Derek Carr tegnap a Pro Bowl játékokon vett részt, amit épp jelenlegi csapata, a Raiders stadionjában rendeznek. Ő azonban már csak pár napig, maximum pár hétig lesz a Raiders játékosa. Nagyon érdekes az ő helyzete, ugyanis február 15-én garantálttá válik 40 millió dollár a szerződéséből, tehát még ezt megelőzően kell kivágnia a csapatnak, vagy megállapodni egy cseréről, különben elég nagy kockázatokat vállalnak be. Ráadásul Carrnak még no trade záradéka is van, tehát minden ütőkártya az ő kezében van. Ő pedig nem akar engedményeket adni annak a csapatnak, amely meg akar tőle szabadulni, így Adam Schefter információi szerint nem fogja meghosszabbítani a garantált tartalmainak esedékessége határidejét, ami gyakorlatban a kivágási határideje is, azaz február 15.
“Nem gondolom, hogy ez jó lenne számomra.”
Carr hozzátette azt is, hogy továbbra sem engedélyezték neki vagy az ügynökének, hogy cserepartnert keressenek.
“Erről a Raidersnek kell nyilatkoznia. Én csak betartom a szabályokat. Ha eljutunk addig a dátumig és kivágnak, akkor majd beszélhetek a barátaimmal.”
A Raiders general managere, Dave Ziegler arról beszélt az újságíróknak, hogy lesz érdeklődés Carr iránt. Vélhetően ezért nem engedélyezték az ügynöknek a tárgyalásokat, hiszen ott akár szabadügynök-piaci szerződésekről is egyeztethetnek (amit jó eséllyel egyébként is megtesznek a háttérben).
A Raiders tehát úgy kalkulál, hogy valaki cserélni fog Carrért, a kérdés inkább az, hogy az irányító is akarja-e ezt. Akár érdekében is állhat egy kivágás, hiszen akár még jobb szerződést is leakaszthat a piacon, azonban Albert Breer információi szerint ő is a cserét preferálná, az ugyanis jobban mutat PR szempontból, mint egy kivágás.
Nem olyan egyszerű úgy megszabadulni Derek Carrtól, hogy a Raidersnek jó legyen
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Szerintem hülye lenne egyezkedni.
Elég jó szerződést tudna leakasztani.