgóversenyt is, Cody Parkey és Chase McLaughlin küzd majd meg a keretben maradásért és ezzel együtt a kezdőért.

Pittsburgh Steelers

Mi számít a legnagyobb csatának?

Kis kitérő után visszatérünk a támadófalhoz, ahol több kérdőjel is van. Olyan szempontból is, hogy nagyjából minden egyes játékosnál felvetődhetnek kérdőjelek, hogy mennyire állja meg a helyét a kezdőben, de emellett nem mindenki helye biztos a legjobb ötösben. A tábor kezdete előtt egy ilyen várható kezdőt vizionáltunk:

  • LT: Chukwuma Okorafor
  • LG: Kevin Dotson
  • C: Kendrick Green
  • RG: Trai Turner
  • RT: Zach Banner

Okoraforról nem tudjuk, hogy a bal szélen mire képes, Bannerről hogy ACL-szakadásból visszatérve milyen formában van, Green harmadik körös újonc és még sosem játszott full-time centerként (egyetemen 330 snapje volt középen, guardban viszont közel 2000), Turner a tavalyi szezonban botrányosan gyenge volt, Dotson pedig úgy tűnik már ki is szorult a kezdőből és a helyét a korábbi draftolatlan Rashaad Coward vette át, aki szintén inkább csak gyenge teljesítményt tett le az asztalra Chicagóban.

Na de a csatákra rátérve: Okoraforral a negyedik körös újonc Dan Moore versenyezhet, Greennel a korábbi draftolatlan, eddig 300 profi snappel rendelkező JC Hassenauer és a veterán BJ Finney vívhat meg a kezdőért, Bannerrel pedig a tavasszal a Buccaneerstől megszerzett Joe Haeg, bár talán neki lehet a legkisebb esélye.

Hol várható még versengés?

A harmadik számú QB posztért Dwayne Haskins és Joshua Dobbs vívhat meg, a cserefutó szerepkörért Benny Snell és Kalen Ballage csatázik (Anthony McFarland helye talán biztos a keretben change-of-pace backként), de az is érdekes kérdés, hogy az újonc Pat Freiermuth át tudja-e venni már a szezon elejére a kezdő tight end posztot Eric Ebrontól, vagy csak a szezon közben / végén. Az elkapóknál az első négy hely tiszta (ha Washington marad és nem cserélik el), a rosteren maradásért lehet küzdeni a fiataloknak.

A védőknél a legnagyobb csata a harmadik számú cornerback posztért zajlik. Joe Haden és Cam Sutton helye biztos a kezdőben, mellettük a két évvel ezelőtti harmadik körös Justin Layne, a tavalyi draftolatlan James Pierre és a tavalyi hatodik körös Antoine Brooks versenyez, közülük pedig Pierre tűnik a befutónak. Érdekes kérdés az is, hogyan osztozik majd a snapeken a pass rusherek közt Alex Highsmith és Melvin Ingram.

Emellett kiadó a csere free safety poszt is Minkah Fitzpatrick mögött, ráadásul igazán jó jelölt nincs is ide, így akár egy trade is elképelhető, vagy méginkább a kivágások után orvosolhatják ezt. A linebackereknél Vince Williams visszavonulása nem tett jót a helyzetnek, így a cikk megírásakor még azt írtam, hogy elképzelhető egy veterán igazolás/csere, és ez meg is történt. Így visszaállt a rend és Robert Spillane csak csere lesz, a maradék roster helyekért pedig a Marcus Allen, Ulysees Gilbert, Buddy Johnson trió küzdhet meg egymással.

Elméletben a puntereknél is verseny van a veterán Joe Berry és az újonc Pressley Harvin közt, de meglepő lenne, ha nem utóbbi kerekedne felül, ráadásul a táborban és a Hall of Fame meccsen is kiváló volt.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!