A foci minden szintjén, mindenféle támadósorban gyakorlatilag alapjáték a Smash koncepció, ami az egyik leggyakoribb, legfelismerhetőbb passzkombináció szeretett sportunkban. Egyszerűen betanítható az elkapóknak és az irányítónak is, emellett rendkívül jól működik cover2 és cover4 ellen, így sokan nyúlnak ehhez a koncepcióhoz, ha ilyen védelmi felállást kell megverni.
A Smash koncepció
A Smash koncepció egy kétemberes útvonal-kombináció, amivel nagy játékot is lehet csinálni, de megvan a gyors rövid passz opciója is az irányító számára. Alapvetően egy zónázás ellen jól működő koncepcióról van szó, elsősorban cover2 és cover4 ellen működik, ezeknek viszont az egyik legjobb, legnépszerűbb ellenszere.
Alapgondolata, hogy a flat zónában lévő védőt hozza konfliktusba úgy, hogy elé és mögé is küld egy-egy elkapót, így a védő mozgásától függően egyikük biztosan üresen lesz az említett cover2 és cover4 védekezés ellen. A Smash jól kiegészíthető más útvonalakkal, amik akkor lehetnek sikeresek, ha az ellenfél nem cover2-t vagy cover4-et védekezik.
[ppp_patron_only level=”1500″ silent=”no”]
A Smash tehát két útvonalból áll. Klasszikus esetben a szélső elkapó egy 5-6 yardos hitch route-ot fut, azaz előremegy pár lépést, majd visszafordul és várja a labdát. A slotból induló támadó pedig egy corner útvonalat fut, azaz előremegy pár lépést egyenesen, majd nagyjából 45 fokos szögben kifelé vág. Ezzel a két útvonallal konfliktusba hozzák a zónázó flat defendert, hiszen elé és mögé is megy egy-egy játékos.
Az irányító olvasása ilyenkor nem is az elkapókra irányul, hanem a cornerbackre azon az oldalon, ahol kivitelezik a játékot. Ha a CB hátrál a corner route-ot futó elkapóra, akkor automatikusan megdobja a hitch útvonalat, ha pedig a CB fellép a rövidebb (flat) zónába akkor már dobja is corner route-ot futó játékosának.
Íme egy példa egy “mirrored” smash koncepcióra, ahol mindkét oldalon látunk egy-egy smash koncepciót, plusz a bal oldalon van még egy go útvonal a harmadik WR-ről. Ez egyébként arra jó, hogy a bal oldali safety ne tudjon kisegíteni a corner útvonalra, ha a flat védő marad a hitch-en.
Sokszor kombinálják a smash koncepciót akár a fentiek szerint go útvonallal ugyanazon oldalról, de hasonló hatást ér el a túloldalról futott post vagy over (mély keresztező) útvonal is, ami gyakorlatilag leköti az adott oldali safetyt, hogy ne tudjon kiérni a corner route-ra.
Az irányító olvasása
Ha mirrored smash-ről van szó, tehát mindkét oldalon smash koncepció van, akkor úgy tanítják az irányítókat, hogy snap előtt válasszanak ki egy oldalt, például matchup alapján, és ragaszkodjanak hozzá, snap után már csak abba az irányba nézzenek. Snap előtt még megfigyelheti a QB, hogy hol helyezkedik el a konfliktusba hozott védő, hiszen ha alapból elég messze áll fel a line of scrimmage-től, akkor akár egyből is megdobhatja a hitchet. Mindenesetre az irányító elsősorban ennek a védőnek a mozgását figyeli a snap után és ez alapján dönti el, hogy melyik útvonalat dobja meg.
Általános esetben messziről közelre olvas az irányító, tehát elsősorban a hosszabb passzt (corner) akarja megdobni, és csak akkor vált a rövidebbre (hitch), ha a mélyet elvette a védelem. Amint a konfliktusba hozott védő elkezd hátrafelé csalni, az irányító megdobja a könnyű rövid passzt. Arra is figyelnie kell, hogy a safety ne érhessen ki a szélre, ha a corner útvonalat akarja megdobni, tehát érdemes fél szemmel odafigyelnie snap előtt és után is az adott oldali safety helyezkedésére.
Az elkapók feladata
A corner route-ot futó belső elkapónak először is fel kell ismernie, hogy zone vagy man coverage van-e a védelemben. Ha emberezést választ a defense, akkor figyelnie kell arra, hogy az őt őrző védő a belső vállához kerüljön, hogy az irányítója megdobhassa a külső vállához a labdát a corner route végén, ahol csak ő férhet hozzá. Zónavédekezés ellen pedig előbb fel kell fedeznie, melyik az a védő, aki az ő corner route-jának a zónáját védi és megpróbálni úgy megfutni az útvonalat, hogy minél kisebb eséllyel érjen oda a védő. Vagy ha azt látja, hogy hátrál a CB, akkor igyekezhet minél mélyebbre magával vinni, hogy a hitch útvonalat futó elkapónak több tere legyen az elkapás után.
A külső receiver, aki a hitch route-ot futja, alapesetben egy öt lépéses útvonalat fut, melynek az első három lépése nagyobb, az utolsó kettő pedig kisebb „kiigazító” lépés, hogy kaphassa a labdát. Emberezésnél attól függ, hogy merre indul el a snap után és melyik irányba fordul vissza, hogy a cornerbackje a belső vagy a külső vállához áll fel. Értelemszerűen ha belülről fedezi, akkor kifelé indul és majd kifelé fordul meg, ha kívülről fedezi, akkor befelé indul és befelé is fordul meg. Nagyon fontos az utolsó két lépés sebessége, mivel ezzel a mozdulattal határozza meg, hogy menyire szakítja le a védőjét a szoros őrizetből, ha emberezésről van szó. Zónázásnál ő is figyelheti a konfliktusba hozott védőt, és ha láthatóan rá összpontosít, akkor egy lépéssel le is rövidítheti az útvonalát, hogy több helyet hagyjon a corner route-ot futó WR-nek. Ha pedig alapból mélyebben védekezik a CB, akkor gyakorlatilag azonnal is kaphatja a labdát az irányítótól, hogy minél több yardot szerezzen elkapás után.
Coverage-ek, amik ellen működik a Smash
Emberezés – Gyakorlatilag csak a corner útvonal játszik, gyors slot elkapóval az üres területet lehet bejátszani, vagy nagyobb testű TE-re is fel lehet dobni a labdát
Cover2 – Klasszikus cover2 beater ez a koncepció, hiszen épp a coverage gyenge pontját támadja a safety és a corner között középtávon az oldalvonalnál. Vagy ha a flat defender hátralép, akkor pedig a hitch lesz üresen.
Cover4 – Ebben az esetben az OLB lép ki a flat zónába és a szélső CB hátralép a mély negyedbe, így akár egy gyors hitch is működhet az OLB-t gyorsan megverve, de mögé is mehet a corner útvonal, itt viszont rövidebben kell kicsit dobni, hiszen mélyebben ott ólálkodik a CB.
Variációk
Mivel elég régóta elég sokat használják a támadósorok ezt a koncepciót, így a defense-ek is megtanultak ellene védekezni. A legkézenfekvőbb válasz, hogy a flat defender nem harap a hitch útvonalra, hanem inkább hátrálva a corner útvonalat veszi el, majd gyorsan fellép és megcsinálja a szerelést, így rövid haladást enged csak. Másik technika, hogy a slot elkapót nem engedik el a vonalról, így a safetynek van ideje kiérni a szélre, a szélső CB pedig koncentrálhat a hitchre.
Így pedig nyilván a támadóknak is újabb válaszokat kellett adniuk az egyenletre. Az egyik ilyen, hogy nem hitchet fut a szélső elkapó, hanem pár lépés után befelé vág (akár úgy is, hogy előtte kifelé indult). Ez jobban harapásra késztetheti a CB-t és nagyobb terület nyílhat meg mögötte, avagy ha a CB marad hátul, akkor pedig befelé vágva lendületből futhat tovább a labdával a kezében a szélső WR-ünk.
A hitch helyett lehet futtatni egy quick out útvonalat is, leginkább condensed formációból (ahol a szélső elkapó is beljebb mozog), ami szintén elrejtheti a Smash tervünket és a cornerback valószínűbb, hogy a flat zónába lép fel.
A klasszikus Smashnél ugyebár két elkapó van egy oldalon. Azonban könnyen át lehet ezt alakítani Trips formációra is, hogy három WR legyen egy oldalon. A legegyszerűbb az, ha a legbelső elkapót elküldjük egy vertikális útvonalra (akár go, akár post), így a safety biztosan nem fog tudni kiváltani a szélre a cornert futó WR-re – ahogy a cikk első képén is láthattuk, abból a játékból egyébként TD-t is csinált a Steelers.
Go helyett post útvonallal is ugyanúgy működik a dolog:
De akár egy Flood koncepcióvá is lehet alakítani a Smash, például az alábbi módon, ahol a tight end a túloldalról egy keresztező útvonalat fut, így hárman lesznek az adott oldalon három különböző mélységben.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”