A Saints az egész idényre elveszítette Jameis Winstont, de a csapat Sean Payton nyilatkozatai alapján egyelőre nem keres külsős irányítót. Ennek ellenére Philip Rivers a Los Angeles Timesnak jelezte: ha a New Orleans megkeresné, akkor meghallgatná őket és érdekelné a dolog.
Rivers a 2020-as szezon után vonult vissza. 17 évet húzott le az NFL-ben, 244 meccsen játszott, ebből az utolsó 240-en zsinórban végig kezdő volt, ami Brett Favre mögött a második leghosszabb sorozat. A karrierjét 63 440 passzolt yarddal és 421 passzolt TD-vel fejezte be, mindkettő az ötödik helyre elég az NFL örökranglistáján. Az egyetlen hiánycikk az önéletrajzában a bajnoki gyűrű, ugyanis a Chargersszel és a Coltsszal sem tudott még csak eljutni sem a Super Bowlba, de úgy tűnik, még nem tett le teljesen erről az álmáról.
A Saintsnek jelenleg három irányítója van a rosteren: Trevor Siemian, aki pótolta Winstont a sérülése után, az agyrázkódással küzdő Taysom Hill és az újonc Ian Book.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Történelmi teljesítmény a Ravens és a Cowboys speciális egységében is
- Hosszabbított safetyjével a Browns
- Justin Fields Cam Newton és Lamar Jackson nyomdokaiban
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyett 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
Legutóbbi hozzászólások