Connect with us

Érdekességek

Minden hazai csapat favorit a divisional körben is

A wild card körben minden hazai csapat favorit volt, és hatból öt hozta is a papírformát. Most a divisional körben is minden meccsen a magasabban kiemelt csapat az esélyes a fogadóirodák szerint.

Az NFC első kiemeltje, azaz a Packers a legnagyobb favorit a héten, 5,5 pontos spreaddel nyitott, azóta pedig 6 pontosra nőtt ez, talán Jimmy Garoppolo kisebb sérülésének is köszönhetően, vagy csak egyszerűen a fogadók még így is a pihenőhétről érkező Rodgerséket látták a jobb opciónak. Mindeközben az AFC első kiemeltje, azaz a Titans csak 3,5 pontos esélyes, ami a 2017-es, végül Super Bowlt nyerő Eagles óta a legalacsonyabb spread egy első kiemelttől – Mike Vrabel egyébként nem kapott még ki 8+ napos pihenés után karrierje során.

A Buccaneers 2,5 pontos favoritként nyitott, ez pedig már felment 3-ra a legtöbb helyen, tehát a fogadók Bradyékre tették eddig a pénzüket. A hétvége utolsó meccse talán a legjobban várt is egyben, a Chiefs 2,5 pontos esélyesként nyitott a Bills ellen, de ez a szám már csak 1,5 a legtöbb helyen.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!