Az idei év eddigi legnagyobb meglepetései

Rengeteg váratlan teljesítményt láthatunk az idei évben, de sajnos a kellemes meglepetések mellet sok a nagy csalódás is. Korábban pár csapatról már esett szó, akik ilyen vagy olyan módon nem várt teljesítményt nyújtottak nekünk, de most következzenek bizonyos csapatrészek, játékosok, edzők.

Pozitív meglepetések

A Dallas Cowboys védelme

A Cowboys védelme a tavalyi szezonban az egyik leghatékonyabb védelem volt a ligában, de annak ellenére hogy EPA mutatóban például top5-ös volt az egység, senki sem gondolta, hogy egyrészt ez a defense a liga legjobbjai közé tartozik, másrészt pedig hogy ez a tendencia fenntartható. A Dallas tavalyi jó mutatóit elsősorban az elképesztő számban bemutatott turnoverek jelentették (34 szerzett labda), ez pedig historikusan nem egy megismételhető tendencia, így nem volt meglepő, hogy mindenki regressziót várt az egységtől.

Ehhez képest a Dallas védelme az első öt fordulóban nem engedett többet 19 pontnál egyik ellenfelének sem (1972 óta nem volt öt ilyen egymást követő meccs) és legtöbb statisztikai mutatóban az élen áll.

Mindössze 7 touchdownt engedtek (6. legkevesebb), 24 sacket szereztek (legtöbb), a drive-jaik 31.4%-ban engednek csak pontot (8. legkevesebb), ők ütötték meg legtöbbször az ellenfél irányítóit, a második legkevesebb negyedik kísérletet engedték, ők állították meg a támadósorokat a legtöbbször negatív yardon és összességében pedig hatodikak DVOA mutatóban.

Erősségüket elsősorban domináns védőfaluknak köszönhetik, öt védőfalember is legalább 10 nyomásgyakorlásánál jár, pedig a 10. legkevesebbszer blitzelnek a ligában, azaz az alap négyesük képes odaérni az irányítóhoz. Amikor mégis blitzelnek, akkor nagyon hatékonyan teszik, kilenc ember szerzett legalább egy sacket a csapaton belül és a nyomásaik 34%-át váltják zsákolásra.

Dan Quinn vezetőedző nagyon jó rendszert állított fel, rengeteg agresszív pressure lookot használ, sokan állnak fel a vonalra, de ritkán érkezik onnan az ember ,ahol pre snap felállt. Rengeteg stunt és twist jellemzi a játékukat, elsősorban arra építenek, hogy a liga egyik legjobb védője, Micah Parsons olyan mozgékony, hogy bárhol fel tudod állítani és bárhonnan képes támadni.

[ppp_patron_only level=”1400″ silent=”no”]

A back7-ben talán kevésbé lényegesek a változtatások, de annál hatékonyabbak. Idén messze nincs annyi turnover mint tavaly, mindössze hét szerzett labdánál járnak, de rendszeresen megakasztják az előrehaladást és elveszik az ellenfelek nagy játékait. A Rams és a Buccaneers együtt öt olyan játékot tudott csak felmutatni, ahol 20 yardnál többet haladtak, ez pedig annak köszönhető, hogy Trevon Diggsék más mentalitással játszanak.

Amíg tavaly a védősnapek 38%-ában embereztek (3. legtöbb volt), addig idénre ez a szám 24%-ra csökkent (18. legtöbb). A zónázás pedig kevesebb nagy playt enged a támadóknak és a sok kis játék több esélyt ad, hogy a védőfal tagjai előbb-utóbb odaérjenek. Quinn főleg arra játszik, hogy a front7 megnyeri a maga párharcait, így pedig nem is lesz idő nagy játékokat indítani, sokszor nagyon bevállalósan játszik. Ez addig tökéletesen működik, amíg beválik a számítása és a front7 győz. Ellenben amikor nincs igaza, akkor kerülhet igazi gondba.

A Dallas védelem javulásának a hátterében egyértelműen több tényező áll. Egyrészt Dan Quinn felismerte, hogy milyen játékra is van szükség jelenleg a ligában és az emberei miben igazán jók. Másrészt a front7 nagyon mély és van igazi sztárjátékosuk is.

Geno Smith

A szezon előtt Geno Smith 50-50 harcot vívott Drew Lockkal az edzőtáborban és semmi sem indokolta, hogy feltétlenül ő jön ki győztesen a párbajból. Három franchise mondott nemet már a szolgálataira és sokan az egyik leggyengébb kezdőirányítónak jelölték meg a szezon előtt (igen, rátok nézek kedves FK szerkesztők, magamat is beleértve).

Jelenleg viszont ott tartunk, hogy dropbackenkénti playekben negyedik, touchdown passz százalékban hatodik, passzpontosságban pedig második a teljes ligában. Továbbá neki van a legkevesebb elkaphatatlan labdája százalékosan (6.4% mindössze), tiszta zsebből pedig a legjobb irányító.

Pete Carrol a Seahawks vezetőedzője kiemelte vele kapcsolatban, hogy nagyon gyorsan alkalmazkodott a rendszerhez és nagyszerűen érzi, hogy miként tudja azt a legjobban használni. Könnyen kerüli el a negatív playeket és jól olvassa a játékokat, amiket az offense teremt neki.

Az első pár fordulóban még lehetett esetleg arra mutogatni, hogy gyengébb védelmek ellen volt csak jó (megjegyzem, más irányítóknak ez sem megy négy héten keresztül ilyen könnyen), de az ötödik héten az EPA-ben top10-es Saints védelem ellen is zseniális volt, sőt a legszebb játékai csak ekkor jöttek.

Az a legimpresszívebb a játékában, hogy nem csak a könnyű dobásokat dobja meg, hanem a valóban nehezeket is. Tehát nem egy game manager irányítóként tengődik a csapatban, hanem vezeti azt. A NextGenStats adatai szerint a hetedik legtöbb szoros őrizetbe való dobást vállalta eddig és ezeknél a nyolcadik legpontosabb irányító a ligában. Sőt ennél is sokatmondóbb, hogy amíg a második hét után még legutolsó volt abban, hogy a labdái mennyit töltenek átlagosan a levegőben, addig mostanra már a top10-ben van 9,8-as átlaggal.

A Lockettnek dobott touchdownok a Saints ellen mintapéldányai annak, hogy milyen jó időzítéssel, milyen jó helyre képes bedobni a labdákat.

Szintén hatalmas fejlődést látni nála a védelmek olvasását tekintve is. A Lions elleni negyedik heti győzelem alkalmával például két touchdownja is úgy jött össze, hogy Smith az utolsó pillanatban áthívta a játékot a snap előtt. Az egyik Penny 36 yardos touchdown futása volt, amikor Smith tökéletesen olvasta, hogy Cover 0-t játszik az ellenfél és túlságosan eltolódtak a pálya bal oldalára, valamint jól olvasta a blitzelő linebackert is, így Penny ki tudta kerülni és TD lett a vége. Hasonló események játszódtak le Kenneth Walker 69 yardos TD-jénél a Saints ellen.

Egyelőre nehéz megfejteni, hogy mitől állt be ekkora pálfordulás a játékában, és azt is, hogy mennyire fenntartható ez a tendencia, de lassan el kell ismerni, hogy fejlődött. Már csak azt nehéz megmondani, hogy mekkorát.

Detroit Lions O

A Detroit Lions támadósorához már idény előtt is bizakodóan állt mindenki, de azt talán senki nem gondolta, hogy annyira jók lehetnek mint ahogy kezdték a szezont.

Az első három hét után ugyanis a Lions vezette a ligát drive-onként és mérkőzésenként szerzett pontokban. Mindezt úgy, hogy Jared Goff nem javult olyan nagyot mint Geno Smith. Sőt, Goff maradt Goff. Mindössze Dan Campbell és Ben Johnson rájött, hogyan lehet uralni futójátékkal az idei védelmeket.

Az elmúlt 5-10 évben a wide zone rendszerek fejlődésével a védelmek egyre többször kezdték el alkalmazni az először Vic Fangio által bevezetett védőfalakat és felállásokat. A védőfalembereknek egyre inkább az lett a dolga, hogy több lyukat is kontroll alatt tartsanak, ne repüljenek be egy adott lehetőségnél, hanem tartsák meg az emberüket és várják a futót.

Ennek következtében a linebackerek nincsenek rákényszerítve, hogy megtámadjanak egy lyukat, hanem maradhatnak hátrébb és várják a játékot, esetleges play actonöket.

Dan Campbell ezzel szemben visszanyúlt kicsit az időben és sokkal több power/gap sémát használ, nagyobb százalékban mint liga többi része. Konkrétan az NFL NextGenStats kimutatása szerint a Lions az első öt fordulóban 14 különböző Power séma szerint futott.

Ennek pedig az lett az eredménye, hogy átlagban 7,15 yardot tettek meg labdacipelésenként, ami az első négy fordulóban toronymagasan első volt. Az övék volt a harmadik legtöbb legalább 10 yardos futás és másodikak voltak EPA és DVOA szerint is. Ezeket a számokat úgy érték el, hogy a futóik az eső kontakt előtt már 3,79 yardot átlagoltak, ami messze a legtöbb a ligában.

A támadófalról tudtuk korábban is hogy jó lehet, de hogy ilyen domináns, azt nem feltétlenül gondoltuk. A futásban vállalt szerepükről már volt fentebb szó, de emellett az ötödik legkevesebb nyomást engedik és a harmadik legkevesebb sacket.

Az elkapószekció nem világrengető, de bőven átlag feletti. Amon-Ra St.Brown sérüléséig a harmadik legtöbb targetet kapta és top5-ben volt elkapásokban és yardokban is. T.J. Hockenson pedig a negyedik hét után a negyedik legtöbb yardot átlagolta elkapás után.

Az ötödik héten már látszottak a repedések a pajzson, a Patriots nagyon jól felkészült a Lions old-school taktikája ellen és szépen fojtották el a próbálkozásokat. Valamint az is jól látszott, hogy ahogy egyre nagyobb lett a különbség, úgy lett egyre kevésbé hatékony a Lions taktikája is. Ráadásul mérkőzéseket sem igen tudtak nyerni, mert a védelem a liga legalja volt.

Falcons O-line és futójáték

A Falcons támadófala az egyik leginkonzisztensebb egység volt az elmúlt években. Matt Ryant az elmúlt három évben a negyedik legtöbbet sackelték és a ötödik legtöbb nyomás nehezedett rá. Emellett a futást sem tudták segíteni. A Falcons futói overall a hetedik legkevesebb yardot átlagolták, ami a rossz képességű running backek sara is, de a támadófal gyengélkedése is vastagon benne volt.

Idén sem álltunk ehhez nagyobb bizakodással, de alaposan megleptek minket. Az a támadófal, amely tavaly alig tudott futásblokkolásban pozitív dolgokat hozzátenni, idén az egyik legjobb. Konkrétan a Falcons futói 2,4 yardot tesznek meg futásonként az első kontakt előtt, ami a második legjobb statisztika és több mint 5 yardot átlagol a csapat futójátéka, ami szintén top5-ös teljesítmény.

A kezdő támadófalból konkrétan négyen is legalább 72-es grade-t kaptak a ProFootballFocustól futásblokkolásra. Az igazán nagy erősség, hogy nincs gyenge pont. Minden irányban legalább 4,3 yardot tesznek meg a futók, de talán külön ki lehet emelni Jake Matthewst, aki mellett több mint 8 yardot átlagolnak mindkét irányban a futók.

A csapat ezen adatok után nem meglepő, hogy az NFL második legjobb EPA-jét tudja felmutatni. A futókon és a támadófalon segít, hogy bár Mariota passzjátéka továbbra is pocsék, a földön hozzá tudja tenni a magáét, ugyanis 8,7 yardot átlagol futásonként a földön, ami több mint amit a levegőben fel tud mutatni.

Patterson kiesése ellenben érzékenyen érintheti a csapatot, ugyanis a kiváló mindenes szinte minden statisztikában a legjobb volt a rosteren, de két meccs után még úgy tűnik, hogy az ő hiányát is elbírják.

Negatív meglepetések

Ravens back7

Talán a szezon egyik legnagyobb csalódása a Ravens passz elleni védekezése és ezzel párhuzamosan a secondary teljesítménye, ugyanis ezt az egységet szinte minden portálon a top3-ba várták, sőt legtöbb helyen egyenesen a legjobbnak gondolták, szinte komolyabb lyuk nélkül.

Ehhez képest az ötödik hét után tök utolsók voltak passz ellen, mérkőzésenként több mint 290 yardot engedtek a levegőben, de a Football Outsiders DVOA mutatójában is éppen csak befértek a top10 végére.

Persze igazságtalan lenne mindent rákenni a hátsó alakzatra, mert front7 sem segíti ki őket, védőfal a legrosszabb tízben van kikényszerített nyomásgyakorlásban és megnyert pass rush százalékban is. A linebacker sor pedig továbbra is nyeli a yardokat. Patrick Queen a harmadik legtöbb yardot engedte a linebackerek között coverage-ben és a második legtöbbet elkapások után.

Ellenben talán ezektől a csapategységektől nem is vártunk ennyit. A secondary tagoktól azonban igen. Például Marcus Petersről tudtuk, hogy a nagy játékok mellett néha megégetik, de eddig már 216 yardot kapott róla a csapat, ami a huszadik legrosszabb a cornerek között, de ami meglepőbb hogy Marlon Humphrey sincs a liga krémjéhez közel.

Ennél is sokkal nagyobb probléma, hogy a safety sor botrányosan teljesít. Chuck Clark és az újonc Kyle Hamilton egyaránt top16-ben van engedett yardokban, a jól teljesítő Marcus Williams pedig IR-re került, ami nem sok jót ígér a jövőre nézve sem.

Maga John Harbaugh is elismerte, hogy vannak gondok, elsősorban kommunikáció problémákra hívta fel a figyelmet és hogy a csapat nehezen vált emberezés és zónázás között, ami ilyen képességű játékosok mellett elég nagy meglepetés.

Denver Broncos edzői stáb

Nagy várakozásokkal kezdte a szezont a Denver Broncos, de így a szezon harmada után kijelenthetjük, hogy túl nagy volt a kabát a csapatra. Különösen igaz ez az edzői stábra, amely egyelőre hatalmas csalódást okoz. Nathaniel Hackettől sokat vártak a szurkoló, hiszen a Packers támadókoordinátoraként jól teljesített (és elég alacsonyan volt a léc Denverben), de az újra bebizonyosodni látszik, hogy a főedzői állás más kávéház.

Hirtelen nem is tudja az ember, hogy mivel kezdjen, annyi mindenben hibázott az újonc főedző rövid karrierje alatt. Az első mérkőzésen rögtön sikerült viccet csinálnia magából, amikor a mérkőzés végén meg sem próbált közelebb kerülni az end zone-hoz, hanem egy a Seahawks pályáján rekordnak számító 64 yardos field goalra pályázott. Ráadásul külön vicces az egészben, hogy mérkőzés után képes volt lenyilatkozni, hogy ez volt végig a terv.

A negyedik kísérletes döntéseknél rendre hezitál, nem tudja mikor menjen neki, ami az első két fordulóban két delay of game-et és három időkérés elégetését jelentett. Szintén nem rózsás a helyzet a red zone-ban ahol a három legkevésbé hatékony csapat közé tartoznak, de ennél is rosszabb a goal line (kevesebb mint 2 yard) szituációkban, ahol konkrétan tökutolsó TD konvertálásban.

Az egyetlen pozitívum, hogy ezeket a hibákat kezdi ő is elismerni, mert a negyedik forduló után felvett egy embert, aki segít meghozni ezeket a döntéseket mérkőzés közben, de azt gondolom, hogy az nem túl nagy erény, hogy négy forduló és megannyi elhibázott döntés után végre hozott egy egyértelmű döntést.

Nem szorosan főedzői tevékenységhez fűzhető, de playhívás szinten is hagy kívánnivalót maga után. A Broncos a liga középmezőnyéhez tartozik korai downos futásszázalékot tekintve, a nyolcadik legkevesebbet vannak üresen az elkapók a NextGenStats adatai alapján és Wilsonnal sem tud egyelőre mit kezdeni.

Browns védelem

Az idény előtt néhányan titkos favoritként is emlegették a Brownst, főleg akkor ha Watson visszatéréséig képesek playoff közelében tartani magukat. Ezt nem csak azért gondolták, mert az offense alapvetően jól néz ki, hanem bíztak a fiatal és tehetséges védelemben.

Ezzel szemben ott tartunk, hogy az engedett total yardokban a legrosszabb 14-ben vannak, meccsenként engedett 353 yarddal, a kilencedik legkevesebb sacket és a hetedik legkevesebb labdát szerezték.

A secondaryben rengetek a kommunikációs hiba, amit maga a stáb is elismer, több mint négy játékos engedett már több mint 200 yardot az őrizetében és az egyik legtöbb elrontott szerelés is őket jellemzi.

Tetézi a bajokat, hogy a front7 sem segíti őket. Myles Garrett kivételével senkinek nincs több mint 10 nyomásgyakorlása és mivel Garrett is sérüléssel bajlódik, így a pass rush mint olyan nem létezik a csapatnál. Az ESPN pass rush win rate mutatójában a negyedik legrosszabbak és összesített nyomásokban is a legkevesebb öt egyike az ő kontójukra írható.

Nem könnyíti meg a dolgukat a sok sérülés sem. Garrett mellett a linebacker sorban konkrétan Owosu-Koromoah kivételével nem maradt senki egészségesen az év elejéről, a belső védőfal pocsék minőségével együtt pedig így már nem meglepő, hogy futás ellen is az egyik legrosszabbak.

A puszta statisztikáknál is nagyobb baj, hogy playmaking teljes egészében hiányzik a csapatból. A sackek és szerzett labdák hiányára már felhívtam a figyelmet, de érdemes megjegyezni, hogy harmadik downos megállításban a nyolcadik legrosszabbak és negyedik downokat is jó százalékkal csinálnak meg ellenük.

A gond az, hogy nem látszik miként lehet megoldani ezeket a problémákat. Garrett ugyan lassan egészséges lesz, így némi pass rush lesz, de az ellenfelek könnyedén sémázzák ki, ha a másik oldal teljesen súly nélküli. Belső linebacker idény közben már aligha találnak, a secondaryban pedig a fiatalok aligha kapják össze magukat egyik napról a másikra. A tehetség nagyrészt adott lenne, főleg a secondaryben, azonban ennyi hibát már egyértelműen a védőkoordinátor Joe Woods számlájára lehet írni.

Kyle Pitts

Kyle Pittsről ódákat zengett az amerikai futball társadalom az egyetemi teljesítménye miatt és ennek megfelelően a legmagasabban választott tight end is lett a liga történetében. Ez nem is volt meglepetés, ugyanis Pitts szinte nem tight end volt, hanem egy unikornis, aki szinte többet játszott elkapót mint a hagyományos posztját.

A tavalyi évben ennek megfelelően is teljesített, rögtön berobbant az elitbe és az ötödik legtöbb targetet és a harmadik legtöbb yardot gyűjtötte a tight endek között, többek között átlépte az ezer yardos álomhatárt is. Mindezt úgy, hogy a csapata szenvedett körülötte támadásban. Joggal feltételeztük, hogy annak ellenére, hogy a Falcons offense-től idén sem várunk sokat, Pitts teljesítménye mégis jó lehet, Arthur Smith szereti a nagydarab célpontokat és eddig úgy gondoltuk, tudja is használni őket.

Ehhez képest idén? Összesen 25 targetnél jár, ami a 15. a poszton, többek között olyan játékosok mögött mint Tyler Conklin vagy Irv Smith. Ennél is elkeserítőbb, hogy mindössze 13 elkapása és 169 yardja van. Ez még akkor is elkeserítő ha tudjuk, hogy a hatodik héten nem játszott.

A Falcons láthatóan nem tudja használni idén az új offense-ében: amíg tavaly az útvonalainak közel 22%-ában megcélozták, addig idénre ez a szám 17,4%-ra esett vissza. És ez egy romló tendencia. Amíg az első két találkozón még 19,6% volt ez a szám, addig a harmadik és a negyedik találkozókon már csak 10% körül volt vették célba, ami karrierjének legrosszabb két mérkőzése.

Arthur Smith újságírói kérdésre elmondta, hogy nincs semmiféle céljuk Pitts számait tekintve, továbbra is az az elsődleges, hogy haladjanak és ha ebben Pitts blokkolásban tudja segíteni őket vagy hogy elvonja a védők figyelmét, akkor úgy fogják használni.

Ha pedig arra szeretnénk mutogatni, hogy esetleg a kemény védelmek miatt nem tudták használni, akkor újra el kell hogy keseredjünk. A Rams 19., a Seahawks pedig 29. volt EPA/play alapon tight endek ellen, mégsem sikerült igazán Pitts kezébe adni a labdát ezeken a meccseken sem.

Egyelőre óriási csalódás a játéka.

[/ppp_patron_only]