Justin Herbert: Ágyúkar és számítógép-agy

“mÉg cSAk a RÁjáTsZásBa sEM jUtOTt bE.” Szól gyakorlatilag az egyetlen, és egyébként nagyon gyenge érv, amit Justin Herbert ellen fel lehet hozni. Minden releváns mutató szerint top5-ös irányító volt tavaly és top5-ös támadósort vezetett – arról már nem tehet, hogy a Chargers védelme szörnyű volt és teljességgel cserben hagyta. Justin Herbert ugyanis már most, mindössze két év tapasztalattal a háta mögött egy abszolút elit irányító. És nem csak azért, mert ágyúkarral rendelkezik, hanem mert top veterán irányítókat megszégyenítő számítógép-agya van. 

Ágyúkar

Ha alapstatisztikákat nézünk, akkor egyetlen irányító sem passzolt több yardot (9350) és TD-t (69) első két éve alatt, mint Justin Herbert. Ezek közt rengeteg highlightba illő dobást láthattunk, amitől ámulatba esünk. Például ez, a Raiders elleni gyakorlatilag playoff-meccs hosszabbításában negyedik és hosszúra:

Vagy úgy gyakorlatilag az egész Raiders elleni negyedik negyed + hosszabbítás:

De kiemelhetjük ezt a hole shotot is a Cowboys ellen, ami lehet első ránézésre nem tűnik hihetetlen passznak (ami jól mutatja, hogy Herbert esetében mennyire könnyűnek tűnnek a nehéz passzok is), de ezt a passzt 20-25 yard távra is a legnehezebb dobásnak gondolják a fociban, nem hogy 40+ yardra:

Vagy mindenki kedvenc hihetetlen dobása a Giants elleni meccsről:

Az ilyen passzok miatt nagyon könnyű ámulatba esni Justin Herberttől és nagyon könnyű rajongani érte. Azonban a rengeteg ilyen óriási passz miatt könnyű elsiklani afelett, hogy a Chargers irányítója gyakorlatilag robotként dolgozik a zsebben és annyira fejlett fejben, hogy az szinte lehetetlen egy még csak másodévét teljesítő QB-től. A fizikai képességek tényleg lélegzetelállítóak, de a mentális fejlettsége és a hihetetlen gyors feldolgozókészsége teszik őt igazán elit irányítóvá. Vagy leginkább a kettő együttesen.

+ számítógép-agy

[ppp_patron_only level=”1300″ silent=”no”]

A Chargers irányítóedzőjét, Shane Day-t kérdezték meg a Ringernél, hogy melyik volt Herbert legjobb passza a tavalyi évben. Egyiket sem mondta a fentiek közül, helyette ezt választotta:

Íme az All-22 nézet:

Persze maga a dobás is kiváló, hiszen három ember közé falatnyi területre dobta be Herbert a labdát, de ami igazán lenyűgöző, az a snap és a labda elengedése között történt.

A Chargers motiont használt, és mivel az elkapót követte a cornerback a túloldalra, így úgy tűnt Herbertnek, hogy emberezés lesz a hívás.

A felrajzolt játék nagyjából így néz ki:

A motion után Herbert emberezést sejt, ebből az adódna, hogy a bal oldalon Mike Williams egy az egyben lesz az emberével, ez a matchup pedig tetszik az irányítónak, így ő az első olvasás. Azonban a labda elindítása előtt az utolsó pillanatban Jessie Bates áthívta a védelmi játékot zónázásra, ami elveszi Williams útvonalát, így ő nem opció.

Jön a második olvasás, a futó Austin Ekeler, azonban rá fellépett a Williamst otthagyó cornerback, így ez sem opció, főleg hogy azt is érdemes kiemelni, hogy negyedik és goal a játékszituáció, és Ekelert biztosan földre vinnék a gólvonal előtt.

A harmadik olvasás a shallow crosst futó tight end Jared Cook, őt azonban a coverage-be visszalépő pass rusher, Sam Hubbard veszi el – kiemelhetjük, hogy ez is egy drop8 védekezés a Bengalstól, ami hatalmas problémákat okozott Mahomesnak a konferenciadöntőben.

Ez az a pont, ahol a védelem már egyértelműen megnyerte a behívott játékok csatáját. A red zone-ban igazából már ha a második embert elvetted, akkor is nyert ügyed van az esetek többségében, hiszen nagyon kevés a tér és az idő. A Bengals pedig elvette Herbert első három opcióját.

A legtöbben ilyenkor pánikolnak, futnak, eldobják, vagy benyelik a sacket. Herbert viszont megtalálta a megoldást, a negyedik olvasását, Keenan Allent a backside-ról indulva egy befelé törő route-tal, ami gyakorlatilag a checkdown opciónak felelt meg ennél a playnél. Persze egyáltalán nem volt ez egy könnyű passz a gyakorlatban sem, hiszen három ember közé minimális ablakba kellett bedobni a labdát, ráadásul baromi gyorsan, hogy ne érjen oda rá senki. Herbert pedig megoldotta.

Zseniális passz, még zseniálisabb feldolgozás. Persze ez utóbbit a meccs hevében a tévéképernyőn nem lehet annyira értékelni, mint az előbbit, hiszen nem tudjuk a playhívást vagy hogy mit várnak az irányítótól. Így utólag kikockázva viszont talán jobban megértjük, hogy ilyen rövid idő alatt (2,5 mp) ennyi információt feldolgozni és helyesen interpretálni emberileg mennyire közel lehetetlen feladat.

Erre írtam a bevezetőben, hogy Herbertnek számítógép-agya van. A legtöbb irányító nyílt terepen sem tud végigmenni az egész progressionön, nem olvas teljes pályás playeket rendszeresen és nem ér oda a backside-ra megdobni a 3-4. opcióját (ez az egyik legnagyobb előnye egyébként Matt Staffordnak Jared Goffal szemben). Főleg nem a red zone-ban. FŐLEG NEM MÁSODÉVESEN.

Mert persze Tom Brady azért megteszi ezt és akár az ötödik olvasásához is odaér egy adott játék során, de 20+ évvel a háta mögött azért ez eggyel kevésbé meglepő dolog. Herbert viszont megteszi ezt másodévesként, ráadásul első évében egy új rendszerben. Itt egy példa, szintén Steven Ruiztól:

Nem vagyok benne biztos, hogy Bradyn kívül van bárki jelenleg a ligában, aki gyorsabban megy végig a progressionön és dolgozza fel az infókat, mint Herbert.

= elit irányító

Nagy játékok pipa. Elit feldolgozókészség pipa. De akkor biztos sokat hibázik, hiszen 15 interceptionje is volt tavaly. Nope. A PFF adatai szerint neki volt a legalacsonyabb a turnovert érő átadások aránya az egész ligában (ráadásul ő volt az egyetlen QB, aki több INT-t dobott, mint ahány turnovert érő játéka volt, tehát még baromi szerencsétlen is volt). És hogy ki áll a második helyen? Tom Brady. Holtversenyben a nyomás alatt lévő Justin Herberttel, ami aztán tényleg abszurd.

Ez is mutatja, hogy nyomás alatt is kiemelkedő. Első éve után azt mondtuk, hogy nem lehet fenntartani ezt a teljesítményt nyomás alatt, és minimálisan vissza is esett, de még így is az egyik legjobb volt a ligában, hiszen megtalálja a játékba épített megoldásokat akkor is, ha épp összeomlik körülötte a zseb. Az egyik legalacsonyabb volt a sack/nyomás rátája, tehát az ütéseket is jól kerüli azzal, hogy nagyon gyorsan feldolgozza az infókat és az utolsó pillanatban is képes megtalálni a megfelelő megoldást.

Ráadásul ezt az elképesztően jó teljesítményt úgy teszi, hogy nincs különösen megkönnyítve a dolga, már ami a playhívásokat illeti. Értem ezt úgy, hogy nem igazán vannak beépítve azok a mankók, amik kisegítik a fiatal QB-kat. Neki volt tavaly a negyedik legtöbb “pure dropbackje”, ahol nem volt play action, nem volt RPO. Joe Lombardi egy igazi veteránoknak szánt playbookkal operál, ami elvárja ezeket a nagyon magas szintű olvasásokat és feldolgozókészséget – persze részben azért van ez így, mert Herbert elbírja mindezt.

A legtöbb támadókoordinátor vagy támadóoldali főedző (főleg a Shanahan-McVay fáról, de Andy Reidet is mondhatjuk például) igyekszik kisegíteni az irányítóját play actionökkel, elterelésekkel, hogy minél nehezebb helyzetbe hozza a védelmet és minél könnyebb opciókat kínáljon az irányítójának. A legtöbb irányítónak szüksége is van erre, hogy magas szinten teljesíthessen.

Lombardi ugyebár Drew Brees mellől érkezik, aki szintén mestere volt a gyors olvasásoknak, gyors információ-feldolgozásnak. És Lombardi ennek megfelelően rakta össze a rendszerét. Épp ezért lehetett félteni tavaly Herbertet, hogy ez túl sok lesz, túl nehéz, és jobb lenne, ha több mankót kapna ilyen fiatalon. Lombardi viszont gyakorlatilag maradt az eddig bevált módszernél, de ezt megteheti, hiszen mostani irányítója is sikeres tud lenni egy ilyen rendszerben a nagyon magas szintű feldolgozókészsége, gyors olvasása és erős karja segítségével.

Herbert gyakorlatilag robotként megy végig az olvasásain, talán már kissé túlzottan is. Az edzőinek arra kellett őt sarkallniuk, hogy nem kell mindig szigorúan a rendszeren belül dolgoznia, időnként kivárhat egy kicsit a kelleténél tovább, hiszen Keenan Allen előbb-utóbb (inkább előbb) el fog szakadni, így például kulcsszituációkban nem kell feltétlenül rohamtempóban végigmennie a negyedik-ötödik olvasásáig, hanem koncentrálhat jobban Allenre, mert meg fogják oldani ketten együtt.

Tavaly Herbert talán túlzottan is a papír szerint akart sok szituációt megoldani, idén viszont azt várják tőle, hogy nagyobb szabadsággal dolgozzon, ne ragaszkodjon annyira a felrajzolt játékhoz, próbáljon meg többet improvizálni. Ez feljavíthatja a hosszú passzok arányát is, ami miatt sok kritika érte Lombardit (ami így részben Herbert hibája is lehetett).

“eLőbB a RÁjÁtsZásBa JusSOn bE.”

Igen, Justin Herbert a rendkívül hosszú ideje alatt, mióta a ligában van, képtelen volt rájátszásba menni a Chargersszel. Ez tény. Mondjuk mindössze két éve van a ligában egy top6-os pickkel rendelkező csapatot átvéve, mindeközben tavaly top5-ös irányító volt gyakorlatilag minden releváns mutatóban, a támadósora pedig top5-ös volt szintén minden releváns mutatóban (EPA/play, DVOA, stb.). Ellenben a védelme 40+ pontot engedett a Texansnak (!), a playoff határán harmadik és 6-ra még időt kérve és a legjobb futás elleni embereket felküldve a pályára sem tudta megállítani a Raiderst, egész szezont tekintve pedig DVOA alapján a 26. legrosszabb védelem volt.

Nem gondolom, hogy a pocsék defense hatással van arra, hogy ki milyen irányító. Aki látta a Raiders elleni utolsó fordulós gyakorlatilag playoff-meccset, pontosan tudja, hogy Justin Herbert mire képes, és semmi köze nincs ahhoz, hogy a Chargers lemaradt a rájátszásról.

És egyébként attól lesz valaki jó irányító, hogy rájátszásba jut? Nem. Attól sikeres lesz. Persze ez a két dolog hosszú távon azért elég jól korrelál egymással, tekintve hogy az irányító messze a legfontosabb poszt a fociban. El fog jönni az ő ideje is a rájátszásban. Mivel Justin Herbert kétség kívül elit irányító.

[/ppp_patron_only]