A New York Jets tavaly 4-13-mal zárt, az utóbbi hat évben 27-70-es mérleget ért el, ötször végzett csoportja utolsó helyén, a rájátszásban pedig utoljára 2010-ben járt – ez a leghosszabb playoff-mentes sorozat jelenleg az NFL-ben. A csapat veterán linebackere, CJ Mosley viszont úgy gondolja, hogy idén reális cél a rájátszás.
“Úgy állok hozzá, hogy rájátszás vagy bust az idei évünk. Természetesen minden évben a playoff a célom, de úgy gondolom, hogy ez most egy reális célkitűzés a csapat számára.”
– mondta Mosley az AL.comnak, majd hozzátette, hogy mostanra mindenki megtanulta az új rendszert, amit Robert Saleh és Mike LaFleur hozott magával, így a játékosok a tavalyihoz képest két lépéssel előrébb járnak fejben.
Az AFC-ben öldöklő harc várható a rájátszásért, hiszen a Bills, a Chiefs, a Chargers, a Bengals, a Ravens, a Browns, a Broncos, a Raiders, a Colts vagy épp a Titans is reális célként tűzheti ki ezt maga elé, és csak heten juthatnak be. A Jets alapvetően hátrányból indul, de ha Zach Wilson második évére nagy lépést tud tenni előre, akkor a keret elég jó lehet ahhoz, hogy versenyben legyenek a playoffért.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ja’Marr Chase: Üresen vagyok. Mindig kib*szott üresen vagyok
- Touchdown Week4 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Akár már a héten is visszatérhet Jonathan Taylor, Cooper Kupp és Von Miller is
- Ridder és Burrow is marad a kezdőben
- Megsérült Armstead, Freiermuth, a Colts CB-je és az Eagles falembere is
- Sima Seahawks győzelem a botrányos Giants ellen
- Pickett megúszta a komolyabb sérülést, de lehet a héten nem látjuk a pályán
- Hosszabb időre elvesztette két sztárját a Patriots védelme
- Triple Coverage #488 – A hét meccsei, nyertesei és vesztesei
- Matthew Stafford még 35 évesen is egy állat
- A Vikings nem akarja elcserélni Kirk Cousinst, nincs érdeklődés Jonathan Taylor iránt
- Véget ért a Bills elit cornerének idénye
- A Panthers elkapót akar szerezni a trade határidő előtt
- A Bears eladná Claypoolt, egy 5. vagy 6. körös picket kér érte
- Veretlen maradt az Eagles, alázott a Cowboys, simán nyert a Texans, a Titans és a Jaguars is
Legutóbbi hozzászólások