A Raiders az idei szezon egyik legkiábrándítóbb csapata. A gárda 5-8-as mérleggel áll jelenleg, de ez könnyen lehetne 9-3-as is, de Josh McDaniels legénysége idén már négy olyan mérkőzést is elbukott, amelyen minimum két labdabirtoklással vezetett a félidőben. Legutóbb a Rams C-csapata ellen sikerült kikapni úgy, hogy nemcsak a félidőben, de még 6 perccel a mérkőzés vége előtt is 16 pontos előnyben voltak.
Az ESPN információi szerint hasonlóan kétségbeejtő teljesítményre legutóbb az 1998-as Colts volt képes, előtte pedig csak az 1996-os Jetsnek és az 1982-es Ramsnek sikerült ennyiszer leolvadni a második félidőben. Utóbbinak ez egy mindössze kilenc meccses szezonban sikerült, a csapat végső mérlege pedig 2-7-es lett. A Jets története legrosszabb szezonját fejelte meg négy leolvadással, az idény végére pedig 1-15-ös győzelemi mutató jött össze, a Colts pedig Peyton Manning újonc idényében sült fel egy 3-13-mal végződő szezonban. A Raiders hozzájuk képest jól áll, de aligha ez volt a cél Josh McDaniels kinevezése, illetve Davante Adams megszerzése és Chandler Jones leigazolása után.
Legfrissebb cikkeink
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
Ha a csapatodban ott van Derek Carr,Davante Adams,Josh Jacobs és csak 3 pontot tudsz csinálni egy félidő alatt a Rams 2 ellen,akkor nem vagy jó edző.Pontosítok.Ha egy másfél éves gyerekre bízták volna a csapatot a 2.félidőben,aki csak tőmondatokban képes beszélni,akkor a Raiders simán nyeri ezt a meccset.
McDaniels az, aki sosem kap 2 szezonnyi esélyt?