A Colts a héten irányítócserére szánta el magát (a nyilatkozatok alapján felsőbb, tulajdonosi utasításra) és leültette a padra az idén megszerzett Matt Ryant a tavalyi hatodik körös Sam Ehlinger kedvéért. Ryan ugyan egy kisebb vállsérüléssel küzd, de ettől függetlenül is lecserélik, hiszen Ehlinger cseréje Nick Foles lesz, és az elmondottak alapján ez idén nem fog változni. Ryant gyakorlatilag biztosan nem látjuk már játszani 2022-ben, amihez a szerződése is hozzájárult.
Ryan igazából egy meccsen kívül nem játszott jól idén, így arról könnyű volt döntést hozni, hogy jövőre nem ő lesz a csapat irányítója. És amint ez a döntés megszületett, érdemes volt őt leültetni szerződéses okokból. A veterán irányítónak a jövő évi alapfizetéséből $12 millió teljesen garantált, ezzel nem tud mit csinálni a Colts, mindenképp ki kell fizetni. Azonban ezen felül van még $7,2 millió alapfizetése egy egy $10 milliós roster bónusza, ami sérülés esetére garantált. Ezeket egy tavaszi kivágással meg lehet spórolni, azonban ha Ryan addig megsérülne és nem tudna átmenni a fizikai felmérőkön a ligaév harmadik napjáig (március közepe), akkor ezt a $17,2 milliót is ki kellene fizetni a számára.
Tehát a Colts $17,2 milliót kockáztatott volna azzal, ha idén tovább játszatja Ryant, ennek pedig ilyen gyenge játék mellett nem volt értelme. Így pedig a 37 éves QB-t idén nem fogjuk már a pályán látni, hacsak el nem cserélik jövő keddig, de meglepő lenne, ha bárki bármit adna a mutatott játékát és a szerződését figyelembe véve. Esetleg kivághatják még a szezon során bármikor, ez pénzügyileg nem oszt, nem szoroz, de ez sem túl valószínű.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
Én még mindig kíváncsi lennék, hogy nem lehet-e anyagilag valahogy összerakni egy Ryan-Garoppolo cserét?
Tavaly még örültem hogy a leépülőfélben lévő Falcons után lesz egy új esélye, de meglepett hogy idén mennyire nem tudta hozni már azt, amit tudott régebben
legyen akármennyire is logikus, akkor is elég nagy bunkóság!
Méltatlan vége a karrierjének. Tavaly volt egy statisztika, hogy őt hátráltatták legjobvan a csapattársai, és hát az idei Colts offense is egy hulladék.