A Vikings nagyon simán győzte le a tavalyi első kiemelt Packerst, amiben hatalmas szerepe volt az elkapó Justin Jeffersonnak. Azt hihetnénk, hogy az elit corner Jaire Alexander nem játszott a meccsen, pedig de, csak nem az volt a dolga, hogy az ellenfél legjobb elkapójára figyeljen.
“A terv az volt, hogy ne engedjük a 18-asnak, hogy megverjen minket. Hogy miért nem én védekeztem rajta? Erről nem engem kell kérdezni, nem én hívom a játékokat. Aki ismer, tudja, hogy én mindig a legjobb ellen akarok játszani”
– nyilatkozta a corner (via PackersNews.com).
Nehéz megmondani, mi volt a Packers terve, mert miközben Alexander az egész meccsen egyetlen elkapást engedett hét yardért, addig Jefferson kilenc elkapásból 184 yardot és egy TD-t jegyzett a találkozón. Ezzel együtt meg kell dicsérni a Vikingst is, mert azzal, hogy Jeffersonnak egy Cooper Kupphoz hasonló szerepkört adtak (sokszor volt mozgásban és rendszeresen indult a slotból) teljesen szétzilálták a Packers védelmét. Kevin O’Connell nagyon jó tervet eszelt ki arra, hogy Jeffersont minél távolabb tartsák Alexandertől, hat különböző védő mellett is volt elkapása a WR-nek, és egyik sem a sztárcorner volt.
Legfrissebb cikkeink
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Na, az első meccs után indul a cirkusz a Packers-nél, és még csak nem is a támadóktól. Mi lesz itt később?
“…Jeffersont .., hat különböző védő mellett is volt elkapása a WR-nek…”
Azért a mellett barokkos túlzás. Sokszor olyan üresen volt JJ, hogy az már nagyon bántó volt.
A második TD-jénél kis túlzással a védőfal volt legközelebb hozzá. Vajon ők is benne vannak a hatban?
Nem mondanám, hogy profin értem a játék minden elemét, de úgy tűnt, végig zónázunk, miközben szetszopattak vele. Stokes sokszor nem találta benne a helyét, Jefferson pedig állandóan uresre játszotta magát a zónahatárokon