Sam Darnoldnak ismét rémálmai lehetnek a Patriots védelmétől, két vereség után újra nyert a Chargers, a Falcons most a chokerkedést is megúszta a csoportrivális ellen, a Giants pedig egy nagyon furcsa meccsen tudott győzni.
New England Patriots @ Carolina Panthers 24 – 6
Sam Darnold eddig 3 meccset játszott a Patriots ellen, és mindegyik egy rémálom volt a számára. Ez a meccs sem volt kivétel, egyedül a mezének színe változott meg. Már nagyon hamar kiderült, a Panthers offense tehetetlen a Patriots védelem ellen. Mac Jones kétszer is elvesztette a labdát (fumble+INT), ráadásul saját térfélen, így ott volt a lehetőség Darnold előtt, hogy bizonyítson a kétkedőknek. Viszont hiába támadhatott jó pozícióból a Panthers, alig pár yardot tudott haladni, így csak mezőnygólokat sikerült rúgni.
Ezzel szemben a Patriotsnál 2 turnoverre 2 TD drive jutott. Jones hamar elfelejtette az INT-jét (amit Stephon Gilmore halászott le), és közvetlenül utána összehozott egy hibátlan támadást. Főleg harmadik kísérletekre tudott varázsolni, és a végén Hunter Henrynek adott TD passzával 14-6-ra módosította az eredményt a félidő előtt.
Mac Jones throws a strike to @Hunter_Henry84 for a @Patriots TD! #ForeverNE
📺: #NEvsCAR on CBS
📱: NFL app pic.twitter.com/tBhnk7ugM1— NFL (@NFL) November 7, 2021
A nagyszünet alatt Darnoldnak esélye lett volna összeszedni magát, de a második félidő totális összeomlást hozott magával. Előbb jött egy sima 3&out, majd 3 drive, mikor azt tette, amihez a legjobban ért: a Patriots védőinek dobja a labdát. Előbb J.C. Jacksont találta meg, aki 88 yardos pick6-et szerzett, aztán Jamie Collins kezébe hajította a labdát (bár ez inkább a védőtől volt egy bravúr), majd ismételten Jacksonnak sikerült odadobnia a labdát.
J.C. JACKSON WILL TAKE THAT 88 YARDS TO THE HOUSE! #ForeverNE
📺: #NEvsCAR on CBS
📱: NFL app pic.twitter.com/jpx2XlRZ0D— NFL (@NFL) November 7, 2021
3 drive, 3 INT. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt, a Panthers ezen a meccsen nem fog nyerni, és még az is kérdés, TD-t fog-e szerezni. Végül nem sikerült, a 3. INT-nél volt ehhez a legközelebb, mikor Jackson a célterületen húzta le Darnold passzát. Ezután már csak egy turnover on downs jött össze, a Patriots védelem végigdominálta a Panthers offense-t.
A vendégek támadói egy átlagos napot tudtak maguk mögött, a második félidőt lényegében átaludhatták. A 3. negyedben alig láttak pályát, hiszen egy hosszú Panthers drive után jött egy pick6 majd egy újabb hosszú drive. A 4. negyedben pedig már minden eldőlt, csupán az órát kellett lefuttatni. Ez egyben azt is eredményezte, hogy Mac Jones egy-két rövid átadást leszámítva csak a handoffokat adogatta, így még 150 passzolt yard sem jött össze neki. Viszont nem is volt rá szükség, a Stevenson-Bolden-Harris futóhármas bőven termelte a yardokat (hárman közösen 146 yardig jutottak), az óra futott, azt pedig mindenki sejtette, hogy a Panthers offense nem fog pontot szerezni. Csupán arra kellett figyelni, nehogy megint eladja a labdát, és ezt a feladatot tökéletesen végre is hajtotta.
A Patriots a vártnál sokkal simábban nyert, és továbbra is harcban van az egyik playoff helyért. A Panthersnél pedig most már tényleg fel lehet tenni a kérdést, tényleg Darnolddal van a legnagyobb esély a rájátszásra?
(jarred)
Los Angeles Chargers @ Philadephia Eagles 27 – 24
Meglepően szoros és színvonalas meccset játszott a két csapat, igaz nem így indult a találkozó. Az Eagles azonnal puntolt, ami olyan jól sikerült, hogy a Chargers egy yardról indulhatott. Herbertet azonban ez nem ijesztette meg, simán végigment 98 yardon keresztül az Eagles védelmén. Az utolsó 1 yardnál azonban valami megakadt, és hiába próbálkozott a Chargers négyszer is, végül nem sikerült bejutni a célterületre. A következő drive-ból azonban már sikerült összehozni a TD-t, de eddigre már az Eagles támadói is összeszedték magukat, és Hurts is összehozta a maga TD drive-ját. Erre még érkezett egy hosszú 7 perces FG drive is, így a nagyszünetre 10-7-es Eagles vezetéssel vonultak a felek.
Jordan Howard finds the end zone for the second straight week! #FlyEaglesFly
📺: #LACvsPHI on CBS
📱: NFL app pic.twitter.com/p3QK5ol1Oi— NFL (@NFL) November 7, 2021
A második félidőben aztán elindult az adok-kapok. Előbb a Chargers egyenlített, majd Herbert megtalálta Donald Parhamet a célterületen belül (viszont ápolva a Chargers hagyományokat az extra kimaradt). Erre azonnal válaszolt az Eagles, és Kenneth Gainwell 1 yardos TD-jével vette vissza a vezetést.
Látva, hogy a védelem nem tud mit kezdeni az Eagles futásaival, a Chargers megpróbált lassan haladva TD-t szerezni, és bár párszor megakadt a drive, Herbertnek mindig sikerült megoldania. A TD-t is ő maga szerezte meg, mikor lábon indult el, és befutott a célterületre.
Herbert keeps it himself! @Chargers re-take the lead. #BoltUp
📺: #LACvsPHI on CBS
📱: NFL app pic.twitter.com/mVwOwDu1BW— NFL (@NFL) November 7, 2021
A sikeres kétpontos után 7 pont lett a különbség a két csapat között, amire a Chargersnek szüksége is volt, mert a defense ismételten képtelen volt megállítani Hurtsöt. Az Eagles irányítója többször is látszólag vesztett helyzeteket oldott meg, és a Devonta Smith-nek adott 28 yardos TD passzával összejött az egyenlítés.
Az órán ekkor 6 perc volt, ami még bőven elég volt egy újabb Eagles drive-ra, ha a Chargers pontot szerezne. Staley is érezte ezt, és megpróbálta elkerülni a hosszabbítást, így egy lassú, óraölő drive-ot próbált meg végigvinni. Ez a drive többször is elbukhatott volna, kétszer is 4. kísérletnek kellett nekimennie a Chargersnek, de végül sikerült mindkettőt megoldani. A második ilyen 4th down volt talán a legfurcsább, ugyanis a Chargers az ellenfele 28 yardosán volt. Innen 46 yardos mezőnygólt lehetett volna rúgni, de Staley jobban bízott a támadósorában mint a rúgójában, így nekiment, Herbert pedig egy QB sneakkel megtette a hiányzó 1 yardot.
Végül 6 másodperccel a vége előtt a Chargers eljutott az Eagles 11 yardjáig, ahonnan Hopkins egy 29 yardos mezőnygólt rúghatott. Valószínűleg egyetlen Chargers szurkoló sem volt nyugodt a rúgás pillanatában, de Hopkins könnyedén berúgta, és ezzel nyert a vendéggárda.
Dustin Hopkins gives the @Chargers the lead with :02 left! #BoltUp pic.twitter.com/nGhzDZ3M12
— NFL (@NFL) November 7, 2021
A Chargers szorosan ugyan, de behúzta ezt a meccset, köszönhetően annak, hogy Herbert újra megtalálta az MVP formáját. 38 passzából 32 sikeres volt 356 yardért és 2 TD-ért (illetve volt egy futott TD is). Igaz, ehhez az Eagles defense bőségesen asszisztált, a legtöbb esetben üres elkapókat kellett eltalálnia.
A túloldalon elsősorban a futójáték működött, összesen 176 yardot tudtak megtenni földön, ez 14 yarddal volt több, mint amennyit a levegőben haladtak. Hurts nem hibázott (legfeljebb kihagyott lehetőségei voltak), és ha kap a végén egy percet valószínűleg összehozott volna egy hosszabbítást. Viszont a Chargers merész, de lassú drive-ja elvette tőle ezt a lehetőséget, így végül egy szoros vereséggel kellett beérnie.
(jarred)
Atlanta Falcons @ New Orleans Saints 27-25
Azok után, hogy a Saints legyőzte a címvédő Bucsot, sikerült kikapnia a Falconstól. Mondhatnánk, hogy ehhez csak egy Trevor Siemian kellett, de pont nem rajta múlt.
A New Orleans összességében egy elég jó kerettel rendelkező csapat, ami annak köszönhetően tud erőn felül teljesíteni egy top 20-as QB nélkül is, hogy remek edzői stábja van. A gameplan most is remek volt, de ez nem elég: mint minden nem domináns, csak jó csapatnak, a győzelemhez az kell, hogy minimális legyen a hibák mennyisége. Ez most nagyon nem volt meg, csak az első másfél negyedben volt vagy öt dropja a Saints elkapóinak, így pedig ez a csapat képtelen haladni (pedig a Falcons védelem nem sok mindent csinált).
Cordarrelle Patterson managed to stay inbounds after making this catch 😳
(via @NFL)pic.twitter.com/BFDjJdz9Uh
— Bleacher Report (@BleacherReport) November 7, 2021
A Saints a rengeteg egyéni hiba miatt a harmadik negyed végéig csak hat pontot szerzett, 24-6-ra is vezetett a Falcons. Ezután talán ki is engedett egy kicsit az Atlanta, egymás után három TD-drive-ot vezetett a Saints és átvette a vezetést. Siemian jól osztogatott, végül 249 yardot és két TD-t szerzett és 1 perc 1 másodperccel a meccs vége előtt 25-24-re vezetett a hazai csapat. Tekintve, hogy Alvin Kamara volt a legjobb célpontja és vagy 100 yardnyi passzát elejtették, ez egész jó teljesítmény.
A meccset így – ahogy a Bucs ellen is – a védelemnek kellett volna megnyernie, de az egész meccsen szenvedett az egység. A futást ugyan szépen megfogta a D (25 futásból 34 yard), de Matt Ryanen nem nagyon volt nyomás, és ami nagyobb probléma, hogy nem sikerült az Atlanta egyszemélyes támadógépezetéből felkészülni és levenni a pályáról. Mert mondjuk ki: a korábbi első körös bust Cordarrelle Patterson megújult a Falconsban, ezúttal 6 elkapással és 126 yarddal vette ki a győzelemből a részét, az egyik elkapása ráadásul 64 yardos volt és 1 perccel a meccs vége előtt született egypontos hátrányban.
(renningan)
Las Vegas Raiders @ New York Giants 16 – 23
Talán még a Giants sem tudja, hogyan sikerült nyerni, de a lényegen ez nem változtat: egy újabb őrült, rengeteg hibával tarkított találkozó, ahol az esélyesebb kikapott.
Mindkét csapat TD-vel kezdte a meccset, majd egy puntváltás után jött a szokásos Daniel Jones fumble, amiből 10-7-re növelte az előnyét a Raiders. Az első félidő végéig nem sok minden történt, mindkét csapat szerzett egy mezőnygólt, így 13-10-es vendég vezetéssel mentek pihenni a csapatot.
A második félidőben aztán a feje tetejére állt minden a Raidersnél: öt támadásból kettő INT-vel ért véget (az egyikből pick-six lett), egy fumble-lel, az egyik egy kihagyott 25 yardos mezőnygóllal, illetve volt egy sikeres FG-drive. Eközben a Giants offense mindössze két mezőnygól drive-ra volt képes, de ez is elég volt ahhoz, hogy nemcsak megfordítsa az állást, de viszonylag nyugisan be is húzza a találkozót (nem nagyon érződött, hogy a Raiders fordíthat a 2. félidőben).
Hogy mi volt a probléma a Raidersnél, nehéz megmondani. Működött a futójáték, a Giants védelme nem sok nyomást generált, miközben a vendég defense jól limitálta Daniel Jonest. Ez normál körülmények között elég szokott lenni a Raidersnek, de valamiért mintha fejben nem lettek volna ott a támadók (talán Henry Ruggs esete zavarta meg a koncentrációt).
🎥 PICK SIX ! @mckinney15__ intercepte Derek Carr et marque un TD ! #TogetherBlue
📺 @beinsports_FR 4 #NFLextra
💻 NFL Game Pass pic.twitter.com/GJuPYO6OM9— NFL France (@NFLFrance) November 7, 2021
A Giants védelme a kevés engedett pont ellenére nem volt igazán jó, a három nagy játékon kívül nem igazán dominált. Josh Jacobs 5,8 yardos átlaggal futott, Kenyan Drake 7,5 yardossal, ketten együtt 20 futásból 106 yardot szereztek. A passzvédelem sem volt ideális, Carron nem volt különösebben nagy a nyomás, de amolyan Bill Belichickesen hagyták, hadd verjék meg magukat a Las Vegas-iak.
A támadók meg állítólag ott voltak a pályán. Devontae Booker elég jól futott, majdnem 100 yardig jutott, de a Daniel Jones fémjelezte passzjáték 110 yardig és egy TD-ig jutott. Az a TD-passz szép volt, de azt leszámítva Jonesnak nem nagyon volt értékelhető megmozdulása. A visszatérő Kenny Golladay is teljesen súlytalan volt, ahogy a 259 total yard is.
Daniel Jones ➡️ Evan Engram for a 30-yard score 😤#TogetherBlue
— TWSN (@TWSN___) November 7, 2021
(renningan)
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A Panthersnél szerintem feltették a kérdést. Darnolddal van a legnagyobb esélyünk egy jó draftpozícióra?
De most hogy leírtam, eszembe jutott, hogy tényleg a pickre mennek, amit majd postáznak Houstonba Watsonért. #science :)
Hihetetlen hogy a nagyobb csapatok ellen jòl teljesitünk (Packers, Bucs, vagy akàr Patriots) de egy Giants vagy Falcons ellen meg nyeli a secondary a yardokat…..
Ez alapjàn a hètvègèn elverjük a Titanst ès jövőhèten kikapunk az Eagles-töl……. :D
a Jets is megverte a Titanst, az Eaglesnek meg csak arra az egy meccsre fog minden összeállni, ez már csak ilyen
“de Matt Ryanen nem nagyon volt nyomás,”
Józsi ezt remélem nem gondoltad komolyan.
egyébként 34 futott yard mellé 343 passzolt yard jutott, én nem tudom, hogy láttam-e 10-szeres különbséget ebbe az irányba valaha