Egy hét múlva ilyenkor már túlleszünk a draft első körén és készülünk a második napos közvetítésre, most viszont még nézzük meg azt, hogy mi is lenne az ideális forgatókönyv a top10-ben draftoló csapatok számára. A Jetsnek és a Giantsnek két pickje is van ebben az intervallumban, de nem sokkal később jön a Texans is a második húzásával, ráadásul a Jets mellett a Lions és a Seahawks is még két cetlivel rendelkezik a top41-ben, amiket szintén lehet csoportosítani, így nagyon is érdekes forgatókönyvek rajzolódhatnak ki előttük. A Jaguars mondjuk nincs könnyű helyzetben az első helyen, a Panthers dolga sem egyszerű, a Falcons viszont egész jól érezheti magát a helyén.
1/1 Jacksonville Jaguars
Ideális forgatókönyv: Hátracsere
A Jaguarsnak az lenne a legjobb, ha nem kellene 1/1-re választania, ugyanis nem ez az év, ahol ez igazán jó dolog lenne. Az ideális forgatókönyv tehát az, hogy sikerül elhitetni a többi csapattal, hogy a Lions Malik Willist akarja választani, és ezzel együtt lenne olyan franchise, amely nagyon meg szeretné szerezni a Liberty irányítóját. Ez lehet a Panthers, a Falcons vagy a Seahawks is a top10-ből, igazából a Jagsnek mindegy, a lényeg, hogy minél nagyobb ellenértéket fizessenek, jövő évi első körrel, bármivel.
A probléma az, hogy ez tényleg nem az az év, amikor 1/1-es akar lenni bárki is, így nem túl valószínű, hogy bárki fel akarna cserélni a Jaguars helyére. Így viszont az a helyzet a csapatnál, hogy a játékosmegfigyelői csapat Aidan Hutchinsont, a főedző Ikem Ekwonut, a general manager pedig Travon Walkert akarja húzni 1/1-re, aztán majd lemeccselik egymás közt, hogy mi legyen.
1/2 Detroit Lions
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Ideális forgatókönyv: 1/2-re Aidan Hutchinson, majd felcsere Malik Willisért
A Lionsnál nagyon reménykedhetnek, hogy a Jaguarsnál a főedző vagy a general manager nyer a fent említett vitában és nem Hutchinson lesz az 1/1-es, ebben az esetben ugyanis rohanhatnak is a pódiumhoz a cetlivel, amin a Michigan pass rusherének neve áll. Dan Campbell mellé tökéletes fit lenne az ő mentalitása (és játéktudása).
Ez azonban nem elég, hiszen előbb-utóbb meg kell találni a franchise irányítóját is, aki értelemszerűen nem Jared Goff. Ezt pedig idén úgy lehetne megtenni, hogy az 1/32-es és a 2/34-es választási jogukat egy csomagba foglalják és felcserélnek Malik Willisért. Ehhez persze kell az, hogy ne vigye el őt a Panthers, a Falcons és a Seahawks, illetve ne cseréljen fel érte a Saints vagy a Steelers. Az első három esetében ez egyébként még valószínűsíthető is, így pedig Willis még elérhető lehet 1/10 után.
Az első kör végi és második kör eleji választási joga a Lionsnek a különböző trade chartok szerint az 1/12-1/13-as pickig lehet elég csomagban, és a Vikingsról, illetve a Texansról is elképzelhető, hogy lefelé szeretnének cserélni (előbbinél igazi analitikus GM tevékenykedik, utóbbinál pedig Patriots-növendék), plusz a Ravensről és az Eaglesről is elképzelhető 14-15-ön. Ha ezeknél a pickeknél még bent lesz Willis, akkor a Lions számára ez a felcsere lenne a legjobb forgatókönyv szerintem – kérdés, hogy mondjuk a Steelers, ahol imádják Willist, jobb csomagot állít-e össze 1/20-ról érkezve.
A QB-t egyébként a Lions edzette a Senior Bowlon és nagyon meg voltak vele elégedve.
1/3 +1/13 Houston Texans
Ideális forgatókönyv: Ikem Ekwonu/Travon Walker/Sauce Gardner + Kyle Hamilton
A Texans igazából nem tud mellélőni 1/3-ra. Na jó, biztosan tud, de azért ahhoz nagy butaságot kellene csinálni. Sok a lyuk a rosteren, így több posztról is ki lehet vinni a legjobb elérhetőt, sőt akár a posztok legjobbját is. Ha OT-t akarnak, akkor ott van Ekwonu és Neal, ha pass rusher kell, akkor Walker vagy Thibodeaux, ha corner, akkor meg Gardner. Mindegyik kiváló választás lenne szerintem. Persze ahogy a legtöbb csapatnál, úgy itt is jó lenne egy hátracsere.
Itt belevettem az egyenletbe az 1/13-as picket is, még ha a cikk scope-jából ki is csúszik kissé. Itt szerintem Kyle Hamilton lenne a tökéletes választás, hiszen óriási needre jönne (talán ez a leglyukasabb poszt a keretben) és nálam a class legjobb játékosa – ennek ellenére könnyen elképzelhető, hogy elérhető lesz. Az egyetlen negatívum mondjuk egy Walker+Hamilton párossal kapcsolatban, hogy Davis Millst is jó lenne segíteni, kéne egy elkapó is a keretbe, de erre meg ott lehet a második kör eleji pick.
1/4 + 1/10 New York Jets
Ideális forgatókönyv: Kayvon Thibodeaux + Sauce Gardner/Derek Stingley + felcsere Drake Londonért/Jameson Williamsért
Van olyan forgatókönyv, amikor a Jets fel tud úgy állni a draft első köre után, hogy három top játékost szerzett hiányposztra. Nem feltétlen gondolom, hogy ez így meg fog történni, de ha így lenne, akkor kapnák az A+ értékelést tőlem. Azonban nem egyszerű ezt kisakkozni.
Az alapfeltevés itt az, hogy a Thibodeaux-Stingley kettősből az egyiknek elérhetőnek kellene lennie 1/10-re. Mindkettő esetében vannak red flagek, így ez egyáltalán nem elképzelhetetlen, de egyrészt jó kérdés, melyik lenne elérhető, másrészt pedig hogy egyáltalán bent lesznek-e akkor még. Ha úgy kalkulálunk, hogy Stingley még bent lesz (szerintem a Seahawks a legveszélyesebb rá), akkor Thibodeaux lenne az 1/4-es választott, ha viszont a pass rusher csúszásával számolunk, akkor Sauce Gardnert vinném előbb és Thibodeaux-t hátrébb. Ez a két poszt óriási need a védelemben, így jó lenne megoldani (szerintem Saleh egyébként inkább érzi az Edge-et hiánynak, mint a CB-t a rendszeréből kiindulva).
Van azonban még egy nagy hiányposzt, ez pedig az igazi difference maker elkapó. Akar is ilyet a Jets, láttuk ezt az Amari Cooper és Tyreek Hill próbálkozásokból. Szerintem Jameson Williamst és Drake Londont tartják ilyennek (nálam Treylon Burks is ilyen), akikért nyilván fel kellene mozogni, de van két magas második körös cetlije a csapatnak, amivel a trade value chartok szerint a 14-15. pickig fel lehetne mozogni, és egyáltalán nem ördögtől való ötlet, hogy az egyik WR itt még elérhető lesz. A másik opció pedig az, hogy ezt a két magas második kört (meg mondjuk egy 2023-as negyedik kört) bedobnak a 49ersnek Deebo Samuelért cserébe – ez jobb ellenérték lenne, mint amit a Packers és a Chiefs kapott Adamsért és Hillért.
1/5 + 1/7 New York Giants
Ideális forgatókönyv: Sauce Gardner + hátracsere után Trevor Penning
A Giants is jó helyzetből várja a draftot két top7-es pickkel. Szerintem két posztot kell előtérbe helyezniük itt, ez pedig a cornerback és az offensive tackle. Utóbbit azt gondolom nem kell ecsetelnem, előbbinél pedig továbbra is James Bradberry elcserélésével kalkulálok, és Wink Martindale rendszerébe elengedhetetlenek a jó cornerbackek, így ez is mindenképp kelleni fog.
Ha nem tudnak cserepartnert találni, akkor 1/5-re vinném Ikem Ekwonut vagy Evan Nealt (ha bent lesznek, de egyébként a csapatnál állítólag nagyon szeretik Charles Crosst is), majd 1/7-re Sauce Gardnert, hiszen a Panthersnél nem kell attól félni, hogy CB-t visznek, így ezek alapján priorizálnék. Ez egy teljesen reális forgatókönyv, az ideális azonban az lenne, ha sikerülne valakivel hátracserélni, aki be akarná előzni a Pantherst egy irányítóért. A legjobb a Falcons vagy a Seahawks lenne, ebben az esetben akár Cross is elérhető lehet még, de hátrébb mozogva is lehet erősíteni a falat például egy Trevor Penninggel, aki kiváló RT lenne a csapatba, és onnan már jövő évi elsőt is be lehetne zsebelni. Erre a Saints és a Steelers lehet a legvalószínűbb opció.
1/6 Carolina Panthers
Ideális forgatókönyv: Hátracsere
A Panthersnek nincs pickje 1/6 és a negyedik kör vége (4/137) közt, így szerintem az elsődleges prioritásuk az, hogy hátramozogjanak. Ezért úgy gondolom mindent el fognak követni, akár áron alul is mennének, bár kérdés számomra, hogy melyik csapat akarna felmenni és kiért. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne végül valaki, aki beleszerelmesedik egy prospectbe és pont feljönne a Panthers helyére.
Ez lenne a legjobb a csapatnak, és akkor utána még mindig lehet dönteni, hogy QB vagy OT kell, annak is függvényében, hogy mi lesz a helyzet Baker Mayfielddel vagy Jimmy Garoppolóval. Ha jön egyikük, akkor lehet erősíteni a falat Trevor Penninggel vagy Tyler Smith-szel mondjuk, ha viszont nem jön egyik veterán sem, akkor is el tudják szerintem vinni Kenny Pickettet, mert nem igazán látom, ki akarna rá beruházni az első körben a Panthersön kívül.
1/8 Atlanta Falcons
Ideális forgatókönyv: Bent marad Kayvon Thibodeaux
A Falcons nincs rossz helyzetben szerintem itt 1/8-on. Nem gondolom, hogy sürgető lenne irányítót találniuk, ráérnek vele jövőre is egy várhatóan jobb classban, így lehet erősíteni a keretet. Ezzel kapcsolatban pedig több felé mozoghatnak, ténylegesen húzhatnak BPA alapon, talán a tackle-öket kivéve, de még az sem lenne akkora hülyeség.
Pozíciós értéket is figyelembe véve szerintem Thibodeaux lehet a legjobb elérhető játékos (nálam Kyle Hamilton van a board első helyén, de kevésbé fontos poszton játszik), ráadásul időtlen idők óta nincs pass rushere a csapatnak, így ezt gondolnám az ideális választásnak, és nem is valószínűtlen, hogy itt elérhető lesz, leginkább a Jetset gondolom rá veszélyesnek. Persze hátracserélni is lehet, jól jönnének az extra pickek, de nem akartam már mindenkihez azt írni.
Ha Thibodeaux nem lesz elérhető, akkor is lehet a pass rusht erősíteni (Jermaine Johnson), de akkor lehet inkább mennék egy “unikornis” irányába, mint amilyen Kyle Pitts is volt, ez pedig akkor Jordan Davis vagy Kyle Hamilton lehetne kevésbé fontos posztokra.
1/9 Seattle Seahawks
Ideális forgatókönyv: Lecsúszik Evan Neal vagy Ikem Ekwonu
Írhattam volna itt is hátracserét, mert a Seahawks amúgy is szeret ilyet csinálni, nagyon lyukas is a roster, szóval kellenek a pickek, így tekinthetjük ezt ideális forgatókönyvnek, de több helyre nem akartam már ezt írni. Ha játékosban gondolkodunk, akkor is több opciója van a csapatnak, hiszen jöhet cornerback (Stingley), pass rusher (Thibodeaux) és támadófalember is.
Igazából mindhárom opcióval elégedettek lehetnének a Seahawks-szurkolók, nekem most az OT-ra esett a választásom, hiszen jelenleg a tavalyi hatodik körös Stone Forsythe és a tavalyi draftolatlan Jake Curhan a két kezdő a fal szélén, ami nem tűnik életbiztosításnak. Ezért nálam az ideális forgatókönyv az lenne (a cserét nem számítva), hogy Evan Neal vagy Ikem Ekwonu lecsúszik hozzájuk. Erre alapvetően olyan sok esélyt nem látok, így reálisabb lehet itt Charles Cross vagy Trevor Penning, ami szintén nem lenne rossz, de helyettük már lehet inkább Stingley-t vagy Thibodeaux-t választanám, ha elérhetőek lennének.
Ami még érdekes lehetne, hogy itt kiviszik Willist és a két második körükkel felcserélnek az első kör közepébe Penningért mondjuk. Vagy 1/9-re kiviszik Crosst és utána Willisért cserélnek fel a Steelers elé (17-18-ig lehet felmenni a két második körükkel a value chartok szerint).
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Browns adja Mayfieldet +2.kör a Panthers 1.köréért és kiviszi Travon Walkert vagy vmelyik top wr-t. win-win
Szerintem a Giantsnek óriási mákja lesz.Hutchinson lecsúszik hozzánk,letudunk cserélni,amivel kihúzzuk a szintén csúszó Hamiltont,a kapott extra elsővel elvisszük Penninget,aztán feltrédelünk Lynderbaumért.Saintsel fogunk cserélni.
Pitts Pittben nem lehet opció? Elég nagy hype volt ennek is adva, ami ha Willis nincs már benn, egy csere, vagy fenyegetés legyen?
Ha a Falconsnak nem kell sietnie a QB-kérdéssel, nem értem a Lionsnek miért kellene, ráadásul felcserével, miközben nem ártana a tehetség a rosterbe. Ha Hamiltont kiviszik sztem Houstonban az edge+Wilson duóval is elégedettek lennének. Akárhány mockot néztem eddig Thibodeaux sosem csúszott 1/7-nél tovább, míg Stingley azért bőven, szal egyértelműnek tűnik kivel lehet számolni. Londonért nemhogy nem cserélnék fel, egy saját top 15-ös pickkel nem húznám ki, az elkapók közül tőle félek a legjobban, nem tetszik a srác. Ráadásul ugyanúgy sérüléssel küzdött, mint Williams, lehet jelenleg még csak nem is segítség Zach Wilsonnak. Panthersnél egyértelmű, hátracsere, OT+Pickett a 2. körben, mint leginkább NFL-kész irányító, de akkora nyomorultak, hogy ekkora mákjuk úgysem lesz. Ha a Falcons nem pass rushert húz és Hamiltont sem tartja akkora értéknek, akkor sem látom, hogy DT-t húznának, inkább WR fog érkezni és jó is lesz az így. Azt sem hiszem, hogy a Seahawksnál azt gondolják, a legjobb forgatókönyv, hogy lecsúszik a két legjobb OT közül valamelyik, láthattuk az elmúlt években, mennyire tartják ők ezt a posztot, ellenben a secondary-t, ahol még a safetyket is megfizetik. Így engem már az is meglepne, ha Crosst kivinnék, Stingleyre viszont veszélyesek lehetnek. Jaj, de izgalmas lesz már az 1/1-től kezdve, már alig várom.