Tom Brady impozáns karrierjét vizsgálgatva könnyű lenne degradálni az eredményeit. Hisz ha valaki ennyire sikeres, akkor óhatatlanul felmerül a gondolat, hogy egyszerűen csak beleült a tutiba, ha rosszmájúak akarunk lenni, akkor csalással is vádolhatnánk vagy mondhatnánk simán azt, hogy nem volt ellenfele. Sok utálója az előbbi két opciót bőségesen használja is, de azt senki nem mondhatja, hogy nem volt méltó ellenfele – egy olyan nemezis, aki sok tekintetben teljesen más, mint ő, de mégis minden téren felnőtt hozzá és folyamatosan arra kényszerítette, hogy átlépje a saját határait és évről-évre magasabb szintre emelje a játékát. Nem volt még ilyen rivalizálás az NFL történetében!
Brady kezdő karrierje első négy szezonjában háromszor jutott be a rájátszásba a Patriotsszal és ugyanennyiszer nyerte meg a Super Bowlt. 9-0-s mérlege volt a rájátszásban, sőt 2005-ben is nyert egy meccset, így az első veresége 10 győzelem után jött. Eközben az alapszakasz-mérlegére sem lehetett panasz, az 58-18-as győzelmi mutatója természetesen a legjobb volt a ligában. Mindezt ráadásul úgy érte el, hogy a Coltsban ott játszott Peyton Manning.
Ennél jobb rivalizálást elképzelni sem lehetett volna. Adott volt a futball családból származó, az egyetemen félistenként kezelt, 1/1-es szupertehetség és a 6. körös srác, aki igazából a kutyának sem kellett, de mégis extrém sikeres lett nagyon rövid idő alatt. Arról nem is beszélve, hogy az egymás elleni párharcokat is Brady nyerte: a 2005-ös szezonig 6-0 volt a Patriots irányítójának a mérlege az addigra kétszeres MVP Manning ellen, ráadásul egyszer a divíziós körben, egyszer pedig az AFC-döntőben ütötte ki a Coltsot.
Reálisan nézve ekkoriban túlzás volt rivalizálásról beszélni. Brady jött, látott és mindig győzött, az pedig üres lózungnak tűnt, hogy Manning kell az alapszakaszba, TB12 pedig a rájátszásba. A futballvilág és Brady örökségének szerencséjére azonban a helyzet 2005-ben megváltozott, és olyat láthatott a közönség, amit soha nem fog elfelejteni.