Eléggé szétdarabolódott az NFC északi divíziója. Míg a Packers a Lombardit, a Vikings a playoff szereplést üldözi, a Lions lassan szinte teljesen túl van egy újjáépítésen, amibe már csak az irányító hiányzik, addig a Bearsnél probléma probléma hátán és igazán csak az irányító poszt ad okot a bizakodásra. Nézzük meg mindezektől függetlenül, melyik csapat hol tűnik a leggyengébbnek a következő szezonban.
Chicago Bears
A leggyengébb láncszem: Támadósor
Nem tudtam egyszerűen egyetlen posztot vagy részegységet kiemelni a Bearsben, ugyanis a támadósor úgy ahogy van rettenetesen néz ki. Tavaly megtették a jó lépést és draftolták Justin Fieldset felcserével az első körben, azóta azonban úgy néz ki, mintha már megbánta volna ezt a tettét a Bears. Persze volt itt teljes vezetőségi csere, de ennyire talent hiányos egységet ritkán raknak egy tehetséges, franchise potenciállal bíró irányító köré az NFL-ben. A Bears amúgy is gyenge támadófalából távozott egy nem elit, de jó guard James Daniels személyében és egy már nem elit, de még mindig remek adottságú első számú elkapó matéria Allen Robinson. Az érkező oldalon viszont senkit sem találunk.
Ez a Bears offense támadósor tele van középszerű vagy rosszabb játékosokkal. Akad 1-1 tehetséges fiatal (Mooney, Kmet, Jenkins és a futóduó), de ez édes kevés, amikor azt szeretnéd kideríteni, hogy érdemes-e hosszú távon Fieldsbe fektetni. Az elkapó sor Mooney-n túl rettenetes, a támadófal borzasztó kevés tehetséget tartalmaz és az egész élén egy újonc támadóedző lesz Luke Getsy személyében. A Packersnél az elkapó-, majd irányító-, végül pedig a passzjátékért felelős edzőnek fel kell kötnie a nadrágját, mert passzoláshoz az irányítón túl igazán csak két célpont adott, míg a futójátékhoz csak a labdacipelői lesznek meg megfelelő támadófal nélkül. Átmeneti év lesz ez a Bears számára, de könnyen lehet, hogy a legfontosabb kérdésben nem fogunk döntést hozni 2023-ban, ugyanis nem voltak megfelelőek a körülmények Fields körül, hogy eldönthető legyen a sorsa.
Miben lehet bízni?
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Bízni a naturális tehetség felszínre törésében lehet. Ha ez a Bears offense a liga közepét el tudja érni 2022-ben, az már egy komoly eredmény lesz mind Getsytől, mind Fieldstől. Ha kiderül, hogy Mooney a liga új Stefon Diggse vagy Kmet lesz a következő nagy tight end Kelce és Kittle után. Ha ez a fiatal támadófal összeáll és főleg a széleken nem fogják minden harmadik snapen az életből is kikergetni az irányítót. 2022-ben azt a pár embert kell megtalálni, akik mellé jövőre komoly erősítések mellett össze lehet hozni egy jó támadósort. És reménykedni, hogy mire meglesz ez a csapat, nem megy el teljesen Fields önbizalma.
Ki/mi lehetett volna még a leggyengébb láncszem?
Ketté szedhettem volna a Bears esetében a támadósort skill játékosokra és támadófalra, így lefedve ezt a két szegmenst, de szerettem volna pár mondatot azért a védelemről is beszélni. A secondaryn egy fiatalítási hullám csap éppen át, ami lehet, hogy tartogat majd gyerekbetegségeket, de ha sok tehetséges játékost raksz egymás mellé, akkor hosszú távon ki szokott jönni belőlük a jó teljesítmény. Ott tehát van miben bizakodni. A védőfal azonban nagyon elfogyott ebben a szezonban. Mack elengedése logikus volt, de Hicks és Nichols távozásával együtt a Bears védőfala szinte teljes egészében távozott. A tavaly remek évet produkáló, de már 32 éves Robert Quinn mellett nem találni egyetlen komolyabb nevet sem. A formálódó secondary nem fog sok segítséget kapni, ugyanis Quinnen kívül nem látom, ki lesz veszélyes az irányítóra (és az ő esetében is várok egy erősebb visszaesést, hiszen tavaly kiemelkedően jó szezonja volt és most már csak rá kell figyelnie a támadófalaknak). Ezen túl a futójáték megállítása is komoly feladat lehet. Matt Eberflus remek védelmet tett össze Indianapolisban, sok közepes játékosból hozott ki többet, ezt pedig muszáj lesz megismételnie, mert egyelőre ez a Bears védelem közel sem áll olyan nevekből mint amit a franchise régi drukkerei megszokhattak. Persze a sok fiatal (főleg a secondaryben) egy jó alap lehet.
Detroit Lions
A leggyengébb láncszem: Jarred Goff
Nem biztos, hogy a legjobb megfejtés erre a kérdésre Goff, de mindenképp olyan, akinek teljesítménye egyfajta keretek közé tudja majd szorítani ezt a Lionst. A csapat támadósora ugyanis nagyon jól néz ki, ha letakarjuk az irányítóposztot. A támadófalba komolyan invesztált a csapat, aminek köszönhetően névre top5-ös egység állt össze. A skill posztokon Hockenson és Amon-Ra St. Brown már megmutatták mennyire jó játékosok és hozzájuk csatlakozik még egy DJ Chark és ha felépül, akkor az idei class talán legjobb újonca, Jameson Williams is. Futóposzton is bőven megfelelő a helyzet, így csak az a kérdés, hogy Goff (és a stáb) mit hoz ki belőlük. Ebbe a támadósorba ha beletenne az ember egy átlagosnál jobb irányítót, nehéz elképzelni, hogy 50% alatt teljesítene a Lions.
Miben lehet bízni?
Goff nem egy kiemelkedő irányító. Azonban megfelelő társak és edzői támogatás mellett egy prosperáló irányító tud lenni. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy ha adsz neki segítséget, akkor ritkán fog igazán cserben hagyni. A Ramsnél egy remek rendszer és megfelelő társak segítségével Super Bowl részvételig is eljutott. Ezekben a magasságokban persze nem kell gondolkozni, főleg hogy Ben Johnson személyében egy elsőéves támadókoordinátor lesz a támadósor agya. Azonban ha kiderül, hogy a korábbi tight end edző ért a dolgához és egy modern és jól érthető sémát tesz a támadósor alá, akkor komoly szintlépésre is képes lehet a tavalyi 1/2-es csapat.
Ki/mi lehetett volna még a leggyengébb láncszem?
A támadósorban az irányítón kívül minden rendben van. A védelemben azonban több poszton is találni problémát. A védőfal széle jól néz ki, igazán mély lesz a pass rusher egység, azonban annak közepe, a linebacker sor és a cornerek is adhatnak okot az aggodalomra. Én utóbbit érzem a legnagyobb kérdőjelnek. Jeff Okudah karrierje még egy nagyobb adag szerencsével megmenthető lehet, de a két évvel ezelőtti 1/3-as játékosnak komoly pálfordulásra van szüksége, hogy visszatérjen abba a magasságba, mint amit a draft előtt mondogattunk róla. Rajta kívül viszont csak maximum átlagos játékosok alkotják az egységet. Amani Oruwariye, Mike Hughes vagy Ifeatu Melifonwu elkaristolhatnak egy jó rendszerben 2.-3. számú embernek, de ha Okudah nem tud visszatérni, akkor eggyel előre lépve már egyáltalán nem tűnnek ilyen jónak.
Green Bay Packers
A leggyengébb láncszem: Elkapók
Nagy meglepetést úgy gondolom nem okoztam. Davante Adamsszel a fedélzeten is évek óta mondogattuk, hogy a Packersnek szüksége volna még 1-2 minőségibb célpontra. A liga egyik legjobb elkapója ezek után távozott, de azt nem lehet mondani, hogy csordultig töltötte volna a csapat az egységet. Randall Cobb egy jó barát már inkább, mintsem kiemelkedő slot elkapó, Allen Lazard egy korrekt 3. számú elkapó minőséget képvisel, akinek az egyik legjobb tulajdonsága, hogy kiváló blokkoló. Róluk ennyit biztosan tudni lehet. A kérdés, hogy Sammy Watkins és az újoncok, azaz Christian Watson és Romeo Doubs képesek lesznek-e elosztva hozzátenni azt, amint Adams jelentett. Sok a kérdéses figura, hiszen Watkins utoljára 2019-ben tűnt használható játékosnak (akkor sem első számú elkapónak), Watson pedig egy kimunkálatlan atléta jelenleg, mintsem vérbeli elkapó.
Miben lehet bízni?
Mindezek ellenére bizakodni meglepően sok dologban lehet. Az első természetesen Aaron Rodgers. Az elmúlt két szezon MVP-je bebizonyította már karrierje során, hogy kis híján bárkiből képes kiemelkedő elkapót csinálni. Sorra lehet hozni a példákat a játékosokkal, akik Green Bayben mellette jól néztek ki, majd kikerülve a kezei alól igazából közel sem hozták ugyanazt a szintet máshol. A Packers viszont 2019 óta Davante Adams nélkül 7-0-s mérleget tud felmutatni. Megfigyelhető volt már az utóbbi években, hogy Rodgers olyan szinten megbízik egykori játékosában, hogy sokszor túl is erőlteti a felé menő passzokat és más, üresebb elkapók helyett is neki próbálja meg megdobni a labdát. Ezen “betegség” jelei jól láthatóan eltűntek, amikor Adams nem állt éppen rendelkezésre, így Rodgers rá volt kényszerítve, hogy szétszórja a labdákat a többi társa között. További ok a bizakodásra, hogy 3 év után elmondható, Matt LaFleur nem egy kutyaütő edző. A rendszer bár futásorientált, remek útvonal koncepciókat tartalmaz, amik képesek lehetnek világsztár játékos nélkül is működni. Végül pedig az elkapókon túl ott vannak a tight endek, de leginkább a futók, akik szintén bevonhatók a passzjátékba. Aaron Jones a liga egyik legjobb elkapó futója, akit szorult szituációban akár a pálya szélére is fel lehet állítani és route-ot futtatni vele.
Ki/mi lehetett volna még a leggyengébb láncszem?
A védelemben igazán nagy probléma nem lehet. Eljutottunk oda, hogy emberanyagra ez minimum egy top10-es egység, így inkább a támadófalat hoztam, mint második problémaforrás. Elgton Jenkins tavaly ott tündökölt, ahova csak állította őt a Packers. A korábbi LG minden bizonnyal RT-ként fog szerepelni az idei szezonban, amivel papíron két nagyon jó tackle-je lesz a csapatnak. Azonban Bakhtiari és Jenkins is ACL szakadásból lábadozik, David ráadásul két éve, ami ha most sem sikerül neki, el lehet kezdeni kalapáccsal verni a vészharangokat. Azonban ha a támadófal szélén egészséges is lesz az egység, középen akadhatnak gondok. A Runyan – Myers – Newman belső trió bár főleg hátsó körös draftoltakból áll (kivéve a második körös Myers), akik ügyesen kezdték meg NFL karrierjüket, de nem tűntek az új Sittonnak vagy TJ Langnek elsőre. Bizakodni a rendszerben lehet, hiszen a Packers támadófal képzése ligaszinten is kiemelkedő és a stábban dolgozó Luke Butkus hosszú évek óta remek munkát végez a hátsó körös játékosok fejlesztésével, valamint Aaron Rodgers is jobbá teszi az egységet a zseben belüli mozgásával.
Minnesota Vikings
A leggyengébb láncszem: Belső védőfal
Nem könnyű alapvetően hiányposztot találni ezen a Vikings rosteren. Szinte minden csapatrészben vannak legalább korrekt játékosaik, így egyből nem szúr szemet semmi. A védelem közepe azonban az, ahol talán a legnagyobb eséllyel lesznek problémáik. A Vikings védelmének az elmúlt 1-2 évben is komoly nehézséget okozott a futójáték megállítása. Tavalyhoz képest pedig csak tovább gyengült az egység. Sheldon Richardson és Michael Pierce távozott és ugyan jött egy Harrison Phillips, még mindig nem érik el a kívánt szintet. Dalvin Tomlinson az egyetlen nagyobb nevű játékosuk a poszton, de az ő teljesítménye is visszaesett, mióta áttette Minneapolisba a székhelyét. A cseresorban is csak Armon Watts szintű játékosok szaladgálnak, így ha valaki még ki is dőlne a kezdők közül, az amúgy sem túl rózsás helyzet tovább romolhat.
Miben lehet bízni?
A hiányosság elfedésében. A csapat linebacker sora jó és a szélső passz rusherek is be tudnak segíteni a futás elleni védekezésben. Za’Darius Smith különösen jó ebben, de belül a Kendricks – Hicks duó is egy jó alapot adhat. Mellettük természetesen Harrison Smith is sokat fog a box környékén megjelenni. Továbbá a sémaváltás is hozhat egyfajta önjavulást. Zimmerhez képest Ed Donatell védőkoordinátor egy sokkal modernebb, Fangio féle védelmet fog kialakítani, ami talán jobban illeszkedik a mai trendekhez.
Ki/mi lehetett volna még a leggyengébb láncszem?
Az a fránya 3. számú elkapó! Valahol tényleg komikus, hogy most már évek óta megoldatlan ez a pozíció a csapatnál. Persze egyfelől nem akkor probléma ez, amikor két ilyen elit elkapód van, tiéd a liga egyik legjobb futója, aki elkapásokra is használható, továbbá a tight end sorodban is találni tehetséges játékost. Ettől még Bisi Johnson és K. J. Osborn szintű játékosok azok, akiket a Jefferson, Thielen duó mögött meg lehet említeni. Az eddigi években jól elvoltak így is persze, de nincs garancia rá, hogy a két sztár elkapójuk nem dől ki valamikor hosszabb időre, akkor pedig egy sokkal komolyabb problémává lép ez a helyzet elő.
[/ppp_patron_only]
