Egy borzasztóan gyenge színvonalú és egyoldalú meccset játszott Indianapolisban a Colts és a Chargers, amin a Los Angeles-i csapat bebiztosította magának a rájátszást, Jaff Saturday pedig bebizonyította, hogy egy gimis edzőből nem lesz egyik napról a másikra minőségi NFL főedző.
A mérkőzés elképesztően rosszul kezdődött. Mindkét csapat punttal nyitott, majd kilenc play alatt összehoztak három INT-t a csapatok (kettőt az idén először kezdőbe kerülő Nick Foles, egyet Justin Herbert), hogy aztán megint két punttal szórakoztassák a közönséget. A második negyedig kellett várni, hogy néhány pozitívan értékelhető játékot lássunk a támadóktól: Herbert több harmadik és hosszút is megoldva két nagyon szép drive-ot vezetett, amiből összesen 10 pontot szerzett a Los Angeles, de a Coltsnak is összejött egy szép, igaz csak mezőnygóllal végződő támadás a félidő előtt, így csupán 10-3-as Chargers előnnyel mentek pihenni a csapatok.
Beautiful read from Asante Samuel Jr. Reads Foles & jumps the out for an INT
— Anthony Cover 1 (@Pro__Ant) December 27, 2022
A második félidő sem kezdődött valami jól, egy holding büntetés kicsinálta Herberték nyitóakcióját. Big Dick Nick viszont rögtön ezután megdobta a harmadik interceptionjét a saját 37 yardosánál, amit Asante Samuel egészen a 26 yardosig vitt vissza. A ziccert viszont nem tudta kihasználni a csapat, Brandon Staley egy sikeres 4&1 után már nem akart nekimenni egy 4&goalnak az Indy 3 yardosánál, így 13-3-mal még úgy tűnt, akár izgalmas is lehet a vége.
Nem lett. A Colts a következő 21 percben önerőből egyszer sem lépte át a Chargers térfelét, egy punt után három turnover on downs következett, és mivel Herberték levezettek még egy drive-ot, így nagyon sima, 20-3-as vendég győzelmet láthatott az, aki a rengeteg elfogyasztott bejgli és töltött káposzta kényszerű ébrenlétében szenvedett.
Justin Herbert : 24/31 for 235 yards, 1 INT, lost fumble & a 84.7 QB Rating (Sacked 4 times. Hit 7 times) pic.twitter.com/AKWNOtrzDf
— Lee Harvey (@MusikFan4Life) December 27, 2022
Foles volt a Colts harmadik kezdő irányítója idén, az eredetileg kezdőbe hozott Matt Ryan egészségesen sem kapott helyet az aktív rosteren. Ez a csereberélgetés viszont ezúttal sem jött be, Foles ugyanis nemcsak, hogy rozsdásan játszott, de még rendre rossz döntéseket is hozott. Persze rákenni sem lehet a vereséget, mert bár a 143 yardja és három INT-je tényleg botrányosan rossz, de nehéz úgy passzolni, ha hétszer sackelik az embert (Jeff Saturday játékos-pályafutása alatt ilyen soha nem történt a Coltsszal), az elkapók nem tudnak elszakadni a védőktől és 4&9-re olyan játékokat hív be az edzői stáb, ahol az első olvasás 6 yardra szalad csak el (de a többiek is csak bottal piszkálták a first downt érő távolságot).
Egyedül a hazai védelmet lehetett megdicsérni, ami relatíve jól megfogta az ellenfél futójátékát és folyamatos nyomás alatt tartotta Herbertet. DeForest Buckner szokás szerint egy szörny volt (1,5 sack, egy QB hit), de a fiatal Dayo Odeyingbo is parádézott, 1,5 sack került a neve mellé, kettejük fél sackje pedig egy Herbert fumble-t ért a Chargers térfelén (amit aztán a támadósor nem tudott pontokra váltani).
THE MACK ATTACK!
Khalil Mack sacks Nick Foles on 3rd down for a 10 yard loss!#BoltUp 13 | 3 #ForTheShoe
Total Sacks O 5.5 (-120) ✅💰https://t.co/oHr5VqzTfy#NFL #MNF
pic.twitter.com/qWtaNjXBiy— Coolbet Canada 🇨🇦 (@CoolbetCanada) December 27, 2022
A Chargers részéről a támadófal borzalmas volt, Herbert szinte folyamatosan nyomás alatt játszott, és bár többnyire azért megoldotta a helyzetet, ez mégis két turnovert eredményezett. Ráadásul úgy, hogy nem a Colts pass rush-a és úgy általában a védelme a legjobb a ligában (távolról sem) és ez már nem az első alkalom, hogy a csapat támadósora megszenved a gyengébb defense-ek ellen, ami elég aggasztó így a rájátszás előtt. Pozitívum ugyanakkor, hogy Keenan Allen teljesen egészségesnek tűnik, és ami fontosabb, hogy bombaformában van, és mindez igaz Mik Williamsre is. Austin Ekeler pedig még mindig egy TD-gyáros szörnyeteg, most konkrétan a csapat mindkét hatpontosát ő jegyezte és már 14 total TD-nél jár.
A vendég védelmet is csak dicsérni lehet, illetve ezúttal a főedző Joe Staley-nek is jár a taps. Ugyan a futás elleni védekezés még mindig az egység Achilles-sarka, de a pass rush remekül működött, kreatívak voltak a blitzek és jól dolgozott a secondary is, aminek egyrészt három interception lett az eredménye, másrészt az, hogy a defense hét sackjét hat különböző játékos szerezte. A meccs végi három turnover on downs pedig csak a hab volt a tortán, és bár nem a Colts a legjobb mérce, az egység az elmúlt három meccsen nem engedett 17 pontnál többet, ami elég jó így bő két héttel a rájátszás előtt.
Los Angeles Chargers @ Indianapolis Colts 20-3
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!