Ja’Marr Chase a héten már edzésbe állt és úgy tűnt, hogy ma végre visszatérhet a pályára. A The Score információi szerint viszont egyelőre még nem áll készen a játékra, így a Benglasnak nélküle kell megbirkózni a Titansszel vasárnap.
A 22 éves Chase tavaly 1/5-ös volt. Újoncként 17 meccsen lépett pályára, ezeken 81 elkapásból 1455 yardot és 13 TD-t szerzett, aminek köszönhetően rögtön Pro Bowler, illetve második csapatos All-Pro lett. Idén sem esett vissza a játéka, a szezon első hét meccsén 47 elkapásból 605 yard és hat TD került a neve mellé, de egy csípősérülés miatt az elmúlt három meccset kénytelen volt kihagyni.
A hiányában a csapat kikapott a Brownstól, viszont a Panthers és a Steelers ellen közel 40 pontot átlagolva sikerült nyerni. A Titans elit védelme ellen viszont nem lesz könnyű dolga a csapatnak, ráadásul jövő héten a Chiefsszel játszik a Bengals – remélhetőleg akkor már Chase is ott lesz a pályán.

Legfrissebb cikkeink
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
Legutóbbi hozzászólások
- Miloo on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Pedro44 on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Csakeztne on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő