Hosszú évek óta nem láttunk akkora tehetséget safety pozícióban, mint amilyen idén fog jönni Kyle Hamilton személyében. Egy modernkori védő, aki az idei class egyik, ha nem a legtehetségesebb játékosa, egy olyan prospect, aki köré nagyon izgalmas védelmet lehet építeni. Nem túlzás azt állítani, hogy érkezik egy új Derwin James, aki forradalmasítja majd a posztját!
Háttér
Hamilton középiskolai karrierjét a Marist Schoolban, Georgia államban folytatta, ahol nem csak a környék, de az egész ország egyik legmagasabban jegyzett safety recruitja volt a 247 Sports értékelései szerint. Hogy mennyire volt telített a 2019-es class ezen a poszton, azt jól mutatja, hogy a portál értékelései szerint Hamiltont csak Daxton Hill, Jordan Battle, Lewis Cine és Nick Cross előzte meg. Tehetségét felismerve rengeteg nagynevű program állt előtte kérőként, de ő mindössze egyetlen csapattal foglalkozott komolyabban, az pedig a Notre Dame volt. Az egyetem akkori védőkoordinátora Clark Lea volt, akivel már az első pillanattól fogva nagyon jó viszonyt ápolt a játékos és családja is, kevés kétség volt afelől, hol fog majd pallérozódni.
Már freshmanként komoly elvárásoknak kellett megfelelnie, hiszen óriási csinnadratta övezte már akkor is a karakterét, hiszen sokan kételkedtek, hogy ilyen testi adottságokkal, méretekkel, mennyire lesz majd jó mélységi safety az egyetemen. Nagyon hamar rácáfolt a kétkedőkre és már első évében bizonyította, hogy mennyire stabil játékos, még annak ellenére is, hogy Alohi Gilman és Jalen Elliott számított eleinte kezdőnek a posztján. Másodévesként, teljes értékű kezdőként robbantott igazit, az ország egyik legsokoldalúbb és legkülönlegesebb védőjévé nőtte ki magát, aki 100+ snapet töltött a slotban, a boxban és mélyen egyaránt. Sokan várták, hogyan fog majd teljesíteni azok után, hogy Lea elfogadta a Vanderbilt vezetőedzői posztját, de 2021-es teljesítménye Marcus Freeman irányítása alatt sem esett vissza, csupán a térdsérülése volt az, ami némi keserű szájízt hagyott maga után. Utolsó szezonját mindössze hét meccsel fejezte be, majd 2021 decemberében bejelentette, hogy kihagyja senior évét és jelentkezik a 2022-es NFL Draftra.
Erősségek
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Fizikai adottságok
Az első dolog, amit meg lehet jegyezni Hamilton kapcsán, mikor odakapcsolunk egy-egy felvételre az egyetemi snapjeiből, hogy mekkora termetű játékos. Azonnal észre lehet venni a pálya hátsó részein, gyakorlatilag kiugrik a képernyőről már azelőtt, mielőtt elindulna a játék. A 198 cm-es magasságával (6’4) és 100 kg-os (220 font) testtömegével egészen különlegesnek számít a safety poszton, amit az alábbi spider chart jobb felső részéről tökéletesen le lehet olvasni. Nagyon nehezen lehet csak nála nagyobb termetű atlétát találni ezen a poszton, de nem csak ettől lesz ő annyira különleges.
Magassága és tömege mellé párosul egy olyan karhossz és karfesztávolság, ami nemhogy a defensive backek, de a linebackerek között is párját ritkítja. Ilyen méretekkel pedig nem nagyon találkozunk még az NFL pályáin sem, komoly előnye fog származni abból, hogy ezeket az adottságait kihasználva passzsávokat vegyen el, nagyobb területeket fedjen le.
Sebesség, range
Ahhoz, hogy arról beszélhessünk, mekkora területeket fed le, szükséges a sebességét is bevonni az egyenletbe. A Combine-on elért 4,59 mp-es 40 yardos sprintje nem számít közel sem az elithez közeli mezőnybe, nem is szabad elvárni, hogy egy ekkora testet 4,5 mp-nél gyorsabban tudjon mozgatni ezen a távon. A tesztek alatt mutatott sebessége tehát rendben volt, nem a legjobb, de hamar észre lehet venni a meccsfelvételeken, hogy milyen könnyen, légiesen tudja mozgatni a testét, milyen rövid idő alatt oda tud érni a labdát cipelő játékoshoz. Az egész Notre Dame-et vizsgálva (kivéve a 2020-as JOK-t), ő volt az a játékos, aki a legnagyobb tempót diktálta, akin látszott, hogy nem egy átlagos futballista. Ezt igazolta az is, hogy mekkora területet tudott bejátszani akkor, amikor mélyen, hátul hagyták a védelemben. Ekkor a csapat rendre olyan védelmi hívásokkal operálhatott, ahol tudták, hogy egyik oldalvonali cornerback sincs egyedül, Hamilton bármelyik oldalra képes volt kiérni, ha kellett a csapattársnak a segítség. Ezekből a szituációkból több leütött labda és interception is született.
Kyle Hamilton is a freaking cyborg. pic.twitter.com/F4yy9tsFlA
— Dante Collinelli (@DanteCollinelli) March 20, 2022
A pályán mutatott sebességét nem csak horizontális, hanem esetenként vertikális irányban is megmutatta, főleg 2021-ben, amikor Freemanék több feladatot bíztak rá a slotban, ilyenkor emberezéses szituációkban a jóval kisebb termetű elkapókkal is fel tudta venni a versenyt – ez pedig funkcionális atletizmusát dicséri. Gyorsan mozgatva a csípőjét és lábait, könnyen váltott irányt és hamar, pár lépés alatt elérte a maximális sebességét, amivel rendre a következő olvasási opcióra kényszerítette az ellenfelek irányítóit. Kézzelfogható volt, hogy mennyire nem merték az ő területeit tesztelni, rendre tartottak attól a sebességtől, amivel azonnal be tudott zárni ablakokat a passzsávokban.
Érzékek, futballintelligencia
Sebessége mellett olyan futballösztönökkel van megáldva, amit ha ötvözünk, akkor egy igazán elit és nagyon izgalmas playmakert kapunk. Ahogy fejlődött évről évre, úgy “lassult le” neki a játék, érezte, melyik irányban gondolkodik az offense, nagyon jól avatkozott be a játékok során. Nem reagált, hanem a snap pillanatában tudta, mi fog következni, milyen szöget kell ahhoz választania, hogy odaérjen a labdás játékoshoz.
Rendszerint az ő feladata volt az offense által bemutatott snap előtti és közbeni keresztbemozgások lereagálása, rá bízták azt a feladatot, hogy a védelem senkit se tévesszen szem elől. Hátulról érkezve pedig atletikusságát és érzékeit kihasználva, még a nagy forgalom ellenére is a leggyakrabban oda tudott érni a line of scrimmage környékére, hogy sikeres játékot mutasson be.
Labdaügyesség
Egyik legnagyobb kérdőjel volt 2021-et megelőzően, hogy Hamilton mekkora hatással van a labdára, amikor az a levegőben van, milyen hatékonysággal tud sikertelen átadást kierőszakolni, interceptiont elérni. Ugyan freshmanként volt négy lehalászott és hat leütött labdája, de produktivitása nagyban visszaesett 2020-ra, ami sokaknál kérdőjeleket vont játéka körül. 2021-ben viszont úgy jött ki újra, hogy folyamatosan ott volt a labda körül, a hét lejátszott mérkőzése alatt három interceptiont és négy leütött passzt tudott felmutatni, ezzel minden kétkedőt elcsitított. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a karrierje során 25,9-es passer ratinggel dobáltak ellene az irányítók, akkor a statisztika találkozik a szem által tapasztaltakkal – ha merték tesztelni, akkor sem tették sikeresen.
Rugalmasság
Az egyik legfontosabb dolog, amiről eddig csak érintőlegesen esett szó, az a rugalmasság, amit tud kínálni a pályán. Ez két oldalról nagyon fontos: az egyik az ő szerepét illetően, a másik a csapattársakét. Nem csak a tehetsége, de a tapasztalata is megvan ahhoz, hogy több poszton játsszon, úgy lehet őt mozgatni a formációban, hogy a képességeit kihasználva a védelem a legjobb párharcot tudja kierőszakolni, amikor az ellenfél egyik legveszélyesebb célpontját kell kivenni a játékból. Ezzel pedig a defense-nek is megvan az a rugalmassága, hogy a többi játékosnak egy fokkal könnyebb feladata legyen, más felelősségeket osszanak a többi csapattársra. A modern sémára alapozó védelmeknek ez sajátossága, hogy nem ragaszkodnak bizonyos játékosok kőbe vésett posztjaihoz, felelősségeikhez, hanem úgy mozgatják őket, hogy a számukra legjobb párharcot érhessék el. Ebben lesz majd ő nagy ütőkártya, hiszen downtól, távolságtól, csomagtól és felállástól függően kaphat más és más feladatkört, lehet majd építeni arra, hogy valamennyi kísérletnél a legnagyobb hozzáadott értéket produkálja.
Kérdőjelek
Nem egyszerű egy olyan elit prospectnél, mint Hamilton, kiugróan nagy kérdőjeleket hozni, de csak akkor kaphatunk teljes képet róla, ha megemlítjük a hiányosságait, red flagjeit is. Az egyik ilyen lehet az emberezéses védekezés, amiben nem mutatott eddig sokat a karrierje során. Ez persze nem egy komoly kritika felé, ugyanis a Notre Dame sémájában neki zónázás volt a feladata, a minél nagyobb területek levédekezése. Az NFL-ben komplexebb rendszerben kell majd dolgoznia, összetettebb sémákat kell megtanulnia, és bár nincs túl sok rutinja man coverage-ban, de alapjait tekintve nem kell komolyan tartani attól, hogy ne venné az akadályt.
Amikor bajban lehet, akkor főleg a kisebb termetű, fineszesebb célpontok ellen gyűlhet meg a gondja, olyan játékosok ellen, akik hirtelen irányváltásokkal operálnak. Ekkor jön ki némileg, hogy mennyire nagy testalkattal játszatnak vele bizonyos szerepköröket. Erre kell majd figyelni a profik között, hogy egy-az-egyben ne maradjon rajta egy olyan slot elkapó, aki kis területen gyorsan képes többször is irányt változtatni.
Red flagnél kell felhozni, hogy harmadik szezonja az egyetemen egy térdsérüléssel ért véget, illetve korábban többször is akadt gondja (2020-as ACC döntő) a bokájával, ami kihagyott edzéseket, mérkőzéseket eredményezett. Komoly félelmünk azonban nem lehet az egészsége miatt, a Combine-ról orvosi szempontból is jó eredményekkel távozott.
Utolsóként pedig érdemes néhány szót áldozni annak, ami kiveheti az ő élét az NFL-ben, márpedig az, ha egy olyan rendszerbe kerül, ahol nem lesz szabadsága, hogy bejátssza a pálya egészét. Ő akkor lehet a védelem egyik legnagyobb ásza, ha megtalálják a neki legjobban fekvő párharcot, mozgatják a formációban, megzavarják vele az ellenfél gondolkodását. Egy adott, jól leszabályozott pozícióban is képes elit eredményeket mutatni, de mindenképp fontos lesz, hogy univerzális, matchup alapú felelősségköre legyen.
Hol kelhet el a drafton?
2022-ben nincs egyetértés abban, hogy melyik játékos a legjobb vagy éppen ki a konszenzusos pick az 1/1-et tekintve, de abban meg lehet egyezni, hogy pozíciótól függetlenül Hamilton ott van a három legjobb prospect között. A poszt levon az értékéből, de ha nem csupán egy nagyszerű safetyben, hanem egy védelmi aduászban gondolkodunk, akkor elfogadhatjuk azt, hogy akár már a Lions gondolkozni fog azon, hogy az 1/2-es cetlivel kiválassza őt. Ez természetesen egy kicsit vad gondolat lehet, de azon már nem kapnánk fel a fejünket, ha a Texans vele akarná új alapokra helyezni a védelmét, tehát plafonját tekintve a második/harmadik pick lehet, ahol leghamarabb kimegy. A padlóját pedig a tizedik pick környékére lehet helyezni, ahol jelen pillanatban a Jets ül (a Seahawks cetlijével) második elsőkörös választási jogával. Itt akár a New York-i franchise is gondolkodhat a draftolásában, vagy valamelyik csapat (Eagles) egy agresszívabb felmozgás árán be tudja magát verekedni a top10-be, hogy furcsa módon, de magasan válasszon ki egy korszakos tehetséget ezen a poszton.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Top 15-ben sem fog elkelni 🙃