Mennyit ér egy kiemelkedő center? Első kört? Annak első felét? Mennyit számít a pozíciós érték és a fizikai elvárásoknak való megfelelés? Ezekkel a kérdésekkel kell szembenéznie majd Tyler Linderbaumnak. A class egyik legtisztább prospectje, akit eleinte betonbiztos top15-ös picknek gondoltunk, folyamatosan csúszik lefelé a boardokon az esemény közeledtével.
Bár a szemteszten maradéktalanul átment az Iowa centere, a draftot megelőző felmérőkön annak ellenére nem szerepelt jól, hogy igazán nem is csinált semmit. Linderbaum mindent tud, amit egy centertől elvárnánk, éppen csak nagyobb testben képzeli el ezeket az ember. Nem vett részt sem a combine, sem a pro day gyakorlatok során kisebb sérülések miatt, de amúgy sem a mozgásával kapcsolatban akadtak kérdések, sokkal inkább a termetével. Kuriózumnak számít ugyanis ilyen kis méretekkel a fal közepén. Forradalmasítani fogja a center posztot? Új trendet teremt? Vagy felemésztik az ős sztereotípiák, miszerint nem illik bele a center profilba?
Linderbaum Solon városában született, Iowa City külvárosában. Miután nem számított kiemelkedő tehetségnek, csupán 3 csillagos recruit volt, majd az állam két programja, az Iowa és az Iowa State kínált neki ösztöndíjat a szomszédos Minnesota mellett. A három program közül azonban nem volt kérdés, hogy azt az egyetemet választja, amelynek szomszédságában nőtt fel. Ekkor, 2018-ban Linderbaum még védőfalemberként érkezett meg a campusra és redshirt éve alatt képezték át a labda másik oldalára. Az egy éves pihenő után 2019-től már kezdőként számoltak vele a támadófal közepén, ahol olyan szintű fejlődésen ment keresztül, hogy 2021-re kérdés nélkül az ország legjobb centere lett, amiért a Rimington Trófeát is megkapta.
Erősségek
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Ugyan volt tapasztalta középiskolásként a labda mindkét oldaláról, védőfalemberként toborozta őt a Hawkeyes. Azonban már korán felismerték, hogy nagyobb karriert futhat be, ha átképzik centerré, amire 4 éve volt az egyetemen. Azon az egyetemen, ahol Kirk Ferentz alatt az ország egyik legjobb támadófalember képzése fogant meg már több mint 20 éve. Ennek hála Linderbaum is remek technikával játszik. Nincsenek fölösleges vagy fals lépései, ezért jó pozícióba hozza magát. Érti a játékot, aktívan kommunikál a snap előtt a társaival és leosztja a blokkolásokat. Magas a football IQ-ja, nem tudnak sok újdonságot mutatni neki NFL szinten sem.
Birkózó múltja miatt megvan a karjaiban és a felsőtestében a nyers erő. Erősebb mint első ránézésre feltételezné az ember. Termetéből adódóan remek egyensúlyérzéke van, aminek szintén jót tett a birkózó múlt. Nem könnyű kibillenteni, mindig jó pozícióba hozza magát, aminek köszönhetően nála nagyobb játékosokat is meg tud blokkolni. Igazi effort játékos, nem pihen egy pillanatot sem, az első snaptől az utolsóig 100%-ot nyújt a pályán. Nincs sem mentális, sem fizikális leolvadása.
A legfőbb erőssége azonban az atletikussága. Linderbaum mozgása NFL szinten is ritkaság számba megy. Olyan szögekben tud megfordulni, olyan gyorsan ér fel a linebacker szinten lévő játékosokhoz vagy akár a védőfalember külső vállához, amit ritkán látni. Úgy indul meg a snap után, mintha egy elkapó mozogna a falban.
— Cole Cubelic (@colecubelic) September 17, 2021
Emiatt tökéletes wide zone center. Nem feltétlen veszne el egy power vagy gap sémában sem, de ő az a fajta játékos, akiért egy Shanahan-fáról jövő edző a két kezét összetenné. Nagyon gyorsan indul el a snap után, az alsó teste könnyed és szinte repül a boxon belül. Remek a combo blockoknál. Erősen érkezik meg a duplázásra, de megvan a sebessége, hogy felérjen a második szintre még a mielőtt odaérne a futó.
Tyler Linderbaum putting in more tremendous work at both levels of the run game. pic.twitter.com/yv0F1rAG2I
— Willie Lutz (@willie_lutz) March 20, 2022
Az Iowa hagyományosan egy futó csapat, így Linderbaum is ebben jeleskedik elsősorban. Tapasztalt és jó a lyukak megnyitásában, erőszakos blokkoló, aki tud észből, de erőből is nyerni. A kevés alkalommal, amikor épp hagyományos, többlépéses passzjátékot hívtak látszódott, hogy remekül tükrözi a pass rusher move-okat. Nem lehet mellé kerülni, mindig a védő elé tudja pozícionálni magát. Alacsonyan van a súlypontja és bármikor kész felvenni a védőfalember próbálkozásait.
Linderbaum working behind the RG to pick up the looper on the T-T twist. pic.twitter.com/bdj0zFluDR
— Brandon Thorn (@BrandonThornNFL) September 20, 2021
Első naptól kezdethető játékost kap vele a csapata, aki óriási segítség lesz a fal közepén. Nem kell sem a technikáján javítani, sem attól aggódni, hogy későn veszi fel a liga ritmusát. Linderbaum egy nagyon biztos pick. Bár vannak limitáltságai, kicsi a bust faktor az esetében. Szinte biztosan kap vele leendő csapata egy minimum átlagos centert, de egy megfelelő környezetben (szélső zóna blokkoló séma) a liga legjobbjai közé is megérkezhet rövid időn belül.
Gyengeségek
Az első és legegyértelműbb hátránya a mérete. Egészen egyszerűen kicsi NFL szinten. Ahogy az alábbi pókháló diagrammon látható, tömegben, magasságban, karhosszban és karfesztávolságban is a liga alsó 6%-ához tartozik vagy még lejjebb. Egyedül a tenyérmérete átlagos, de ez pont a legkevésbé releváns fizikai adat a posztján a többihez képest.
Azt NFL az utóbbi években elkezdte átreformálni a posztokról alkotott berögzült elképzeléseit, így már nem csak prototípus testi adottságokkal lehet betölteni egyes pozíciókat. Ezen reformok érintik minden posztját a ligának, azonban a falak csatájában továbbra is alapvetően jól körülhatárolható testi felépítést keresnek a csapatok. Ha kicsit eltérsz ettől, az még nem akkora gond, mint ezelőtt 10 vagy 20 évvel, de ha nagyon eltérsz, akkor még mindig sok helyen előfordulhat, hogy fel se kerül a neved a boardokra. Linderbaum 6’2″-es magassága és 300 font alatti tömege, valamint a karhossza olyan ritkaságszámba megy, hogy a játéka hiába közel tökéletes, ezek veszélyeztetik az értékét.
A rövid karjai miatt a nagyobb darab védőfalemberek hamarabb fogják elérni az ő vállvédőjét és eltolni vagy elmozgatni a helyéről. Az egyetemen kevés NFL szintű bull rush-sal kellett szembenéznie, ahol szintén hátrány érheti a termetéből adódóan. Bár erősebb és keményebb, mint azt a méretei mutatják és el tud nyerni power rush move-okat, nem rendelkezik igazán rossz horgonyzással, egy bizonyos szint fölött kijöhetnek a termetbéli különbségek. Az Iowán a sok futás és gyors passzjáték miatt kevésbé jöttek ezek elő.
Az NFL-ben keveseknek sikerült a center poszton megcáfolni a sztereotípiákat. Jó összehasonlítási alap vele Jason Kelce, aki már bő 10 éve a liga legkisebb, azonban elit centere. Viszont bár Kelce is unikális a poszton, Linderbaumnak kisebb a magassága és a karhossza is több mint egy inch-csel, mint az Eagles játékosának. Kelce a liga talán legjobb zóna blokkoló centere. Ezzé válhat Linderbaum is, de ehhez még szélesebbre kell tágítania a posztjához támasztott ideálokat.
A termete mellett azonban nem nagyon érheti szó a játékát. Ha még mindenképp meg szeretnénk említeni pár dolgot, akkor fel lehet róni, hogy nagy területen, elsősorban a második szinten hajlamos túlfutni a játékon, így lecsúszni a blokkolandó játékosról. Kisebb lelkesedéssel és nagyobb figyelemmel ez azonban könnyen orvosolható lehet.
Egy másik dolog, mely alapvetően adódhat a fizikai adottságaiból, hogy két kezes blokkoló. Mindkét kezét használja a védők felvételéhez, ezzel azonban nem ad magának korrigálási lehetőséget, ha hibázna. Ha elvéti az ütést, nem tud javítani. Több és erősebb egykezes próbálkozás kellene tőle, független kéztechnikák.
Bár nem gondolom, hogy ne állná meg a helyét bármelyik sémában, egyértelműen egy wide zone center. Ebben és csak is ebben a sémában van esélye, hogy új trendet teremtsen. Ha nem ide kerül, akkor is lehet belőle egy átlagos center, de itt nincs magasan a plafonja.
Összegzés
Nagyon érdekes prospect Linderbaum. Ha ezzel a mozgással, sebességgel és technikával betennénk egy átlagos méretű testbe, talán történelmi magasságokon is kiválaszthatnák. 1968 óta nem draftoltak centert a top10-ben és 1993 volt az utolsó év, hogy az első kör első felében kelt el innen játékos (1/14 – ekkor még csak 29 csapat volt a ligában).
Továbbá nem segíti Linderbaum helyzetét, hogy az elmúlt évek trendjei alapján valóban nem kell sietni a center választással. A liga legjobb játékosai a poszton szinte 1-1 kivételtől eltekintve 3. napos választottak voltak. Kelce és Jensen 6. kör, Linsley 5. kör, Ben Jones és Tretter 4. kör, Andrews UDFA). De a tavalyi év egyik legjobb újonc játékosa Creed Humphrey is csak a 2. körben kelt el. Akivel egyébként szintén állítható párhuzamba Linderbaum, de az extra atlétikai képességek mellett Humphrey magassága és karhossza csak épp átlag alatti volt, nem ennyire szélsőséges. Kérdés melyik csapat fog egy első körös cetlit ellőni erre a posztra.
Nagyon remélem, hogy egy Shanahan-fáról származó edző alá kerül majd, mert egy igazi különlegessége lehet a ligának az Iowa kiválósága. Azonban ő az a fajta prospect, akit el lehet rontani, ha nem a megfelelő kezekbe kerül. Ettől függetlenül a class legjobb centere és talán azt is ki lehet jelenteni, hogy a legjobb belső támadófal játékosa ő az idei évben.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”