Nemet mondott Nick Sabannak, soha nem focizott az egyetemben, mégis elég volt egyetlen próbajáték, hogy a Chargers ne engedje el szerződés nélkül. Draftolatlanként 16 évet töltött a ligában és minden idők egyik legjobbjaként vonult vissza. Bemutatjuk a legendás Antonio Gatest.
Gates 1980 júniusában született Detroitban. Már gyerekként hatalmas bizonyítási vágy égett benne, az volt az álma, hogy valamiben ő legyen a legjobb a világon. Ennek érdekében kosarazott, atletizált és persze focizott is, a tehetsége révén pedig sorra érkeztek a kosárlabda és futball ösztöndíjak. A fiatal játékos ugyanakkor nem akart választani, így végül a Michigan State mellett döntött, ahol nemcsak garantáltak neki egy helyet a kosárcsapatban, de egy bizonyos Nick Saban kezei alatt futballozhatott.
Az álomösztöndíj ugyanakkor hamar rémálommá vált. Első évében nem tudta kiharcolni magának a helyet a focicsapatban, így pedig nem is nagyon akart ezzel tovább foglalkozni, egyre inkább a kosárlabdát részesítette előnyben. Ez nem igazán tetszett Sabannak, mondván, hogy eltereli a figyelmét a fociról és a csapatról, és válaszút elé állította a fiatal tehetséget. A vége az lett, hogy inkább iskolát váltott és második évét már az Eastern Michiganen kezdte el.
A váltás úgy tűnt, hogy bevált, mert nyugodtan tudott a kosárlabdára koncentrálni, cserébe viszont a tanulásra nem szánt elég időt. Emiatt ismét iskolaváltásra került a sor, és egészen Kaliforniáig ment a csendért és nyugalomért. Ez a kaland is csak egy rövidke évig tartott, majd utolsó két egyetemi évét már a Kent State-en nyomta le. Itt viszont már teljesítenie is sikerült, 54-16-os mérleget ért el a csapattal, a 44-es mezszámát pedig az iskola 2010-ben visszavonultatta (bár ez jó eséllyel inkább a későbbi NFL-es pályafutásának volt köszönhető).
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A kosárpályáról az NFL rájátszásba
A rendhagyó egyetemi karrierje után úgy tűnt, hogy két szék közé esik. Az NBA csapatok szerint nem igazán volt meg benne az, ami egy profi kosárlabda játékoshoz kell, és hasonlóan vélekedtek az NFL-es szakértők is. Gates ugyanakkor saját magának be akarta bizonyítani, hogy maradt még benne a focitehetségéből, és 2003 nyarán úgy döntött, hogy több csapatot is meglátogat, hátha sikerül valakit meggyőzni. Végül nem kellett sokat utazgatnia, ugyanis az első megállója San Diegóba vezetett, ahonnan nem engedték el őt szerződés nélkül.
Első évében felemásan teljesített, 24 elkapásból 389 yardot és két TD-t csinált. A csapatnak is elég gyenge éve volt a 4-12-es buktával, pedig ekkor egy bizonyos Drew Brees volt a kezdő a csapatnál. A második idényére azonban annyira összeszokott Breesszel, hogy az irányító 3159 yardjátból és 27 TD-jéből 964 yardot és 13 TD-t ő jegyzett, utóbbi ráadásul ekkor rekord volt egy tight endtől.
2005-ben volt Gates fiatal éveinek legjobb szezonja, 89 elkapásból 1,101 yardot és 10 TD-t szerzett mindössze 15 mérkőzés alatt, majd a következő négy-öt évben is hozta az elit játékot, immáron Philip Riversszel (2004 és 2009 között 5834 yardot és 57 TD-t szerzett, nem nagyon volt nála jobb a poszton). Ez idő alatt folyamatosak voltak a rájátszásrészvételek, 2007-ben pedig egyenesen az AFC döntőig menetelt a csapat, csak hát ott volt a legendás veretlen Patriots.
“Az a meccs a mai napig kísért engem, mert azután sose jutottunk el újra az AFC döntőig. Akkoriban rutinszerűnek gondoltam, hogy rájátszásba kerülünk, de még nagyon fiatal voltam. Évekkel később visszagondolni erre eléggé elcsüggeszti az embert”
– mesélte Gates egy 2020-as interjúban arról az emlékezetes 21-12-re végződő találkozóról.
A halandó harcos
A teljesítményére egészen a karrierje végéig nem lehetett panasz, pedig a sors nem könnyítette meg az életét. 2008-ban egy nagyon kellemetlen lábujjsérülése volt, bár így is 704 yardot és nyolc TD-t tett a közösbe, és 2009-ben sem volt 100 százalékos, mégis 1157 yardot és nyolc TD-t szerzett.
2010-ben jött el végül a töréspont, amikor a lábujj gond mellé egy bokaficamot és egy súlyosabb sérülést is összeszedett, a talpában ugyanis elszakadt az egyik szalag. Mindössze 10 meccsen vett részt, ráadásul a felépülési idő sokkal tovább tartott a vártnál, így a 2011-es évben sem vett részt minden meccsen.
“Nagyon fáj, hogy őszinte legyek. Nem igazán tudom szavakba foglalni, menyire fáj, de ahhoz hasonló, mint amikor forró késsel döfködik a talpadat.”
– nyilatkozta Gates a talpsérülése kapcsán.
2011-től kezdve a tight end teljesítménye egy gyengébb szinten stagnált, ami a korát és a lábában lévő soha nem múló fájdalmat tekintve annyira nem volt meglepő. Mindennek ellenére szorgosan gyűjtötte a yardokat és a TD-ket, és hogy bőven 30 fölött is felszínen tudjon maradni, még némi huncutságra is hajlandó volt: 2015-ben tiltott szereket használt, és bár szerinte véletlen baleset történt, elfogadta az ezért kapott négymeccses eltiltást.
“12 éves NFL pályafutásom alatt óriási büszkeséggel tölt el, hogy fenntartottam az NFL tisztességét és mindazt, ami ezzel jár. Extrém módon és teljeskörűen foglalkoztam a testemmel, és éppen ezért szánt szándékkal sosem juttattam volna a szervezetembe olyan anyagot, amivel sértem a liga szabályzatát. Felelős vagyok magamért és azért, amit tettem. Mindig hittem abban, hogy az ilyen esetben nem kifogás a szerrel kapcsolatos tudatlanság, és ezért teljes felelősséget vállalok azért, ami történt”
Ezzel együtt utolsó két éve elég komikusan alakult. Mindenki látta, hogy Gates kezd egy kicsit öreg lenni, a Chargers pedig már az utódlást is megkezdte Hunter Henry ledraftolásával. Úgy tűnt, hogy a 2017-es idény lesz az utolsó a Chargersnél, ami elég egyéni szempontból még úgy is szépen sikerült, hogy karrierje legrosszabb idényét hozta: megszerezte ugyanis a 112. TD-jét, amivel abszolút csúcstartó lett a poszton.
A történet azonban itt nem ért véget, ugyanis a 2018-as szezon elején Henry lesérült, és egy utolsó rodeóra még visszatért, hogy további 333 yarddal és két TD-vel gazdagítsa az önéletrajzát. Végül 2020-ban jelentette be a visszavonulását: 955 elkapás, 11 841 yard, 116 TD, öt All-Pro cím és nyolc Pro Bowl került a neve mellé, illetve beválasztották a 2000-es évek álomcsapatába. A Hall of Fame-ben találkozunk.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- A Vikings simán, a Falcons szenvedve nyert
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 15. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 15 forduló után
Legutóbbi hozzászólások
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Cseh Tibor on A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- Ragi on Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- Kopi3.14 on Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél