Connect with us

Draft

Akkor most kész vagyunk? – Jets draftértékelő

Ha egy gyenge csapatnak előzetesen négy választási joga van az aktuális draft top 40-ében, azt általában nagyon nehéz elrontani. Joe Douglas general managernek sem sikerült, de véleményem szerint nem is végzett hibátlan munkát, ahogy a többi napon sem.

A New York Jets három játékossal örvendeztette meg magát a nyitónapon, ráadásul három igazán fontos posztra a mai futballban. Nem tudom hogy vagytok vele, de nekem az első gondolatom az volt, hogy ez majd 2026-ban drága mulatság lehet, ugyanis addigra úgy elszállhatnak a szerződések, hogy a három játékos éves átlaga súrolhatja a 100 millió dollárt. De ez legyen a jövő problémája, a jelen ugyanis sokkal szebben fest most New Jersey-ben.

1/4 Sauce Gardner, CB, Cincinnati

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Borzasztóan hiányzott a tehetség ebből a secondaryből, így abszolút indokolt volt Sauce kiválasztása, még ilyen magasan is. Számomra Jalen Ramsey az etalon cornerback, és Gardner sok szempontból hasonlít rá. Kiváló testfelépítése van, magas, gyors és erős. Képes tartani a fürgeléptű elkapókkal a tempót, fel tud menni a felhőkig a labdáért, és nem hagyja elnyomni magát a legerőszakosabb elkapók ellen sem. Ehhez még hozzátartozik, hogy egyetemi pályafutása során nem engedett TD-t, de gyorsan tegyük hozzá, hogy nem is az NCAA krémje ellen kellett hétről hétre védekezzen.

Robert Saleh rendszerébe pontosan ilyen stílusú játékos kellett, számomra az egyetlen kérdés, hogy az ólajtó méretű arca és egója akkor is kitart-e, amikor éppen megégetik. Mert meg fogják égetni, ebben biztosak lehetünk. Csak amíg Jalen Ramsey a következő meccsen választ ad a kétkedőknek, addig Gardner esetében ez nem egyértelmű. Általában akinek ekkora pofája van, az tud a legnagyobbat esni ha csorbát ejtenek a magabiztosságában, és onnan csak kevesen tudják felépíteni magukat. Ez a legnagyobb félelmem vele kapcsolatban, pláne hogy a sorsolásukra pillantva lesz pár popcornt igénylő matchupja, így elég hamar választ kaphatunk erre.

1/10 Garrett Wilson, WR, Ohio State

Lehet egyedül vagyok ezzel, de engem meglepett. Azok után, hogy egyik elérhető elkapóért sem ajánlották fel ezt a draftpicket, azt gondoltam, hogy nem értékelik nagyra az idei elkapó classt, de tévedtem. Nem mintha nem lenne indokolt újabb elkapót hozni Zach Wilson kényelméért, de mégsem vagyok maradéktalanul elégedett. Az Ohio State növendékében én ugyanis nem látom azt a plusz faktort, amit egy top 10-ben kiválasztott játékostól elvársz. Nem rossz játékos, talán a legkomplettebb volt a mezőnyből, ha az útvonalfutást, fizikumot, atletikusságot és kezeket nézzük, mert mindegyikben átlag fölötti, de egyikben sem elit, és számomra ez gond. Nem látom benne a playmakert, amit másban viszont abszolút láttam ebben a classban, jobban is illett volna ide, de végül nem őt választották (Jameson Williams).

Pontosan olyan karrierívet várok tőle, mint amilyen csapattársáé, Corey Davisé volt, aki korábban szintén top 10-es, sőt, top 5-ös választás volt. Nem volt rossz ő sem (bár az első két évét felejtsük el inkább), de nem is váltotta meg a világot. Hozzáteszem, ez is több mint a semmi, ha azt veszem alapul, hogy Zach Wilson támogatása a cél, biztos meg fogja tudni játszani, de én többet várnék el. Lehet megkapom majd, akkor elismerem a tévedést, de egyelőre én nem tudok érte lelkesedni.

1/26 Jermaine Johnson II, Edge, Florida State

Valamiért nem véletlen, ha egy játékos ekkorát csúszik az előzetes média hájpot érzékelve, de ebben az esetben talán elmondhatjuk, hogy egy totális félrekezelésről van szó. Johnson brutálisat ment a Senior Bowl edzésein, amivel annyira elégedett volt, hogy a meccsen végül nem is vett részt, mondván ő bizonyított mindent. Azt mondjuk nem értem, hogy ha Thibodeaux kapcsán a hozzáállást vetették fel negatívumként, egy ilyen után Johnson értéke miért lőtt ki a médiában, de végül minden a helyére került. Nálam mondjuk magasan volt így is, nagyon csipázom, így 26. helyen ez kiváló pick, megérte a felcserét.

Ahogy Gardner esetében, úgy itt is abszolút indokolt volt egy top edge rushert választani. Anno Robert Saleh 2019-es védelme San Franciscóban hasonló beruházások után állt össze igazán: jött egy Richard Sherman a secondarybe, valamint a piacról igazolt Dee Ford mellett Nick Bosa a draftról a többi első körös védőfalember mellé. Deja vu, igaz? Johnson nem lesz Bosa kaliberű játékos minden bizonnyal, ellenben arra abszolút alkalmas, hogy megadja a kívánt boostot a védőfalba, amely évek óta nyögi a szélső passzsiettetés hiányát. Innentől már nem lehet kifogás, ennek a Jetsnek idén virítania kell valamit.

2/36 Breece Hall, RB, Iowa State

Újabb felcsere, és vessetek a szurikáták elé, de én nem fogom megérteni mi értelme futóért cserélni. Breece Hall a class legjobb running backje a szememben, egy jó játékos – még mielőtt. Ahogy jó játékos lehet egy harmadik napon kiválasztott futó is, akinek jól blokkol az előtte lévő támadófal. Tényleg indokoltabb volt egy futó kiválasztása, mint mondjuk egy offensive tackle-é, mikor George Fant és Mekhi Becton más-más okokból egy időzített bomba a fal szélén? Ezt nekem nehezen adják be, akkor is, ha a csávó 2000 scrimmage yardot szerez, de ezt nem látom lelki szemeim előtt.

Nem szeretném minden egyes alkalommal a földbe döngölni ezt a posztot, de egy magasan kiválasztott, vagy éppenséggel brutális szerződést kapó futótól olyan domináns játékot várnék el, mint amit Derrick Henry vagy Christian McCaffrey produkált más-más okokból, akik egymaguk is képesek feljavítani a támadósórt. Hallban ezt nem látom, ha pedig Mike LaFleur felér akár korábbi mestere, akár a bátyja futósémájának magasságába, oda gyakorlatilag bármilyen használható futót beillesztesz, az jó lesz. Amennyiben az ő megmozdulásai repítik egy wild card helyre adott esetben a Jetset, megesküszöm, hogy befogom a számat, addig viszont tartom, hogy ez egy kidobott pick volt.

3/101 Jeremy Ruckert, TE, Ohio State

A New York Jets ismét próbálkozik egy normális tight endet találni, 735. rész. Egészen elképesztő, hogy nem fáradnak bele ebbe a folyamatos keresgélésbe, de lelkük rajta. Mondjuk pont abban az évben, amikor két játékost is hoztak a posztra a free agencyről, ellőni egy közel top 100-as picket egy harmadik játékosra, de talán ő megtörheti a nihilt. Ruckert mint elkapó és mint blokkoló is használható szintet nyújt, óriási Jets szurkoló gyerekkora óta (Long Islanden nőtt fel), és a stáb közelről is láthatta a képességeit, hiszen a Senior Bowlon a Jets edzői készítették fel a gálameccsre.

De ahogy feltettem Hallnál a kérdést, úgy itt is megteszem: tényleg ő kellett? Mennyit fog pályát látni? Egy évek óta a liga legrosszabb csapatai között lévő franchise-nak tényleg a jövő tight end reménységét kell kiválasztania? Mert erősen meglepne, ha ő lenne az első számú opció. Az életkora neki dolgozik, és a salary cap szempontjából is előbb-utóbb Uzomah és Conklin szerződése csak teher lesz, de ez is egy elég fejvakarós pick számomra. Ez sem rossz, csak lett volna indokolhatóbb választás is véleményem szerint.

4/111 Max Mitchell, OT, Louisiana

Itt a tackle-öd chester, most boldog vagy? Hát… Az biztos, hogy van egy megbízható backup, hiszen Mitchell a fal mindkét szélén játszott kezdőként az egyetemen, az meg hasznos dolog. Viszont a rendszer inkább a futójátékra volt specializálódva, pass protectionben nem tudott annyit villogni. Az mellette szól, hogy a zónablokkolás nem áll messze tőle, az viszont meg ellene, hogy nem túl atletikus hozzá, és az ereje sincs meg eléggé a poszthoz. Negyedik körben egy ilyen sokoldalú cserejátékos tök jó, de én nem (csak) cseretackle-t akartam volna hozni, hanem olyat, akit berakhatok a kezdőbe.

4/117 Micheal Clemons, Edge, Texas A&M

Harmadik napon általában ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a csapatok olyan játékosokat keresnek, akinek az atlétikai attribútumai lelógnak a tábláról, hiszen amíg a futballtudás fejleszthető, az atletikusság már kevésbé. Ehhez képest Clemonsról nem mondhatjuk el, hogy űrszámokat produkált volna, ellenben olyan mentalitása van, amibe azonnal beleszerettek Joe Douglasék. A csávó full erőből focizik, kifejeli a falembert, hogy eljusson az irányítóhoz, nem érdeklik a kéztechnikák vagy a dőlésszögek, ő csak megy előre, és aki az útjába áll, azt megsemmisíti. Sokan special team kapitányt látnak bele már az első nyilatkozatai után, de engem a pályán a játékra gyakorolt hatása jobban izgat. És itt kezdődnek a gondok, nem véletlenül csúszott a negyedik körig.

Mint írtam fentebb, nem túl képzett srác, ami a technikát illeti, de amíg egy 21 éves játékosnál ezen nem aggódsz, Clemons 25 lesz, mire kezdődik a szezon, egy idősebb játékost már nehezen tudsz formálni, hiszen addigra már van egy berögzült stílusa, mozdulatsora, amit nem egyszerű átalakítani. A sérülések sem segítették a karrierjét, a 2018-as szezont teljes egészében kihagyta, soha nem játszott végig egy idényt sem, ami elég aggasztó. Szintén nem növeli az értékét, hogy 2021-ben letartóztatták, mert engedély nélkül volt nála lőfegyver, füvet találtak az autójában, ráadásul lejárt jogosítvánnyal közlekedett. Nálam ezek olyan red flagek, amit egy draftolatlan játékos esetében elnézek, de ezt egy 117. picken ellőni nem túl szerencsés.

Összegzés

A különböző összesítések alapján a Jets idei draftját a legjobbak közé sorolják, de ne lepődjünk meg rajta túlságosan, hiszen mind a hat választásuk a top 120-ban történt, úgy nem nehéz alkotni. Ennek ellenére én nem vagyok tőle elájulva, ilyen lehetőségekből szerintem sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni.

Jets draftértékelő

Szerencséje volt a Jetsnek abból a szempontból, hogy az értékes pickjeiből a legnagyobb hiányposztjaira is prémium játékost tudtak szerezni, persze ehhez kellett Johnson csúszása is többek között, de nehéz lett volna ezt teljesen elrontani. Ennek ellenére meglepő volt nekem, hogy egy ilyen mély LB classban egy patront sem lőttek el a posztra. Nem győzöm hangoztatni, hogy a draft nem a needekről szól, de amikor második napon ennyi jó belső linebackert lehetne találni, akkor számomra fura, hogy nem próbálkoznak be valakivel, és rábízzák a Mosley-Williams-Nasirildeen trióra, de ha ez lenne a legnagyobb kritikám a draftjukkal, azzal még együtt tudnék élni, de sajnos nekem ennél nagyobb problémáim is voltak. Saleh és Wilson számára ez most már egy bizonyítási év, rájátszást követelni fölösleges lenne, mert bivalyerős az AFC, de markáns fejlődést akarok látni ezen a csapaton ilyen beruházások után.

Értékelés: B-

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group