Az idei védőfal class nem mondható se mélynek, se fejnehéznek. Így azon csapatoknak, akik erre a posztra képzeltek el erősítést, nagyon résen kell lenniük, mert az a pár tehetség, aki kezdő értékkel kecsegtet, gyorsan kiválasztásra kerülhet. Olyan szempontból is különleges a class eleje, hogy egy csapat, a Georgia két játékost is ad az elitnek. Közülük most nem arról lesz szó, aki egész évben megkapta magának a hype-ot, hanem Devonte Wyattről, aki csendes gyilkos szerepében tetszeleg.
Wyatt a Georgia állambéli Towers High School tanulójaként nevelkedett és termetéhez képest furcsa mód több sportban is tevékeny részt vállalt. Az amerikai futball mellett kosárlabdában, baseballban és birkózásban is tagja volt az iskolai keretnek. Testi adottságai lehetővé tették, hogy fizikális összecsapásokban sikeres legyen, ugyanakkor már akkor is meglehetősen atletikus volt ekkora fickóhoz mérten és ezért olyan sportokban is megfordult, ahol kevesen ilyen paraméterekkel.
A főiskolához közeledve három csillagos értékelést kapott, ennek ellenére több kérést is kapott az egyetemektől. Elsőnek a South Carolina felé kötelezte el magát, de aztán meggondolta magát és végül a Georgiához jelentkezett. Azonban nem kezdhette meg az évet itt, mert nagyon rossz tanulónak számított, nem teljesítette azokat a kritériumokat, amiket támasztottak felé, ezért kénytelen volt freshmanként a Hutchinson Community College-ban, Kansasben tanulni és utolérni magát, hogy csatlakozhasson az FBS küzdelmeihez. Végül ez sikerült is neki és második évében átkerült szülőhazája csapatához.
Erősségek
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Wyattnek egészen kicsi korától az az erőssége, hogy rettentően dinamikus a termetéhez képest. Az első lépése kimagasló a defensive tackle-ök között, nagyon gyorsan robban ki a kezdőállásból, szinte mindenkit megver az első pár másodpercben. Az NFL-csapatok Aaron Donald óta ezt is keresik ezen a poszton és nehezen találni Wyatthoz hasonlítható prospectet az elmúlt időben ebben az aspektusban.
Late night Bengals thoughts:
If they’re sitting at #31 and draft night and Devonte Wyatt is sitting on the board, he’s gonna be hard not to take.
Wyatt is the explosive 3T that can make their pass rush an unstoppable force. pic.twitter.com/v9LnntYsPf
— Willie Lutz (@willie_lutz) February 21, 2022
Robbanékonysága mellett természetesen nagyon mozgékony is, a lateral mozgása párját ritkítja, nagyon sebesen tudja lekövetni a szélre irányuló futásokat. Éppen ezért nagyon hatékony stuntoknál, mire a támadófalembere feleszmél, ő már rég mellette terem. Az alsóteste kellően izmos, az egyensúlyát megtartja nagyobb rohanásban is, folyamatosan ott tud lenni a játék közelében. Súlypontban alacsonyan tud maradni, így stabilan tartja magát és könnyedén gyorsul fel második sebességből is.
Devonte Wyatt has smooth hips pic.twitter.com/y9FLgkUGV9
— Billy M (@BillyM_91) March 16, 2022
Csípője és dereka is hajlékony, ezt párosítva a robbanékonysággal pedig lehetővé teszi, hogy gyorsan átcsússzon a támadófalemberek között, nagy szögekben képes bedőlni, amit nehezen fognak vissza az ellenfelei.
Technikája kielégítő, sokat használja a kezeit, gyors mozdulatokra képes, amire szüksége is van, hogy felsőtestben nyerni tudjon. Gyors az irányváltása, ami egyaránt jó arra, hogy megverje ellenfelét pass rush playeknél, de arra is, hogy lekövesse az ellenfeleket a futójátékoknál. A szögeket jól választja meg, nehéz megragadni, mert szélesen támad.
307-pounds should not move this quickly
Devonte Wyatt Day 1📈 pic.twitter.com/TUFbEQly3R
— Mike Renner (@PFF_Mike) February 2, 2022
A Georgia front elég változatosan állt fel az elmúlt években. Wyatt egyes, hármas, de akár szélesebb technikákban is képes játszani és többfajta rendszerben komfortosan érzi magát. Sőt volt olyan is, hogy a védőfal mögé visszalépett és QB spy volt vagy csak egyszerűen zónázott. Ilyet ekkora embertől nem látsz máshol. Ösztönös játékos, gyorsan ismer fel támadóplayeket vagy érzékeli a futó szándékát.
Devonte Wyatt: 310-pound QB Spy. pic.twitter.com/3RJ9ERrfHj
— Ryan Fowler (@_RyanFowler_) February 22, 2022
Nagyon jó kondija van, folyamatosan zakatol, nem kell lekapni egy snapre sem és playeken belül sem fárad el akkor sem, ha hosszú másodpercekig kell küzdeni a helyzeti előnyökért.
Player spotlight
Devonte Wyatt #95
Height: 6’3 |Weight: 302
Devonte Wyatt didn’t start coming on until late last season. As a defender, he plays with good leverage and has a quick first step that gives UGA a pass rushing options in the middle. [Ran a 4.6 in high school at 290] pic.twitter.com/qpf2sKgazW— Dawgs Daily on SI (@DawgsDailySI) August 16, 2019
Gyengeségek
Gondolom azt ki lehetett találni, hogy azért Wyatt egy defensive tackle-höz képest nem a legnagyobb termettel bír. Ennek megfelelően bár elég jó erőben van, azért mégsem lehet elvárni, hogy az igazán megtermett, jó húsban és kondiban lévő támadófalemberek ellen tiszta erővel nyerjen.
A kezeit pedig bár jól használja, de rövidek és szintén nem elég erősek, hogy odébb rakjon bárkit is az útból. Akkor van esélye, ha a gyorsaságával meg tudja lepni az ellenfelét és erővé alakítva kovácsol előnyt magának.
Különösen nem is a kilogrammok, hanem a centik hiányoznak neki, sem magasságban, sem kar- vagy felsőtest hosszban nincs a felső rétegben, így sokszor nehezen tudja ő kezdeményezni az első kontaktot. Nem láthatunk tőle olyanokat, hogy támadófalember mellett/keresztül ragadja meg a futót, sajnos a fizikai paraméterein nem mindig tud felülemelkedni.
Ennek megfelelően egy kicsit be van határolva az is, hogy milyen pass rusher támadásokat tud csinálni. Erővel ritkán tud operálni, de overall is elég szegényes a tárháza, főleg gyors első lépésével dolgozik és megpróbál átbújni a támadófalemberek hóna alatt, hogy nyerjen. Duplázások ellen általában nem sok esélye van, nem tudja miként kerülje meg/el őket, nem gyakran nyer az ember ilyen esetekben, de ő tanácstalannak látszik.
Futásoknál lábon gyorsan ott tud lenni a play lefolyásánál, de nem ő az, aki betömi a lyukakat, a Georgián szerencséje volt, mert Jordan Davis egyszemélyben szinte ellátta ezeket a feladatokat, nem hárult rá túl nagy teher.
Vannak kérdések azzal kapcsolatban is, hogy mennyire okos játékos és érti a bonyolultabb összefüggéséket a játékban, illetve úgy általánosságban is. Erre ráerősít, hogy rossz jegyei miatt nem kezdhette el a Georgián az egyetemet, amit ugyan kijavított, de sose volt az erőssége a tanulás.
Összességében Wyatt egy nagyon nehezen megítélhető prospect, mert az első lépéses robbanékonysága elviszi a show-t és nagyon kecsegtető tud lenni egy olyan játékos a fal közepén, aki gyorsan tudja rohamozni az irányítót. Ugyanakkor erőben és testhosszúságban vannak gondjai, valamint nem is annyira nagy a pass rush tárháza, mint az a csapatok szeretnék. Mivel a class nagyon vékony defensive tackle poszton, így vastagon benne van, hogy ő lesz az első kiválasztott ebben a csoportban, de semmiképpen nem egy kihagyhatatlan játékos. Értékét tekintve valahol az első kör második felében fog elkelni, olyan defensive tackle-t kereső csapatok radarján lehet fent, mint a Chargers vagy a Raiders például.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”