Minden ami NFL

A leggyengébb láncszem – NFC West

Published on

Az NFC Westről azért jó leggyengébb láncszem cikket írni, mert négyből három csapat erősnek mondható, így náluk nem a sok gyengeség között kell egy nagyon gyengét találni, hanem a jó egységek közt kell olyat kiszúrni, amin összeomolhat a kártyavár. 

Arizona Cardinals

A leggyengébb láncszem: Kliff Kingsbury és Steve Keim

Máshol nem lesznek majd ilyen magas szintű kiszemeltek, de az én szememben elsősorban azért limitált ez a Cardinals és azért nem képes igazán nagy sikerekre, mert szerintem Steve Keim a general managerek legrosszabb negyedébe sorolható, Kliff Kingsbury pedig egy korlátolt támadóstratéga. Csapatépítési filozófiát és koncepciót hosszú évek óta nagyon nehéz felfedezni a franchise-nál azon kívül, hogy “ú itt egy fényes csillogó valami, kell nekem!”, ezért pedig értelemszerűen Keim okolható. Ahogy azért is, mert bőven lehetett volna itt egységeket kiemelni leggyengébb láncszemként (lásd lentebb). Kingsbury pedig nem egy kifejezetten rossz offense guru, mert van egy jó alapja meg vannak jó játékai, de összességében rendkívül statikus az offense és nem igazán tud változtatni, ami miatt az év második felére és a playoffra rendre elfogyott a szuperül kezdő csapata (a Cardinals offense-ről a jövő hétre tervezek egy hosszabb cikket is írni). 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Miben lehet bízni?

Na itt bajban vagyok, hiszen Keim és Kingsbury idén biztosan marad az állásában és 2027-ig szóló szerződéshosszabbítást is kaptak nemrég, szóval azt is nehéz mondani, hogy “majd jövőre!”. Keim részét a szezonkezdetig már nem igazán lehet javítani, a roster már nem lesz jobb (hacsak nem jön pár blockbuster csere). Kingsbury oldaláról viszont lehet reménykedni, hogy tud változtatni a statikusságon, amivel nagyobb kihívás elé állítja a védelmeket, illetve megtanulja jobban egymásra építeni a játékait és koncepcióit. Vagy hogy Kyler Murray kihúzza a csávából.

Ki/mi lehetett volna még a leggyengébb láncszem?

Ha egységet akarok keresni, akkor egyértelmű a CB-sor ugrik be először. Természetesen Jeff Gladney tragikus halálával nem számolhatott senki, de nem is biztos, hogy rá építettem volna gyakorlatilag első számú szélső cornerbackként. Így pedig a tavalyi negyedik körös Marco Wilson, illetve a hat év alatt negyedik csapatát taposó Antonio Hamilton vagy a három év alatt ötödik csapatában megforduló Breon Borders számít kezdőnek a szélen. Persze Byron Murphy ad egy stabil pontot a slotban, vagy alkalomadtán (pl base formációnál) a szélen, de egyrészt ő sem egy sztárjátékos, másrészt egyedül nagyon kevés egy ilyen passzorientált ligában, ahol gyakorlatilag bármelyik csapatban legalább két nagyon jó WR-t találni.

A cornerbackek mellett a szélső passzsiettetés és a védőfal belseje sem igazán megnyugtató tehetségszintre, habár valamennyire Vance Joseph el tudja fedni ezeket rendszerszinten, de nyilván nem a végtelenségig és nem a legjobb ellenfelek ellen. Illetve offense oldalon a guard posztot mindenképp ki lehet emelni gyenge pontként.

Los Angeles Rams

A leggyengébb láncszem: Második-harmadik számú CB poszt

Szokás mondani, hogy a secondaryd, vagy még pontosabban a CB-sorod csak annyira jó, mint annak leggyengébb pontja. Azért mondják ezt, mert lehet bármennyire is jó Jalen Ramsey, az ellenfél irányítója el tudja kerülni, ha akarja, és dobálhat a túloldalra, ahol egy gyenge CB védekezik egy jó elkapón. A Ramsnél ez problémát jelenthet, ugyanis az eddigi Darious Williams távozott a szélről. Oké, tavaly Williams sem hozott egy nagy szezont, sőt, de a helyére beszálló David Longtól sem láttunk még ennél jobb teljesítményt sosem. A slotban pedig Troy Hill fog játszani, akinek ugyan volt két jó idénye korábban a Ramsben 2019-2020-ban, de tavaly a Brownsban nem nyújtott maradandót, így teljesen magabiztosak az ő jó játékában sem lehetünk.

Miben lehet bízni?

Egyrészt abban, hogy a rendszer továbbra is jó, illetve hogy a Rams játékosfejlesztése elsőrangú a ligában, így hátha valamelyik idei harmadik napos újonc vagy a tavalyi negyedik körös Rochell fel tud lépni. Másrészt hogy ha Ramsey mondjuk leveszi az egyik oldalát a pályának, akkor a másikra lehet plusz erőforrást allokálni egy safety személyében, így kisegítve Longot. Harmadrészt abban, hogy Aaron Donald szállítja majd a kulcsjátékokat egymás után, így az ellenfelek kevésbé tudják kihasználni a Ramsey mögötti cornerek gyengeségét.

Ki/mi lehetett volna még a leggyengébb láncszem?

Super Bowl győztesnél általában nehéz óriási lyukat találni, és nyilván nincs sok a Ramsnél sem. A pass rush azonban nem néz ki valami jól, hiszen az első számú Leonard Floyd egy korrekt játékos, de egymaga azért sok nagy játékot nem tud kreálni, nagyon kellett neki az utóbbi években az, hogy Aaron Donald mellett volt még egy sztár a fal szélén is. Mögötte pedig csak Justin Hollins és Terrell Lewis van edge rusherként, ami nem túl biztató. Nem lenne meglepő, ha érkezne egy egykor nagynevű, zeniten túl lévő veterán.

San Francisco 49ers

A leggyengébb láncszem: Trey Lance?

Ha valahol összeomolhat a 49ers kártyavára, az értelemszerűen az irányító poszt, ahol kis túlzással a totál ismeretlenbe ugrik a gárda. Trey Lance átveszi a stafétát Jimmy Garoppolótól, ami a csapat reményei szerint pozitív ugrást eredményez majd, azonban ez nyilván nem magától értetődő és sokszor előfordult már, hogy ennek épp ellenkezője valósult meg. Azt nem lehet fixen mondani, hogy Lance a leggyengébb láncszeme lesz a csapatnak, inkább egy óriási kérdőjelről van szó, ami negatívan is elsülhet, és ha így lesz, akkor nagy a baj. Ugyanis ha Lance bust lesz, akkor nem csak az idei szezon megy a levesbe, hanem hosszabb távon problémákat okozhat a csapatnak.

Arról, hogy mit várhatunk Lance-től, készítettünk egy videót:

Miben lehet bízni?

Lance szerencséjére sok mindenben. Egyrészt Kyle Shanahan az egyik, ha nem a legnagyobb támadóguru az NFL-ben, aki eddig is egy nagyon QB-barát rendszert rakott össze, amit ugyan stílusilag át kell majd alakítania új irányítójára, de a beépített mankók és üresre játszott elkapók így is ott lesznek. Másrészt lehet bízni a fegyverarzenálban, ugyanis a George Kittle, Deebo Samuel, Brandon Aiyuk trió nagyon jól néz ki, és ők is kisegíthetik a QB-t. Harmadrészt pedig természetesen lehet bízni Lance istenadta tehetségében, ami egyértelműen megvan benne.

Ki/mi lehetett volna még a leggyengébb láncszem?

Offense oldalon egyértelműen a belső támadófalat kell hozni, hiszen az Aaron Banks, Jake Brendel, Daniel Brusnkill hármas a liga legrosszabb negyedében tanyázik. A védelemben a secondary az, ami ha nem is kifejezetten gyenge, de leginkább közepes nevekből áll. Nincs egyetlen egy igazán minőségi játékos sem a hátsó ötösben, és ugyan egyikük sem borzasztó, ettől a sortól azért egyetlen elkapó, irányító vagy támadóedző sem ijed meg:

  • CB: Charvarius Ward, Emmanuel Moseley, Darqueze Dennard, Jason Verrett, Deommodore Lenoir, Ambry Thomas
  • S: Jimmie Ward, Talanoa Hufanga, George Odum, Tarvarius Moore

Ők a kiváló front7-ben és a tavaly parádés edzői munkát végző DeMeco Ryansben bízhatnak leginkább.

Seattle Seahawks

A leggyengébb láncszem: Az irányítók

Szerettem volna kikerülni ezt, de egyszerűen nem tudom. A Seahawks egy újjáépítő csapat, így értelemszerűen bőven vannak gyenge pontok a keretben – vagy másik oldalról megfogva az elkapókon és a safetyken kívül igazi kiemelkedő egysége nincs a gárdának. A legfontosabb és legfeltűnőbb viszont nyilván az irányító ezek közül, ahol Geno Smith és Drew Lock küzd meg jelen állás szerint a kezdőért. Mivel eleget láttuk már mindkettőt játszani, így azt hiszem nem kell nagyon magyaráznom és statisztikák rengetegével alátámasztanom, hogy ők bizony nem kezdő szintű QB-k az NFL-ben.

Miben lehet bízni?

Nem tudom bárki hisz-e még benne, de talán Drew Lock hirtelen hatalmas fejlődésében? Kicsit reálisabb vizekre evezve Baker Mayfield megszerzése okozhat egy nagyobb javulást és akkor máris nem ez lenne a leggyengébb láncszem a csapatban – még ha kifejezett erősség sem. Illetve még Shane Waldron támadókoordinátorban lehet bízni, aki tavaly Russell Wilson árnyékában nem tudta a saját rendszerét futtatni, idén viszont már nem lesz olyan sztár QB, aki a maga képére formálná a támadósort és beszűkíteni a koordinátor lehetőségeit. Várhatóan jön majd a klasszikus McVay offense, ami képes a gyenge-közepes irányítókból korrekt teljesítményt kihámozni.

Ki/mi lehetett volna még a leggyengébb láncszem?

Azért nehéz ide illő egységet hozni, mert a csoport három másik tagjához beillesztve a Seahawks adott posztja könnyen lehetne a leggyengébb, itt viszont sok a hasonlóan gyenge-közepes csapatrész. A védelemben a safetyk tényleg jók ligaszinten is, de valószínűleg mindegyik másik blokkot a liga alsó harmadába sorolnánk. Igazán katasztrofális, pályára sem küldethető játékosai, egysége viszont azért nincs a defense-nek, így nem tudnék kiemelni negatív irányba senkit. Ha nagyon muszáj, akkor legyenek a pass rusherek, de ha Boye Mafe hoz egy jó szintet újoncként, akkor rájuk sem lehet majd mondani, hogy nagyon kilógnának lefelé. A támadófal egyébként továbbra sem jó, de hogy őszinték legyünk, láttunk már rosszabbat Seattle-ben.

[/ppp_patron_only]

5 Comments

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group